Moonlight Shadows

IX.

Sirius Black álmosan nyitja ki a szemét. Utolsó éber gondolata a bulizás és a tömeg, valamint a mardekárosokkal folytatott shotivóverseny, most azonban ahogy körbenéz, még sötétben is rájön, hogy a gyengélkedőn van. Rengetegszer szöktek be ide Jamesszel telihold után Remusért, vagy épp a vörösesszőke szökött be hozzájuk, ha egy egy csínytevés túl jól sült el és a két főkolompos ápolásra szorult. Ez az este viszont más, egy kivétellel.
Egy ismerős monoton horkolás most is bezengi a teret, úgy, ahogy minden este, az iskolaidő 9 hónapjának összes napján már ötödik éve. Black fejét oldalra billentve szerelmét pillantja a meg a mellette lévő ágyban.

- Hát veled meg mi történt kicsim? - nyúl át Remus kézfejét megsimogatni. - Remélem jól vagy! Aludj csak, én álmodom.
Remus mintha meghallotta volna az utasítást, a másik oldalára fordult és tovább szuszogott az álmok birodalmában bolyongva.

A fekete hajú nagy hévvel kel fel az ágyban. Fejfájása és szédülése bődületes, azt sem tudja milyen nap van, hova lettek a ruhái és mi ez a rettenetes pizsama ami nem is az övé hiszen úgy néz ki benne mint egy nagyranőtt óvodás. A nadrág egy szűk fehér testhezálló pamutanyag, amin a fekete boxer igénytelenül átüt. A felsőn lévő baglyok pedig olyan bárgyún mosolyognak, hogy Siriusnak kedve támadt volna megátkozni őket.

"A baglyok nem is tudnak mosolyogni" - gondolja magában miközben nekiütközik egy infúziós álványnak a sötétben sétálás közben.
Marame Pomfrey azonnal a hang irányába szalad készülve leszidni egy esetleges betolakodót, majd mikor meglátja Blacket összecsapja két tenyerét.

- Sirius maga él! Él és virul! - a fiú hozzátette volna még, hogy az túlzás, de a javasasszonnyal madarat lehetett volna fogatni. - Hivatom Dumbledoret!
- Kérem, szeretném meglátogatni az igazgató urat! Van vele egy kis megbeszélnivalóm.
A gyógyító boszorkány áldását adta a látogatásra, feltéve, ha az nem tart sokáig. A fiúnak még sokat kell pihennie, hiszen a drogozás és a gyomormosás nem mindennapi cselekvések 16 évesen, és mindkettő felettébb megterhelő. Sirius szédülése és fejfájása enyhülésével, kicsit rendbeszedve magát és lecseréve a pusztító kinézetű ruháját indult el a Roxfort első emberének irodája felé.

***

Mit mondhatnék neki? Hogy ne rúgjon ki? Hogy rúgja ki Perselust és Melfoyt? Hogy ne rakja másik szobába Lupint? Hogy eskü nincsenek vele hátsó szándékaim? A napnál is világosabb, hogy vannak. - ilyen, és ehhez merőben hasonló gondolatok járnak Black fejében, ahogyan a hatalmas kőfőnix bebocsátást enged az igazgatói irodába.

Dumbledore mosolyogva fogadja a fiút.
- Tudtam, hogy jön és vártam magát. Lenne egy két megbeszélnivalónk. Foglaljon helyet! - mosolygott az igazgató kedvesen.
Siriusnak mindenféle kedveskedés gyanús volt. Hiszen a halálraítéltekkel is kedvesek az utolsó éjszakán. Sőt, valamikor a halálfalók is kedves emberek voltak. Még az egész varázslóháború előtt.

- Örülök, hogy jól van Sirius! Tudja, nagyon aggódott önért a Griffendél és igazából az egész Roxfort! Minerva is meglátogatta magát, bár nem volt alkalma üdvözölni, és rengeteg levelet is kapott! Bár...ezeket nem mutatom meg, szóra sem érdemes rajongó lányoktól jött. Ami fontosabb hír, járt nálam James Potter, és nagyon fel volt dúlva! Követelte, hogy rúgjam ki a két mardekáros fiút az iskolából! Black, ugye látja, hogy ezt nem tehetem meg?

Sirius torka és szíve elszorult. Annyira bajkeverőnek számít a Roxfortban, hogy nem védik meg őt és nem szankcionálnak, amikor majdnem az élete múlt ezen a kalandon? Másrészről persze senki nem kérte, hogy leigya magát a sárga földig. De ami a legmegdöbbentőbb, az James viselkedése. Tudja, hogy milyen az, ha Potter kiborul, ezt az állapotot bárki megfigyelheti kviddicsmeccseken. Valamint az sem véletlen, hogy Lupin annyira félt James haragjától a kapcsolatuk elején. Mostanában annyira behálózta őket a szerelem, hogy észre se vette legjobb barátját, és a jó ügyről, Lily meghódításának tervéről is megfeledkezett.