Moonlight Shadows

V.

Remus Lupin az iskola legokosabb tanulói közt van számon tartva szinte azóta, hogy először átlépte a Roxfort kapuját. Csak ő maga tudja, hogy a szorgalma adósság Dumbledore igazgató úrnak, amiért  egy hozzá hasonló szörnyeteget felvett a tanulói közé, varázslógyerekek közé engedte, vállalta a lükantrópia kockázatát, a hírneve csorbulását, és igazából az élete munkáját azért, hogy őbelőle, egy csorba önbizalommal is alig rendelkező valakiből varázsló lehessen. A vörösesbarna hajú fiú most is a könyvtár felől gyalogol táskájában több ezer oldalnyi kötelező olvasmánnyal, amiket rajta kívül nem sokan olvasnak el. A nemrég elmúlt telihold minden erejét elvette, viszont a hétvégén ki kell pihennie magát, jövő héten már nem nézik jó szemmel a gyengeségét. Az oldalán tátongó kicsit felszakadt sebe miatt nehézkesen szedi a Roxfort varázslépcsőit a griffendél torony felé, amikor egyszer csak a szerkezet, a szeszélyes toronyjárda megmozdul, és a nagy semmiben találja magát. Ez egyet jelent több percnyi tétlen várakozással, amikor max a szellemek szólnak a diákhoz, mindenki más ugyanis messze van. Most sem történik ez másképp, Hóborc lebegő alakja jelenik meg a lépcső aljában és egyenesen Remus felé tart.

-Szervusz Remus! Mesélj szépen Hóborcnak, miújság? Sőt, miújság a kis barátoddal? – Lupin nem véletlen tesz úgy, mintha nem tudná a középkorú köpcös alak miről beszél. – Jaaj ifjú varázsló, Hóborc előtt ne titkold, hogy menthetetlenül szerelmes vagy. Láttam ám azt a csókot!

A fiú szeme szinte kiugrik a helyéről ijedtében. Mit jelent az, hogy Hóborc látta? Mit jelent az, hogy látszik, hogy szerelmes? Szó ami szó nem volt átlagos az a csók, és az érzés sem ami benne kavargott közben. Bár ezt eddig megpróbálta betudni az első csók varázsának.

-Hagyj békén! Egyébként semmi közöd hozzá, kivel mikor mit csinálok. És most engedj utamra Hóborc, dolgom van! - szerencsére a szerkezet ismét megmozdult, így Remus kitérhetett a további faggatózás elől. Az azonban még mindig nem fért a fejébe, hogyan lopózott be a szellem az éjszaka közepén úgy, hogy senki ne vegye észre.

***

A klubhelyiség szokásos módon tele volt emberekkel, ami nem is csoda, tekintettel az időjárásra. Remus nem is értette sosem, hogy Lily és Sirius mit esznek azon, hogy Jamest nézik repkedés közben. Neki, mint kiváló tanuló és prefektus bőven elég a barátját a meccseken látni, és ezt James is így gondolja. Valószínűleg Sirius csak a tanulás alóli kibúvást látja a nyílt meccsek lehetőségében, amit meg is lehet érteni, miután Flitwick minden órán szabályosan terrorizálja a családja miatt. Ez persze nem változtat a tényen hogy valahogy át kell majd verekednie magát az év végi vizsgán, ezen még ráérnek foglalkozni. A tanévek alatt Remus már szabályos korrepetítor lett barátai számára, annyi tárgyból kellett a segítsége. Persze nem azért, mert Sirius vagy James olyan buta lenne, ő csupán a biztosíték, hogyha valamit el is néznek vagy elszámolnak, legyen ott egy plusz ellenőrző ember, ehhez a trükkhöz pedig James láthatatlanná tévő köpenye a kulcs.

***

Remus meglepődve kel fel felszínes alvásából, melyet, mint meglepődve látja, az asztalnál a kiterített könyvek társaságában töltött. Még jó, hogy a nyála nem csordult rá egyikre sem a nagy álmodozásban. Semmi kedve a tanuláshoz, fáradt, meggyötört, szerzett, vagyis okozott magának pár új sebet is, valamint az éjszakai alvással is vannak problémái. Pontosabban egy probléma, aki a mögötte lévő ágyban szuszog és Sirius Blacknek hívják. Inszomniájának ő a legfőbb okozója, és az a csók. Amelyiket ő éjszakánként újra és újra lejátszik a fejében, mint a tökéletes csók modellje. Természetesen tisztában van vele hogy folytatás nem lesz, miért is lenne? Sirius sosem fog iránta barátságtól többet érezni, miért is tenné? A házból az összes lány bugyiját leszaggathatná ha tehetné, és senki nem ellenállna. Black karizmája olyan, mint egy ádáz bájital, aki egyszer megkóstolja, sosem szabadul előle.
Ezzel mindenki tisztában van, Lupin viszont túl messzire ment, és ha valamennyire akaratán kívül is, engedett a csábításnak.
Meglepő módon egyáltalán nem furcsa érzés számára egy fiúra gondolni. Jobban mondva, nem az zavarja hogy az illető vele azonos nemű, hanem hogy az egyik legjobb barátja. Az ember nem szokott a legjobb barátjába szerelmes lenni. Általában.