Felhők felett {C.L}✔️

29.

2023.08.23.

Valentine

Holnap lesz a napja, hogy vége van a szerződésünknek. A dolgok egy kicsit jobb irányba mozdultak el, de az utóbbi időben érzem, hogy Charles egyre távolságtartóbb velem. Már szinte alig töltünk együtt időt, teljesen elhidegültünk egymástól. Valami nagyon nem stimmel.

Éppen egy hűs limonádét ittam és sorozatot néztem amikor belépett az ajtón. Arca nyúzott volt, szeme alatt karikák éktelenkedtek, nem festett valami jól. Gondoltam felvidíthatnám valamivel, mert nem szerettem ilyen búsnak látni.

-Szia kicsim!-köszöntem neki mosolyogva, miközben felálltam a kanapéról és elindultam felé. Arca megváltozott, de ha ez lehetséges még rosszabb irányba. Nem volt boldog.

-Mi a baj?-tértem rá a lényegre mire hitetlenül megrázta a fejét.

-Holnap van az évforduló-mondta ki azt, amit már így is tudtam.

-Igen, jól mondod-fontam mellkasom alatt össze a karjaimat, és most már komoly arckifejezéssel vizslattam az előttem álló férfit.

-Tina, el kell neked mondanom valamit, mert ha nem teszem belülről fal fel!-vett egy nagy levegőt és éppen nyitotta volna a száját amikor szinte feltépték a bejárati ajtót és Szandi önelégült feje tárult elém. Nem tudtam mire vélni a helyzetet és kezdtem egyre jobban bepánikolni, hogy még is mi a fészkes fene folyik itt.

-Tudja?-kérdezett ennyit Charlestól aki csak megrázta a fejét, mire én vissza néztem a lányra.

-Nem is tudod mennyire vártam erre a pillanatra-röhögött a képembe miközben a mellkasom egyre jobban megfájdult és úgy éreztem megfulladok-Ha megengeded-mutatott rá a székre, majd letette magát-Vissza viszlek arra az éjszakára amikor csúnyán össze vesztetek-kezdett bele én pedig egyből sejtettem, hogy ennek nem lesz valami jó vége-Miután te elhúztál Maxel és azzal a vörös ringyóval-erre felkaptam a fejem.

-Ne merészelj Bettiről így beszélni!-kiáltottam rá, mert nem bírtam elviselni ezt a bánásmódot a barátnőmmel aki végkép semmiről nem tehet.

-Na de nem is ez a lényeg-ugrott mintha mi sem történt volna-Hanem aznap éjjel, miutánt ti leléptetek Charles megcsókolt, majd szinte könyörgött, hogy menjek vele haza és a többit szerintem már ki is találhatnád, de nem bírom ki hogy ne mondjam meg-nevetett folyamatosan miközben az én szememben csak gyűltek és gyűltek a könnyek, a szívemben pedig a csalódottság az egekbe szökött.

-És keféltünk egy jót, igen keféltünk! ízlelgesd-mosolygott miközben az én arcomon semmi más nem volt csak merő szomorúság és fájdalom.

-Menj innen-kiáltott Charles. Hangja dühöngött, de a lány csak egy győztes mosolyt villantott az arcán, majd kilépett és eltűnt, remélem örökre.

Érzelmek több kelege futott át az agyamon, nem tudtam feldolgozni ezt az egészet, hisz ott szúrtak meg ahol a legjobban fájt. Charles volt számomra a legfontosabb ember az életemben, és nem gondoltam volna, hogy képes ezt tenni velem, de úgy látszik borzasztó nagyot tévedtem. A sokk hatására csak álltam és néztem magam elé egy pár percig, majd miután helyre raktam mindent Charlesra néztem.

-Takarodj-mutattam az ajtóra-takarodj a lakásból és az életemből is!-ordítottam, de a fiú meg sem mozdult-nem hallottad? Takarodj ki az életemből! Látni sem bírlak!-üvöltöztem, de még mindig nem mozdult a mereven előttem ácsorgó fiú.

Kezembe vettem a szerződés kötegeit amik ott hevertek az asztalon, másolatban majd ütni kezdtem a fiút aki minden csapást kiállt. Meg sem rezzent, még az arca sem. Olyan erővel ütöttem amekkorával bírtam. Nem tudtam máshogy kifejezni a harag-csalódás-fájdalom együttható érzetét.

-Kérlek beszéljük meg!-szólalt meg végül mikor már kifáradtam.

-Nincs mit megbeszélnünk!-csaptam le az asztalra a papírköteget.

-Tina egy idióta voltam érted? Nem is tudod mekkora bűntudatot éreztem miután reggel felébredtem! Utálom magam, undorodok magamtól, de nem tudok vissza menni az időben és megváltoztatni, hidd el megtenném!-közeledett, de én hátráltam.

-Szeretlek-közeledett, majd csókokat hintett a vállamra, majd felfelé, de nem törhettem meg.

-Nem Charles nem teheted ezt velem! Nem gondolhatod, hogy egy egyszerű csók, majd mindent megold, mert rohadtul nem! El sem tudom mondani, hogy mekkorát csalódtam benned, és hogy mekkora fájdalmat okoztál nekem!-bőgtem a kezeimmel a szemem előtt.

-Kérlek bocsáss meg! Kezdjük újra, tisztalappal!-beszélt, és láttam rajta, hogy kezdi elveszíteni erős oldalát és közeledik a síráshoz.

-Nem.-mondtam ki a szót ami végül kihozta a férfiből a kisfiút és zokogni kezdett-Nem Charles, mert most már egy teljesen másik ember vagy a számomra! Azt hittem, hogy te olyan leszel aki soha nem bántana meg, soha! De megtetted és ezt nem tudom neked megbocsájtani!-mondtam halkan a szavakat miközben a fiú letérdelt és magához húzva zokogott.

-Próbáld meg!-könyörgött, mikor elegem lett és eltoltam.

- Kivan zárva! Mert tegyük fel, én lefeküdtem Maxel azon az estén! Tegyük fel! Akkor te képes lennél nekem megbocsájtani? Ha tudnád, hogy megcsókolt, hozzám ért és egész éjjel együtt hemperegtünk? Megtudnál? Kurvára nem-fejeztem be a mondatot, majd a zokogó fiúnak hátat fordítva rontottam be a szobámba, össze szedtem néhány cuccot, majd táskával a kezembe néztem szembe Charlesal.

-Holnap a szerződés végével a mi utunk is véget ér! Ég veled Charles!-köszöntem el, majd kirontottam a lakásból és meg sem álltam Bettiék házáig.

-Tina várj!-kiáltott utánam, de nem akartam megállni.

-Várj már-ordított, de még mindig nem álltam meg. Majd egy idő után szépen lassan utolért és maga elé fordított, de én ellenkeztem, kifordultam a fogásból és tovább indultam. De Charles megint utolért és megállított, így hát nem akartam vele harcolni. Ha elmondja amit akar utána békén hagy.

-Nem tudlak ilyen könnyen elengedni az életemből! Szeretlek az isten szerelmére már! Sosem gondoltam volna, hogy ilyen szar érzés lesz egy olyan embert elveszíteni aki ennyit jelent nekem, de lásd most megtapasztalom és kurvára nem élvezem! Veled akarom leélni az életem, veled akarok maradni addig a napig amíg meg nem halok! Szeretlek és azt akarom, hogy egy nap majd a kis Leclercnek te legyél az anyja!-a szavak hatására könnyek szöktek ismét a szemembe, majd gondolkodás nélkül magamhoz öleltem a fiút.

Azonban legbelül tudtam, hogy bármit is mond, az a történteken nem változtat hisz egy teljesen másik ember lett számomra, akiben nem tudok egyáltalán megbízni. Egy jó kapcsolat legfontosabb alapja azonban a bizalom.

-Nem fog menni Charles, sajnálom!-fordítottam hátat ezúttal utoljára, és már nem is akart követni. Talán egy részem azt akarta legbelül, hogy megint utánam jöjjön és felráncigáljon, de a másik felem pedig nagyon örült, hogy ez nem így történt. Mert így képes leszek túllépni és új életet kezdeni valaki mással, még annak ellenére is hogy biztosan borzasztó nehéz lesz majd.

🟣🟣🟣🟣🟣🟣🟣🟣🟣🟣🟣🟣🟣🟣🟣🟣🟣

Sziasztok! Magyarázattal tartozom, mert mint ahogy már számotokra kiderülhetett nem lesz Happy End. Ez az első olyan történet, az első olyan szereplőpáros ahol nem fogok egy nyakatekert boldog végződést össze hozni, mert a rengeteg könyvem között úgy gondolom nem árt, ha van egy ilyen is. Mert az élet nem öröm és boldogság, rohadtul nem. Tudom, hogy szeretünk elmerülni a könyvek világába ahol legalább minden kicsit boldogabb, szebb és jobb (legtöbb esetben) de úgy gondoltam egyszer egy ilyen történetet is írni kell.

Ha valaki nagy Jóbarátok rajongó, annak feltűnhetett a hasonlóság a sorozattal! A rész ahol a két főszereplő szakít egymás után többször is megríkatott, annyira megérintett! Nem bírtam ki, hogy ne annak a mintájára írjam meg ezt a rész, mert annyira megható és őszinte volt.  Ezért ide írom, hogy ez a rész-részben-de nem egyedül a saját ötleteim alapján készült-de azért valljuk be, ez az első ilyen és szerintem nem én vagyok az egyetlen aki máshonnan is inspirálódik-remélem megértitek, és nem ítéltek el!

Köszönöm, hogy itt vagytok!