Moonlight Shadows

VIII.

A gyengélkedő éjszaka igazán csendes. Igaz, hogy behallatszik az állatok nesze, de ezen kívül semmi nem zavarja meg a betegek nyugalmát.
Remus Lupin barátja ágyára hajtva a fejét, egy széken ülve alszik amikor egy ajtócsapódás és egy rövid beszélgetés fültanúja lesz.

- Minerva azt mondta, nagy a baj! Pomfrey, én bízom önben és a képességeiben. - ez Dumbledore hangja, bárki megismerné száz közül is, a Roxforton kívüli világban éppúgy, mint az iskolában.
- Tudja Igazgató úr, a mugli világ szerei igazán veszélyesek. Kimostam Black gyomrát, igyekeztem az összes veszélyes anyagot eltávolítani a szervezetéből, de még így sem mondom biztosan, hogy felépül.

Remus szemét könnyek lepik el. Egyszer az életben igazán boldog volt. Elégedett, kiegyensúlyozott, és... bárcsak több idejük lett volna! Elmondani az itt ájultan fekvőnek, hogy szereti. Mert igaz sok mindent kimondtak az elmúlt napokban, de a varázsszó még váratott magára, még korai volt. Most már nem érzi annak, hiszen itt van, itt ül és sírdogál és gondolkodik és semmilyen elemi erő nem tudja eltántorítani attól, hogy ne itt legyen. Ki virrasztana Sirius mellett, ha nem ő, aki a legjobban szereti az egész varázsvilágon innen és túl.

Barátokból szerelmesekké válni igazán kockázatos, ő mégis megtette az első lépést. Kilépett a baráti zónából, és bár sok volt a kaland, rengeteg idegesség is társult ehhez az állapothoz. Ma este minden titok feltárult, először mutatkoztak nyilvánosan együtt, az estének a kapcsolatukra nézve nem lett negatív következménye, senki nem küldött feléjük gyűlölködő tekinteteket, vagy borította le őket punccsal. De ki tudja, hogy a fekete hajú fiú felépül e és átélhetnek e még több ilyen élményt? Nem ment e túl messzire, nem feszítette-e túl a húrt?

- Még valami, Dumbledore professzor! Remus Lupint egyszerűen sehogy nem tudom elküldeni! Nem hallgat rám! - panaszkodik a doktornő.
- Hagyja csak, kérem! Higgye el, szüksége van arra, hogy itt lehessen, és Blacknek is szüksége van arra, hogy egy számára fontos ember mellette legyen. - Madame Pomfrey egy vállrántással nyugtázza a dolgot, miközben Remus a könnyeivel küzködve szólongatja Siriust, hogy térjen magához végre.

***

Reggel Lilyék első dolga volt órák előtt reggelit hozni Remusnak, aki egész éjjel virrasztott barátja ágya mellett.
- Lupin hallod, jóslástanon nem tudom mi lesz velem ha nem jössz! Ha valaki megint megjósolja teafűből, hogy 5 éven belül meg fogok halni azt megverem! - James idegesen néz Sirius felé, hátha barátja a mérges tekintetétől felébred. - Merlin szakállára Black, miért nem tudsz csak egy kicsivel jobban vigyázni magadra? Akkor most nem lennék ekkora szarban, és tudnánk csak röhögni ezeken a hülyeségeken! - szavai könnyelműnek tűnhetnek, de nagy aggodalom van mögöttük. Csupán a férfilét nem engedi meg, hogy Potter érzelmesebben nyilvánuljon meg, valamint sosem volt az az érzékeny típus.
- James, ne lábatlankodjunk! - csitítja jóbarátját a vörös hajú lány, amikor a szeme sarkából meglátja a gyógyító boszorkányt amint az a szokásos monológját adná elő arról, hogy az ő betegeit senki nem zavarhatja.
A probléma a felvetéssel az, hogy jelenleg Sirius Black az egyetlen beteg a kórteremben, a többi diák aki sima másnaposság miatt jött be, már mind távozott. - Ne aggódj Remus, hozom a házikat délután, lejegyzek mindent, maradj csak itt! Azért aludj egy kicsit, rád fér! - öleli meg Lily az egyre csapzottabb és fáradtabb fiút. Ebben az ölelésben pedig minden aggódás, bánat és reménykedés benne volt. Mert Lily Evans ölelése ilyen. Komplex és gyógyító.

***

Nem sokkal a két fiatal távozása után cipősarkak kopogása töri meg a csendet.

- Lupin, hát itt van! Már mindenhol kerestem! - McGalagony láthatóan megörül, hogy megtalálta a fiút, aki egész éjszaka nem mozdult el a Sirius ágya melletti székről.
- Tanárnő én...tudom...ha el akarja venni a prefektusi kinevezésem megértem... én csak...nem mehetek...tudja... aggódom és...nem tudok... egyszerűen nem tudok már...
- Elég legyen már! Ha még egyszer mentegetőzni kezd nem tudom mit csinálok magával! - szakítja félbe a tanár az ijedt fiút, akinek a szemei kikerekednek a hangnem hallatára. - Jegyezze meg Lupin, hogy maga is ember. Nem az a fő képessége, hogy prefektus. Hanem amint a viselkedése mutatja...szerelmes.

A fiú fülig pirul a hideg ellenére, és kezével egyből Sirius után nyúl. Emellett persze látszik a szemében az ijedtség, hogy szabad e neki szeremesnek lenni? Szabad e szerelmesnek lennie ebbe a fiúba? Szabad e szerelmesnek lennie az egyik legjobb barátjába?

- Remus Lupin, tisztázzuk nem azért jöttem, hogy leszidjam. Nem azért jöttem, hogy gyűlölködjek. Sőt! Ahogy látom nagyon jó hatással vannak egymásra, Sirius a héten háromszor is járt a könyvtárban, más kérdés hogy valószínűleg maga miatt és nem azért, mert az iskolai teendői aggasztják. Másrészt, magának is élni kell egy kicsit! Persze nem úgy mint Black, nem is tudna szerintem annyira rebellis lenni, hiszen ha már itt tartunk maga prefektus! De ne féljen élni, kérem. Ne féljen mindentől, ne féljen szeretni. Tudja, nagyon jó volt látni magukat tegnap! A saját Roxfortos éveim jutottak eszembe ahogy magukra néztem. - majd egy rövid elgondolkodás után folytatja a monológot. - Sokan szidhatják magukat a házukon belül és kívül is, hallottam is pár esetet! De kérem ne adják fel! Ők még nem értik, hogy a szerelem ott talál ránk, ahol sosem gondolnánk! Másrészt, csak a féltékenység beszél belőlük. Ne tudja meg hányan írnak plátói szerelmes levelet Sirius Blackhez az óráimon! Unásig olvastam már őket! De tegnap igenis megmutatta, hogy Black önhöz tartozik. Önt szereti. És ő is magát. Remélem a legjobbakat, hogy nagyon sokáig fognak még együtt élni, szerelmesen. Megérdemelnék! És végezetül az ég szerelmére aludjon egy kicsit! Rosszabbul néz ki, mint ahogy telihold után szokott! Valamint nem szép ilyet mondanom, de bűzlik az alkoholtól!

McGalagony kihúzva maga alól a széket amin eddig ült, az éppen feléjük tartó, és valami furcsa fecskendőt tartogató Madame Pomfreyhoz fordul.
- Asszonyom! Elő tudna készíteni egy ágyat Remus Lupinnak? Nem fog innen elmenni amíg Black fel nem ébred, azt garantálom!
- De Minerva! Nincsen semmi látható baja!
- Higgyen nekem, annyira elvakult hogy eltöri magának a csuklóját, csak hogy itt lehessen. Mellesleg, a lelki betegségek is betegségek, csak nincs látható jele! Nagyon hálás vagyok! Dumbledoret is értesítem, mennyire törődik a diákok jóllétével! - kacsint az igazgatóhelyettes a javasasszony felé, aki ennek hallatára egyből intézkedni kezd.

Egy óra múlva Remus már megfürödve, pizsamában fekszik egy karnyújtásnyira szerelmétől. Ahogy a párnára hajtha a fejét, az utolsó gondolata nem más, minthogy milyen lehet megkapni Sirius Blacket, testi és lelki értelemben egyaránt. Ez a gondolat csupán egy másodpercre tud a fejében maradni, ugyanis a több, mint 30 ébren töltött óra kezdi beváltani a hatását, és egyből elnyomja az álom.