Cassandra Brooks gyűjteménye

2. Fejezet - Virágok gyűjteménye

A meleg tavaszi időjárás szokatlan módon kitartott másnap reggelig. Unottan figyeltem, ahogy a szobám mennyezetéről lógó csillár prizmákra bontotta a beszűrődő sugarakat. Sokáig nem gondoltam semmire. Az üresség átjárta a testemet, mint minden ébredéskor, de nem hagyhattam, hogy ismét győzedelmeskedjen. A kezeimmel kitapintottam az ágyneműm, aminek selymes anyagán szinte korcsolyáztak az ujjaim. A hálószobámba friss akácillat sodródott valahonnan kintről. Megült a sarkokban és elvegyült a nyomtatott könyvek, bőrcsizmák és dohos régiségek aromájával. Itt is rengeteg minden volt összezsúfolva, csak úgy, mint az egész házban, így újabb és újabb szagokat fedeztem fel a levegőben. Az üresség halványodni kezdett és lassan érezni kezdtem, ahogy bizseregve szaladgál a vér a bőröm alatt. Megfogalmazódott bennem a legelső dolog, amit ilyenkor meg kellett tennem.

Felkelni az ágyból.

Hihetetlen, hogy ez önmagában már egy teljes pontnak számított a listán, amit még Dr. Younggal készítettünk. Régen ugyanis még ez az egyszerű feladat is kihívást okozott. Akkoriban csak bámultam a falat, vagy passzívan néztem magam elé és néha még akkor sem tudtam rávenni magam, hogy felkeljek, amikor ki kellett mennem a mosdóba. Megráztam a fejem.

Nem engedhetem meg, hogy a mai napon is kudarcot valljak. Ugyanis ez volt az abszolút önálló életem második napja. Az elsőt, vagyis a tegnapi napot csúnyán elszúrtam, amikor elmentem a vásárolni a Portobello Roadra. Pedig megígértem, hogy visszafogom magam.

 Éppen ezért eltökéltem, hogy a mai nap más lesz. Itt az ideje, hogy bebizonyítsam, igenis, tudok önálló lenni. Vicces ezt kimondani így húsz évesen, de valóban, az utóbbi másfél évben a szüleimmel éltem és mindenben segítségre szorultam. Apa bevásárolt, anya mosott rám, elkísértek ha mentem valahová, hoztak vittek a pszichológusomtól, Dr. Emily Youngtól, aki aztán kitalálta, hogy jót tenne nekem a különlét. Hiszen a súlyos traumák után fontos az előrelépés, és nem szabad megragadnom egy bizonyos szinten. A szüleim úgy hallgattak rá, mintha ő lenne maga a messiás, akinek minden kijelentése szent és sérthetetlen. Több száz ingatlant és lakást néztünk végig különféle weboldalakon és újságcikkekben, mire rátaláltam erre a kis kunyhóra, ami, fogalmam sincs miért, de már csupán egy fotó alapján is végtelen nyugalommal töltött el. Tipikus angol stílusban épült, bájos, két szintes házikó, fehér deszkás ablakokkal, tégla berakásos fallal, amire felfutott a borostyán. Pontosan úgy nézett ki, mint egy mesekönyv borítója. Egy idős hölgyé volt, aki nemrég megbetegedett és a családjához költözött, és igaz nem szívesen mondtam ilyet, de szerencsémre megüresedett és eladóvá vált. Tökéletes volt. Egyből tudtam, hogy ha új életet kell kezdenem, azt itt szeretném megtenni. A szüleim a félretett pénzükből megvásárolták nekem, és azóta itt élek. A gyűjtögetés, ahogy Dr. Young nevezi, csak egy hónappal a beköltözésem után kezdődött. Egyszerűen túl üresnek éreztem a házat. Csak úgy, mint magamat és az új "önálló" életemet, és rettegtem attól, hogy egy nap majd megint emlékek nélkül ébredek egy ismeretlen szobában. Szóval valamit tennem kellett ez ellen.

A szüleim aggódva figyelték, ahogy teleaggatom a falakat, a polcokat és a szekrényeket mindenféle értelmetlennek tűnő használati tárggyal, de nem igazán szóltak semmit. Próbáltak még ebben is támogatni, és szinte minden nap átjártak hozzám. Néha egész késő délutánig itt maradtak, de legtöbbször csupán pár órára jöttek át, hogy megbizonyosodjanak róla, minden rendben. Ha pénzt kértem, némi gondterhelt pillantás után mindig kaptam tőlük, és amikor hazahoztam a legújabb szerzeményemet, igyekeztek vidám arcot vágni hozzá. Egyszer ahogy jöttem lefelé a lépcsőn, meghallottam a nappaliból kiszűrődni a veszekedésüket.

- Ez kész agyrém, Gemma! Mindenféle ostobaságot vásárol! - Sziszegte az apám a fogai közt.

- Igen - felelte az anyám halkan, de annál határozottabban - Mindenfélét vásárol. Egyedül.