Felhők felett {C.L}✔️

20.

-Ki a franc lehet már!-pattant fel Charles, majd idegesen az ajtóhoz lépett, aminek a másik oldalán Carlos Sainz állt.

-Ember, már fél órája rád várunk-mutatott az órájára, mire Charles homlokon csapta magát, majd kisebb káromkodások közepette fordult meg.

-Nemsokára jövök szivi-adott egy rövid csókot aminek a végén mosolyognom kellett. Még mindig kicsit tündérmeseként hatott az egész együtt vagyunk dolog, olyan elképzelhetetlen volt.

Amíg Charles megbeszélésen volt úgy döntöttem hogy fetrengek egy kicsit az ágyban és tévézek amíg vissza nem tér, utána úgy is elmegyünk együtt a pályára, mert meg kell jelennem a mai napon mint az egyik leghivatalosabb családtagja, a szerelme.

A gond csak annyi volt, hogy mire Charless vissza ért, a teljes Padock sötétségbe borult így más nem sok értelme lett volna kimenni a pályára, legalább is szerintem.

-Szia édesem, ne haragudj! Borzasztóan elhúzódott a megbeszélés és akárhogy próbálkoztam nem engedtek-esedezett mire megráztam a fejem.

-Semmi gond, a terveinknek már úgy is lőttek, de a lényeg, hogy végre újra itt vagy-öleltem magamhoz.

-Igazából, még nem teljesen-hajolt el, majd a kezembe nyomott egy VIP belépőt.

-Így is sokkal hangulatosabb, ha nincsenek túl sokan-mosolygott rám, ami engem is mosolygásra késztetett. Felkaptam egy pulóvert és a cipőmet, majd követtem Charlest le a recepción át a kocsijához ahol egy pár rajongó állt. Charles szokás szerint jó fej volt és adott egy pár aláírást és képet.

Mosolyogva figyeltem a jelenetet mire egy 14-15 év körüli tinilány szólított meg esedezve.

-Szia!-nézett rám csillogó szemekkel- Láttam a közös képeteket instán-szerintem nincs olyan aki ne látta volna-tette hozzá halkan-És nagyon szép párnak gondollak titeket, örülök a boldogságotoknak-a kedves szavak nagyon jól estek a szívemnek, de ekkor még nem tudtam mi jön ez után.

-Csinálhatunk egy közös képet?-olyan váratlanul ért a felkérés, hogy először csak néztem meglepetten a kislányra, majd mikor értetlen képbe vágott át mosolygót arca, egyből elmosolyodtam újra és belenéztem a kamerába.

-Persze, csináljunk!-mosolyodtam el, mire a háttérbe bemászott Charles is a képbe és olyan volt mintha tini szülők lennénk, a mi kis tini gyerekünkkel, de még is imádtam azt a képet.

-Köszönöm, köszönöm, köszönöm!-ujjongott a kislány-megölelhetlek?-tárta szét a karjait mire mosolyogva fogadtam a gesztust, Charles pedig csak büszkén figyelt minket-megölelhetlek?-fordult Charleshoz aki úgyszintén igent mondott a kislánynak pedig biztosan szereztünk egy nagyon boldog napot.

-Köszönöm még egyszer, fantasztikus emberek vagytok! Legyen további szép estétek!-köszönt el tőlünk, a háttérben pedig feltűnt egy anya figura akihez futni kezdett a lányka és büszkén mutogatta a zsákmányt amit az elmúlt percekben vadászott le.

-Úgy érzem megkedveltem a fanjaidat-fordultam komisz mosollyal az arcomon Charlesshoz.

-Ennek örülök-nyomott puszit a homlokomra. Az aranyos találkát követően kimentünk a vaksötét pályára és sétálni kezdtünk rajta, de ez a séta egy elég szomorú irányba ment el, ugyan is ez a pálya az a bizonyos pálya ahol Anthoie Hubert életét vesztette egy formula 2-es balesetben. Charles egyik nagyon közeli barátja volt, szinte együtt nőttek fel ezért amikor elérünk a pálya azon részére ahol a baleset történt egy néma csenddel tiszteltük meg az elhunyt legenda emlékét.

A kicsit szomorúan sikeredett sétánk után már mind a ketten azt vártuk, hogy vissza érjünk a hotelba és ágyba feküdjünk. Holnap nagy nap vár mind a kettőnkre.

09.15.

A reggel kapkodósan telt. Mind a ketten szinte nem is figyeltünk a másikra hanem készültünk a mai napra. A tegnapi vörös nadrágos szettemet egy vörös nyári ruhás szett váltotta fel. A sminkem sem volt nagy szám, egyedül csak a vörös rúzs ami szinte égett a számon. Cipőnek egy szandált vettem föl, táskának pedig a fehéret választottam.

-Mehetünk?-nézett rám idegesen.

-Menjünk-kapaszkodtam bele a kezébe. A teljes oda vezető út egyáltalán nem volt nyugodt, mind a kettőnkből sugárzott a feszültség. Nyilván ez annak is köszönhető volt, hogy nagyon féltünk a média megítélésére, még akkor is ha tegnap egy poszttal felvállaltuk magunkat.

Mikor oda értünk fotósok százai vettek körbe és kérdegetni kezdtek rólunk mindent is. Igyekeztünk gyorsan lépkedni, és csak egy két nagyon fontos kérdésre válaszolni. Mikor beljebb értünk már annyiban hagyták a zaklatást, helyette forma 1-es pilóták sokasága sétált el mellettem. Mindenkire mosolyogtam, és ha köszöntek boldogan köszöntem vissza. A bennem élő rajongó ujjongott.

-Sziasztok!-lépett el mellettünk Max, mire Charles csak motyogott neki valami szia szerűt míg én boldogan integettem neki. Tudtam a rivalizálásukról, és tudtam, hogy az idei bajnokságnak Ők az éllovasai, de nekem nem kell bunkónak lennem valakivel, mert nem ugyan abban a ligában játszunk, csak nincs értelme.

Remélem ezt Charles is megérti és nem lesz belőle gond. Tévedtem.

🟣🟣🟣🟣🟣🟣🟣🟣🟣🟣🟣🟣🟣🟣🟣🟣🟣
Sziasztook!! Holnap szenteste, nagyon durva hogy mennyire repül az idő! Ti mit kértetek karira? Remélem van a listátokon valami f1-es dolog:) Holnap még hozom a szokásos részt, ahogy mindig❤️
Kellemes ünnepeket, hallgassatok sok zenét es legyetek a családotokkal🎄🕯️💝