Álmodom? - Bang Chan ff. ✔️

28.

Nem tudom, mit mondjak minden alkalommal mikor a tükör elé merészkedek, mint ha jobban látszodna minden erőfeszítésem. Rendszeresen mozgok, és néha még Channal is eljutok az edzző terembe. Habár azok nem mindig eredményes napok, mert mindig csak őt nézem és ha olyanom van, hazaérve pedig szinte neki esek.

Kis idilli élet. Csak mi ketten. Lassan érzem, eltudom fogadni magam mellette.
Lassan méltó vagyok hozzá, hogy felvállalhasson. Neki is kevesebb kritikát kell elfogadnia ha kicsit normalisan néz ki a barátnője.

Egyre kevesebbet látom manapság itthon is. Nagyon készülnek a következő koncertre. Alig várom, hogy lássam a színpadon.
De most azt mondta, hogy el akar vinni, kaptam egy jegyet az első sorba és egy VIP belépőt a színpadok mögé.
Annyira izgatott vagyok! Már hetek óta azt tervezem, mit vegyek fel, amibe neki is tetszhetek, hisz nem Koreába lesz a koncert hanem Amerikába, ott is Los Angelesbe.

Egyre izgatottan vártam, visszaszámoltam a napokat az utazásig. Talán picit agyára is mehettem Channek, de ő sose mondta.
Sose gondoltam, hogy eljutok Amerikába is, de igen... Lassan utazunk.
Meg is beszéltük a menedzserrel, hogy kerüljem a feltünést, nem a magánrepülővel kell mennem, hanem egy nappal hamarabb a normál járattal. De elintézték legalább az első osztályú jegyet és azt, hogy a fiúkkal a hotelszobám egy szinten legyen. Na meg eleve Chan a vlogokat majd valamelyik tag szobájából tervezi felvenni, de majd át akar jönni hozzám. Nem akarna egyedül hagyni egy napig se, de figyeli őket a média, úgy hogy muszáj így csinálnunk.
- Vigyázz magadra, és hívj amikor odaérsz!
- Tudom édesem- pusziltam az ajkára de ő jobban ráhúzott egy hosszabb csókba invitált- most már mennem kell- hajoltam el tőle - ki kell érni a reptérre még mielőtt elmegy a gép! - majd elbúcsúztunk és beszáltam az értem küldetett autóba ahol ugyan az az ember kisért a reptérre, aki el is hozott amikor érkeztem.
Nem sokat beszéltünk az úton, de megint kaptam egy kávét. Ez szerintem benne maradt.

...

Unalmas és hosszú repülő utam volt, teljesen elgémberedett a nyakam mire leszálltunk. Beszálltam egy taxiba és a hotelhez vittek. Los Angeles szépnek szép hely, habár hangosabb mint Seoul és a légkör is másabb.
Mikor becsekkoltam a szobába megnéztem a Seouli időzónát és mivel láttam, még emberi idő van hívtam is Bang Chant.
- Szia! - mondtam szinte sípolva mikor felvette a telefont.
- Szia babygirl! Hiányzol nagyon. Olyan üres most a ház nélküled. Eddig ezt észre se vettem, hogy ennyire egyedül lakom.
- Ugyan, nem is annyira rossz szerintem. Nincs akitől a fejed fájna! - nevettem fel.
- Hát igen, most más miatt izgulhatok, hogy minden rendben van-e veled. De lassan ugye tudod, hogy ott vagyok én is?
Pár óra és értem is jönnek szóval hamarosan találkozunk pöttöm!
- Alig várom hogy újra az agyadra mennyek!
- Oh! Azt már én is! - nevetett bele a telefonba.
Annyira jó volt hallani mielőtt elaludtam. Lassan ők is ideérnek másnap pedig kezdödik a show.

Reggel felkelve a sajtófotókat nézegettem, a Stray Kids elhagyta az országot. Tele volt vele minden.
Alig vártam, hogy újra talalkozzunk.
Mikor befutottak a hotelba, láttam az ablakomból, mikor szinte befutnak az épületbe a sok paparazzi fotós és a kíváncsi emberek elől.
Akkora hangzavart csináltak a folyosón is, nem is ők lennének. Én kikukucskálva az ajtómnál vártam, Chan mikor ér oda.
De mikor megláttam a folyosón felém közeledni azonnal odajött hozzám és átölelt.
- Hiányoztál babygirl - majd éreztem hogy a hajamba hajol és belecsókolt.
- Te is nekem Channie! - fúrtam magam a vállára.
Jó volt végre látni, hallani, érezni. Ha csak másfél nap telt el rengetegnek hatott nélküle.
- Izgulsz? - válltam el az öleléséből és a szemébe néztem.
- Kicsit, de ez ilyenkor normális. Majd veled lenyugszom.
- Hah. Chris, csak két nap telt el... - néztem rá rosszallóan.
- Jaj, nem úgy értettem, habár... - majd visszamosolygott perverzen.
- Mennyektek már szobára! - hallottunk egy hangot a távolból. A hang felé kaptuk mindketten a fejünket, Seungmin állt az egyik ajtónál vigyorogva.
- Jól van! Megyünk is! - majd abban a pillanatban Chan megfogta a kezem és a hotelszobába húzott. Lerakta a cuccait majd beugrott az ágyba.
- Hogy utaztatok? - majd leültem mellé az ágyra.
- Minden rendben volt most. Nem volt a reptéren se lökdösödés. Mondjuk, Amerikába mindig öröm jönni. Ezek nem olyanok mint a kstayek...
- Igen... Tudom a multkor is szegény Han bánta.
- Hát igen... Ne tudd meg mennyire mérges is voltam, de azt néztem, hogy nem csak ők, hanem a többi stay is.
- Van olyan Stayek akik nagyon tisztelnek titeket, olyannyira hogy sose ártanának nektek.
- Igen tudom. Például itt vagy te. Zoé, te se bántanál sose. Tudom. Inkább kiállnál értünk.
- Igen, ez természetes. Na meg mostanra már nem csak Stay vagyok - majd arrébb lökdöstem Chant, hogy ráférje az ágyra és mellé feküdtem, közelbújtam hozzá - már a Családom vagytok.
- Azám! Az én babygirlöm! A Stray Kids mommyja?- vigyorgott felém.
- Az - nevettem el magam - te meg a daddy mi?
- Végül is - majd felém mászott és hosszasan megcsókolt.
- Mennünk kéne aludni, holnap hosszú napod lesz. - szusszantam fel alatta.
- Ah. Persze. - mászott le felőlem- Mennyünk gyorsan fürdés majd alvás!
Ugrottunk ki az ágyból majd a fürdő felé vettük az irányt.
- Holnap a tőlem kapott szoknyát veszed fel, azt mondtad ugye?
- Aha, miért? Nem azt kellene?
- Ja de! Maradjon. Csak alig várom, hogy lássalak abba! - majd rám rácsintott.
Gyors fürdés után fáradtan döltünk az ágyba engem szinte azonnal elnyomott az álom mert már csak arra eszméltem, hogy a reggeli ébresztő kelt minket.