4.

612 53 3
                                    

Miután a kávéspoharam beraktam a mosogatóba, rohantam átvenni a kávétól áztatott pólóm.
- Ezt nem hiszem el! Már úton kéne lennem. - morogtam. Még jó, hogy nem annyira szigorúak bent a főnökömék a munkahelyen, de a szabályok embere vagyok. Nem szeretek késni... Ahogy kapkodni se mint most.
Rohantam le a lépcsőn, kaptam magamra a kabátom egyre hangosabb koppanásokat hallottam kintről.

- Nézd, hogy el kezdett esni! -szólt oda édesanyám.
-Nee.. ebbe az idöben, hogy fogok vezetni? - néztem ki az ablakon kétségbe esve. Csak úgy ömlött az eső...
- Csak vigyázz magadra! Óvatosan! Nem szeretném ha bármi bajod esne! - hallottam aggódo szavait.
- Ugyan! Vigyázok én! - szóltam magambiztosan. - Majd jövök valamikor!- szóltam neki vissza az ajtót nyitva .
Táskámat a fejem felé vettem úgy rohatam ki a kocsihoz, de még így is hogy alig egy köpésre volt a háztól az autó, még így is egy kissé eláztam.
Letöröltettem az arcomról a vízcseppeket, beindítottam közbe az autót. Igaz, hogy pár perc az egész, míg beérek a munkahelyre de nem mehetek zene nélkül... Azaz életem. Az tart életben... Egyszerűen hiányzik, ha nincs, ha nem duruzsol valami. Bánt a nagy csend, mert a csendben előtörnek a rossz gondolatok. Megnyitottam a lejátszási listám és már is Stray kids -Scars kapcsoltam rá. Chan... Kezdett bele a szám.
Az eső megállás nélkül szakadt én pedig elindultam. Alig láttam valamit. A megszokott sebességgel mentem de próbáltam sietni ebben a lehetetlen idöjárásban is. Semmi gond nem volt . Kiértem a faluból még pár kilométer és ott vagyok a munkahelyen. Legalább is ezt gondoltam. Pár perc és megérkezek.

De nem...

Egy élesebb kanyarban, egy kamionos kissé jobban sietve mint én csapodott bele a kocsi oldalát elkapva megpörgetve azt... Az autó megpördült és egy csattanás után az árokból kipattanva a fának csapódott.

Sötét lett. Nem éreztem csak egy szúró rájdalmat az oldalamba és a fejembe ami nem akar múlni.

"Mi történik velem?"

"Mindenem fáj!"

"Valaki van ott?"

Csend... Majd szirénázást hallok magam körül és pár embert. A testem nem mozdul. Nem tudom kinyitni a szemem. Valami rosszabb történhetett mint gondoltam.

-Mindjárt elveszítjük! Alig van pulzusa! Szedjék ki az autóból! - kiáltotta valaki kétségbe esetten.

Ezek voltak az utolsó szavak amiket hallottam magam körül majd megszünt körülöttem minden. Csend lett újra. Meghaltam?

...

Gyógyszerszag és a szememnél beszűrődő fény zavarta meg a csendet és az a gép amely folyamatosan pittyegett mellettem
A szemem nagyon nehezen tudtam kinyitni, éreztem hogy ahogy próbálnám a fejem is mozdítani, nem megy, valami nyomja mint ha lenne ott valami.
Ajtónyitódást hallottam majd egy nővér lépett be. Közeledett felém egy adag infúziós tasakkal felém.
- ó! Felébredt? - nézett rám csodálkozva, de még is mosolyogva. - szólok a doktorúrnak! Addig ne mozogjon!

Hát ha tudtam is volna. Mindenemben a fájdalom futott végig ahogy a nyakam mozdítottam volna. Ennyire még nem éreztem, hogy szükségem van azokra a fájdalomcsillapítókra amik valószínűleg az infúziómba vannak . Egy könycsepp is kicsordult a fájdalom miatt.
Zsibbandt mindenem.
Köpenyes alak lépett be, valószínűleg az orvosom.
-Örülünk, hogy végre felkelt! Engedjen meg hogy megnézzem az életfunkcióit. -nézett rám majd elővette a kis lámpát és a szembe világított. -Mondja, hogy érzi magát?
- Fáj... - szólaltam meg rekettes hangon. Azt hittem, megszólalni se fogok tudni majd, majd egy picit mozdítottam a nyakamon mikor már nagyon kellemetlen volt a fény.
- Ne mozogjon, mindjárt szólok a nővérnek, hogy kösse be az infúzióját.

Álmodom? - Bang Chan ff. ✔️Where stories live. Discover now