You shouldn't look at me /SZÜNET/

𝟒.

Parkolóban álldogálva kutattam a táskámban a kulcsom után. Többi osztálytársam már hazament, még barátnőm, Reina is, ugyanis a barátja jött érte. Végre amikor előkapom a kopott állapotban lévő slusszkulcsot valaki megérinti a vállamat. Megperdülök a saját tengelyem körül, majd egy ismeretlen fiúval találom szembe magam. Szemeimmel gyorsan végig mértem, és meg kell állapotítanom, hogy nagyon is jól néz ki. Szőke haja mindkét oldalon fel van nyírva, zöld szemeiben simán el lehet veszni. Az iskolai egyenruhát viseli, mégis jól áll neki, és látszik, hogy valamilyen sportágat űz. Mivel nem láttam még erre, így új lehet, vagy végzős. Szemöldökömet kérdőn húzom fel, amikor beszédre nyitja a száját:

- Szia, Colin vagyok. - nyújtja felém a kezét, amit kissé habozva, de elfogadok. - Most vagyok végzős, és az a helyzet, hogy a barátnőm pont most dobott. - túr bele a tökéletes hajába, aminek következtében a karján lévő izom megfeszül. - Jókat hallottam rólad, és reméltem, hogy táncolnál velem a bálon? Most a suli kitalálta, hogy a végzősöknek táncolniuk kell az őszi bálon, viszont nekem így nincs párom...

- Ha úgy van, szívesen táncolok veled. - mosolygok rá. - Egyébként Kathleen vagyok, bár ha hallottál rólam, akkor valószínűleg tudtad a nevem. - nevetek fel kínosan.

- Na mindegy is, jelölj be a Facebook-on, Colin Harper. - kacsint és ott hagy. Szinte azonnal több kérdés is belém nyíllalt.

Egy: kitől hallott rólam?
Kettő: biztos engem keresett?
Három: akkor mostantól járnom kell próbákra?

Fejemet megráztam, a kocsit kinyitottam, és beszálltam. Sikerült beindítani, aztán kitolattam a parkolóból és hazafelé vettem az utat. Nem bántam, hogy a mai napnak vége volt. Belegondolni is rossz, hogy ismét elkezdődik az őrült tempó a suliban. Mindenki nyomja nagy lendülettel az anyagokat, dolgozatok, vizsgára való felkészülés, hiába vagyok még csak harmadikos, készülni akarok a végzős éveimre.

A sarkon lefordulva egy idegen kocsit pillantottam meg, ami valójában annyira nem is volt idegen. Felálltam az autóval a kapu elé, és bementem a házba. A kutyáim azonnal letámadtak ismételten, majd besiettem az előszobába.

- Sziasztok! - kiáltottam el magamat, hátha valaki itthon van. A cipőt lerúgtam a lábamról és a konyha felé veszem az irányt, ahonnan húgom, Sharon hangját vélem felfedezni. - Sharon, milyen volt a napod? - lépek be a helyiségbe, és kávét kezdek főzni.

- Egészen jó volt, ameddig ez a férfi nem keresett téged. - szólal meg a szőke hajú húgom. Abban a pillanatban megálltam, végül lassan megfordultam, és Tony-t pillantottam meg a széken ülve. Kérem Istenem, nyíljon meg alattam a föld! - Szerencséd, hogy apa nincs itthon. - fonja keresztbe a karjait a szőkeség. - Honnan is ismeritek egymást?

- Amikor lerobbant az autója én segítettem neki. - mosolyog Tony. Hogy törölném le a pofájáról azt a vigyort. - És nem találtam meg Kathleen-t sehol a világhálón, ezért gondoltam meglátogatom, de úgy néz ki, hogy korábbam jöttem mint kellett volna.

- Sharon, menj fel a szobába. - szólalok meg végre. Látom húgomon a nem tetszést, de szikrákat szórok a szemeimmel, mire nagyot sóhajt. - Köszönöm. - megy el mellettem a fiatal lány. Amikor megbizonyosodok, hogy nincs a közelben Tony-hoz lépek. - Eszednél vagy?? - pöckölöm meg a homlokát, aminek következtében a fájó pontra kapja a kezét. - Hogy gondoltad ezt? Hallod!?

- Kat, először is, aú, - dörzsöli a homlokát - másodszor is, tiltottál mindenhol, így maradt ez a változat. - von vállat. - Apukád mikor jön haza?

- Nem tudom! - felelem idegesen. - Mindjárt feloldalak! - kapom elő a telefonomat. - Tessék, mostantól itt keres, ne gyere a házunkba! - csapom le a készüléket az asztalra.

- Jól van, nyugi. - kell fel a székről, és közelebb jön hozzám. Fél fejjel lehet magasabb. Felnézek rá, így az arcunk közötti távolság semminek tűnik. Szemei az ajkaimra vándorolnak. Vajon arra gondolhat amire én gondolok? - Ugye tudod, hogy a legszívesebben megcsókolnállak, de nem tehetem, mert a diákom vagy? - néz vissza a szemeimbe, és ellép tőlem. - Na meg téged az iskola jobban lefoglal ugyebár. - veszi fel a kabátját. - Legalább a bálba elmész? - néz rám.

- Igen, ami azt illeti, még táncolni is fogok, valamilyen Colin megkért, mert a barátnője szakított vele. - tűrök egy tincset a fülem mögé.

- Akkor talán egyszer eljössz velem is randira, már ha nem fog zavarni, hogy a tanárod vagyok, és hazudtál nekem. - indul kifelé.

- Mit hazudtam? - megyek utána. - Tony, áruld el, mit hazudtam! - kapom el a kezét. - Egy árva szóval se mondtam, hogy egyetemista vagyok. Azt te találtad ki! - ha a szemeim ölni tudnának, most biztos halott lenne az előttem álló férfi. De ő mosolyogni kezd.

- Kikísérsz drága Kat? - nyissa ki az ajtót, és a nagy vaskapu felé veszi az utat. A papucsomba szaladtam utána. A kulcsot behelyeztem a lyukba, elfordítom azt a zárban, és kinyitom a kaput. - Nos, viszlát Kat. - hajol az arcomhoz és egy puszit lehelt rá. Kis pír szökött az arcomra, de a férfi ezt csak megmosolyogta. A fekete Volkswagen felé sétál, beszáll abba, és elhajt. A kocsijának már nyoma sincs. Nagyot sóhajtva zárom vissza az ajtót, és megindulok befelé a házba. Azonban Sharon már a tornácon vár keresztbe font karokkal.

- Először is, nem túl idős hozzád ez a pali? - néz rám a 15 éves húgom. - Másodszor is, elviszel engem és Lily-t a plázába, ha nem akarod, hogy beköpjelek apának, mondjuk holnap, és el is jössz értünk. - vigyorog rám.

- Legyen. - túrok bele a hajamba. - Most pedig menj, megyek mindjárt utánad, csak megetettem a kutyákat! - zavarom be a házba. A szőkeség szót fogadva be is vonult a házba, én pedig a kamra felé veszem az irányt, hogy ezeknek a kis cukiságoknak adjak enni. - Na jól van, ki éhes? - kezdtem beszélni a kutyákhoz, és felkaptam a vizes tálat, hogy tudjak majd azt is adni nekik az étel mellé.