Felhők felett {C.L}✔️

10.

-Mielőtt bármit is mondanál, nem kell-állt fel amivel nagyon meglepett-nem kell magyarázkodnod. Nem köplek be senkinek, de egy dolgot meg kell ígérned abba hagyod ezt a szert amíg együtt vagyunk, rendben?-nézett rám kérdőn én pedig hihetetlen megkönnyebbülést éreztem egy pillanatig, mer utána ráébredtem, hogy ez az egy év csak akkor fog működni, ha mi ketten őszinték vagyunk egymással.

-Úgy érzem, hogy még is el kell mondanom a történetem, mert ha nem akkor sosem tudlak igazán közel engedni magamhoz, anélkül pedig elég nehéz lesz ez az egy év-mosolyogtam rá keservesen, majd belevágtam a történetembe.

-5 évvel ezelőtt történt, anyukámmal úgy döntöttünk, hogy a korábbi géppel indulunk haza, hogy még karácsony estéjére haza érjünk apához és a hugomhoz. A gépünk egy Perui városba Pukallpába ment. Időben felszálltunk és a repülés első negyven öt perce nyugodtan és zökkenő mentesen telt. Aztán hirtelen belekeveredtünk egy váratlan viharba ami ketté törte a gépünket, és zuhanni kezdtem-nyeltem egy nagyot, mert az érzéseim és a könnyeim kicsordulni készültek-3000 métert zuhantam abban a nyomorult ülésben, Charles 3000-ret-kezdtek el potyogni a könnyeim, mire a fiú magához húzott, de még itt közel sem volt vége a történetnek.

-Mint látod, nem haltam meg a leérkezéskor, de egész éjszaka eszméletlen voltam. Másnap reggel tértem magamhoz 9-órakor. Azért emlékszem erre az időre, mert akkor még működött az órám. Próbáltam felállni, de elképesztő fájdalom nyílalt a testem minden szegletébe-ekkor a varrataim pszichoszomatikus fájdalmat jeleztek.

-Te jó ég!-slusszant ki a fiú szájából, miközben továbbra is figyelmesen hallgatott és nem kezdett el pánikolni. Nem kezdett el gyalázni és nem kezdte el szidni a testemet. Mert az ő előtte levő partnereim mind ezt tették. Ennél a résznél, vagy már hamarabb elhagyták a lakást és soha vissza nem tértek, mindenhonnan letiltottak. De Charles, csak ült és hallgatott.

-Nem kell, hogy sajnálj , csak hallgass meg végig-néztem rá könnyes szemekkel.

-Végig hallgatlak, de tudnod kell, hogy itt vagyok érted? Hadd vegyem én át a helyét annak a borzalmas szernek itt leszek veled és megvédelek ha kell, rendben van?-szavai eszméletlenül jól estek és magamhoz öleltem.

-Rendben van-motyogtam izmos mellkasába.

-Ha pontos akarok lenni akkor annyit elmondhatok, hogy eltörtem a kulcscsontomat, hatalmas mély vágások voltak a karjaimban és a lábaimban a jobb tértem borzasztóan megroncsolódott, és ezek csak a sérüléseim. A veszteségeimről még nem is beszéltem-vettem egy nagy levegőt.

-Anyát sosem találtam meg. Az első napot azzal töltöttem, hogy kiabáltam a nevét, de nem hallotta és nem válaszolt rá. Később a testét megtalálták ugyan úgy egy ülésben, mint ahogyan egyik nap én is találtam három ülést három holttesttel bennük.-ekkor elém tárultak ismét a horrorisztikus képek a megroncsolódott, már bomlásnak indult testekről és ismét nyeltem egyet.

-De ha ez mind nem lenne elég, eltörtem a szemüvegem ami azért kellett volna, hogy lássam az esetleges kígyókat és pókokat, elhagytam a cipőm amit szintén nem kell megmagyaráznom, hogy mért veszélyes egy dzsungeles területen és semmi mást nem viseltem csak egy borzasztóan megtépázott miniruhát.

-10 napba telt mire kiértem egy kunyhóhoz ahol 4 férfi vitt el az orvosukhoz a nem messze levő faluba. 10 nap, étel és minden nélkül, de itt vagyok egy traumatizált borzasztó lelkiállapotú lány, látod ezért mondtam, hogy örülök neked-néztem a szemébe-mert kirántottál ebből a borzalmas egyedüllétből és végre lett újra értelme az életemnek-miközben a szavakat kiejtettem a számon még magamon is meglepődtem. Olyan mennyiségű megkönnyebbülés esett le a mellkasomról, hogy szinte elszálltam volna az égbe, ha Charles kezei nem tartottak volna szorosan.

-Tina, fogalmam sincs mit mondjak tényleg nem találom a szavakat, azt viszont tudnod kell, hogy ez közöttünk marad és igyekszek segíteni mindenben amiben lehet annak érdekében, hogy feldolgozd ezt az egészet, rendben?-biztatott.

-Ne haragudj meg a kérdésért, de a repüléssel akkor hogy állsz?-tért rá egy másik érzékeny támára-mert én a helyedben elképesztően félnék az egésztől-tette a mellkasára a kezét ami megbizonyított arról, hogy nem ordítja le a fejem, ha elmondom az igazságot.

-Hát így, hogy tudatában vagy a teljes történetnek, nem félek elmondani azt, hogy borzasztóan félek a repüléstől. Amióta megtörtént a baleset, nyaralni sem voltam sehol, de érted akár még ezt is képes vagyok újra megpróbálni, csak lehet hogy szívrohamom lesz útközben, de az már egy másik téma-viccelődtem, mire Charles elkapta az arcom és egy hatalmas csókot lehelt az ajkaimra. A mozdulatot nem értettem, de a testemből elképesztő bizsergést váltott ki.

A csókot követően felpattant és vakargatni kezdte a tarkóját.

-Ne haragudj! Nem tudom mi ütött belém, csak ez az egész történet, meg a félelem leküzdése meg minden olyan érzéseket váltott ki belőlem, hogy a végén már nem tudtam kontrolálni magam-magyarázkodott aminek a véget vetettem azzal, hogy felálltam mellé és egy hatalmas csókot nyomtam az ajkaira, melybe percekig belevesztünk...

🟣🟣🟣🟣🟣🟣🟣🟣🟣🟣🟣🟣🟣🟣🟣🟣🟣
Sziasztok!! Itt van tehát a hét utolsó része, ami eléggé durva! Kevesebb mint 1 hónap van karácsonyig, és egyre jobban érzem a karácsonyi hangulatot, aki külön különleges mert már évek óta nem volt ilyen ezért próbálom megőrizni az ünnepekig🧑‍🎄
Hamarosan teli szünet! 3 hét!! Juhuuuu
Remelem tetszett nektek, találkozunk kevesebb mint 1 hét múlva❤️
Insta: emke_iroioldal_wattpad