Álmodom? - Bang Chan ff. ✔️

31. - Vége

- Boldog születésnapot! - majd nyujotta édesapám a tortát, hogy fujjam el a rajra elég hanyagul elhelyezett 27 szál gyertyát.
Öregszem. 
Becsuktam a szemem. Elképzeltem Bang Chant, őt akarom kívánni. Mindennél jobban vágyok rá. Akár egy pillantásnyira is, de nekem ő kell. Majd elfújtam az összes gyertyát.
Édesanyám elémsuhant átölelt és a kezembe nyomta az ajándékom.
Mikor a dobozkát kinyitottam, azt hittem összeesek. A könnyeim potyogni kezdtek, egyszerre voltam boldog és szomorú, ki akartam rohanni a világból, senki se lássa szemeimben azt a keserű boldogságom, amit a doboz adott.
Lightstick. Hivatalos Stray Kidses és mellette két jegy a következő koncertre hevert az alján.

Ugye ezt már nem álmodom??

- Ne sírj! Ennyire azért nem szar ajándék! - borult nyakamba Emma és a tarkóm kezdte el simogatni.
- Nem szar- mondtam elcsuklott hangon - ez életem minden vágya.
Ria is édesen rám nézett és ő is hozzánk bújt. Együtt vígasztalták törékeny lelkem.
Pár perc ölelés után mindkettő elengedett elvették a kezemből a dobozt és így picit össze tudtam magam kapni. Az arcom felpuffadt a sírástól, de örültem nagyon az ajándékoknak.
- Köszönöm - szólaltam meg a torkom köszörülve, egy mosollyal a számon.
Talán ha látom, kihesegeti a fejemből a gondolatokat... Vagy épp jobban megkavarja. Csak túl tudjak jutni ... Rajra, az álmomon.
A nap kis kaotikusságával de vidáman telt. Torta vágás után Emma és Ria szinte versenyzett értem, hogy melyikőjük eröltesse belém a tortát és etessen, amiken én sokat nevettem.
Sosem gondoltam, hogy ők tartják majd bennem a lelket. Hálás vagyok nekik, mert megtesznek mindent, hogy nekem jó legyen. Hogy ők valósak.

...

Kora reggel az ébresztő hangos zaja keltett fel. Majd még félálomban kikelve az ágyból a friss kávé szag felé botorkáltam. Jól esett ezen a hűvös kora reggeli órában, hogy már lefőzött kávéval vártak.
Ma van a nap, a koncert napja. Tökéletes lesz, érzem. Legalább is ő az lesz.
Bang Chan, hogy én mennyit gondolok rád... Biztos sokat csuklasz is, vagy nem tudsz aludni, annyit jársz az eszembe.
A fekete nedűt legurítva torkomon, trappoltam vissza szobámba az immár napokkal ezelőtt kiválasztott szettért.  Ami egy fehér hosszúnyakú pólón, fekete Stray Kidses pólóból állt, fekete nadrág kis lánc kiegészítökkel, övvel, és egy fekete bakancs.
Kevés sminket kentem magamra mikor már majdnem kész voltam a telefonom csörgött.
- Jó reggelt álomszuszék! Lassan ott vagyok érted, remélem készen vagy! - szólalt meg a vonal végén Emma, akivel a koncertre igyekeztem.
- Persze! Már csak összeszedem a táskámat és mehetünk.
- Szuper! 5 perc és ott várlak a kaputokba! - majd lerakta a telefont.
Gyorsan szaladtam a táskámhoz majd bedobtam a Lightsticket és magamra kaptam egy fekete cipzáros pulcsit.
Kilépve a verandára megcsapott a csípős hideg levegő. Beleborzongtam, hogy végre láthatom hőn áhított szerelmem. Ha csak a színpadon is... De nem csak álom lesz.
A kocsi felgurult az autófeljáróla én pedig ültem az anyósülésre végigmérve Emma öltözetés és sminkét.
- Ejjha! Valaki nagyon magára akarja vonni Felix figyelmét! - cukkoltam, Felixes pólóját meglátva.
- Ugyan! Nekem az is megfelel hogy láthatom! És te se panaszkodhatsz! - mutatott rám. - és te is végre láthatod Chant! Izgulsz?? - nézett a szemembe mosolyogva.
- Persze, hogy izgulok. Hisz csak koncertről van szó...
- Nem azt mondom, rendben leszel? - folytotta belém a szót.
Bólintottam majd felbőgette a motort és bekapcsolta az erre az útra összeállított Stray Kids válogatását kis hangulat megadáshoz.
Hosszú utunk volt felkocsikázni a fővárosba, de még bőven idöben odaértünk. Ebéd gyanánt megálltunk egy gyorsétteremnél harapni valamit majd a stadionhoz vettük az irányt.
Amint megérkeztünk, nem győztem tátott szájjal nézni a hatalmas kivetítöket és miután pár fényképet lőttünk, hogy meglegyen az élmény indultunk beállni a sorba.
Kígyózó sorok között ácsorogni is szinte ugrál az ember ha az ennyire izgul. Mikor végre a fedett stadion belsejében voltunk, realizálódott bennem, hova szól a jegyünk. Emma, aki a jegyeket vette, ezen nem lepődött meg, és húzott magával szinte a színpad közvetlen elé eső részére. Helyet foglaltunk, de alig bírtam nyugton maradni mígnem percekkel később sötétségbe borult a színpad és hírtelen minden emberi zaj elhalt.
Az intro zene elindult és mindenki szinte tátott szájjal, sikítva, füttyögve fogadta a show kezdetét. Alig akartam én is bezárni a szám és hol a színpadi kavalkádra hol Emmára néztem mosolyogva. Ekkor megjelent a sötétben a 8 fiú, de szinte mindvégig Chant néztem, ahogy tökéletes testéhez egy csábos mosoly társul, csodásabbnál csodásabb fellépőruhákkal. Voltak pillanatok mikor énekeltem, sikítottam, tapsoltam. Boldog voltam. Izgatott.
Végre itt vagy. Velem szemben.

A koncert lassan véget ért... A fiúk már a lezáró résznél voltak. Mikor Chan elém ült a színpad szélére, izzadságtól fénylő bőre is elámított.

Majd a szemembe nézett és haralmasat mosolygott... Rám.

Ott eltört a lelkem.
A szememből pár könycsepp kicsúszott.
Elengedtem vagy jobban beléd estem?
Nem tudom eldönteni.

Álmodom?

Nem. Ébren vagyok.

Ennyire még nem voltam hálás annak, hogy élek és láthatlak.

Egy karnyúltásnyira voltam a boldogságomtól.

Tőled Bang Chan.

💓💓💓

Vége

💓💓💓