Jungkook egy volt a Pokol démonai közül. Akit Lucifer azért teremtettet meg, mert vágyott egy olyan fiú gyermekre, aki pont ugyan olyan mint ő maga, a pokol királya.
De Jungkook nem csak ebben volt más, a többi démon között, neki lelke is volt.
Érző, hús-vér démon volt, úgy mint maga a Sátán, a kilenc kör ura, Lucifer maga a pokol ura és teremtője.Ezért is tette Jungkook-ot a legmagasabb pozícióra, így hát több ezer másik démonnak parancsolt.
Mivel Jungkook elég gyakran unatkozott a Pokolban, így hát gyakran feljárt az emberek világába, hogy nőket és férfiakat egyaránt a bűnbe csábítson. Emellett kielégítse szexuális vágyait, amit már a pokolban tartózkodó összes démon sem tudott kielégíteni.
Jungkook olyan szexuális élményre vágyott, amit eddig senki sem tudott kielégíteni a pokol legmélyebb bugyraiban tanyázó szex-démonok sem.
Még maga Lilith a pokol és démonok királynője sem tudta ezt a szexuális vágyat sem csillapítani, vagy kielégíteni.
Jungkook egy olyan szenvedélyes éjszakára vágyott, melyben a test és lélek egybeolvad, ezáltal két fél egy egész lesz, ugy mint a Nap és a Hold, vagy a Vénusz és a Mars.
De ezen az éjszakán ne az egymást szexuális téren kielégítés legyen a fő tényező, hanem a szerelemtől legyen szenvedélyes, melyet mindketten egyformán éreznek egymás iránt.
Így hát Jungkook arra az elhatározásra jutott, hogy a mai napon június 13-án mindenképpen megszerzi azt ami a leghőbb vágya ezen a világon...
De Jungkook azt nem sejtette, hogy ezt a vágyat nem egy démon , vagy ember fogja kielégíteni és megadni neki. Hanem valami más,...amire maga sem számított...
YOU ARE READING
Démoni szenvedély (JiKook) (Szünetel)
FanfictionJungkook egy volt a Pokol démonai közül. Akit Lucifer azért teremtettet meg, mert vágyott egy olyan fiú gyermekre, aki pont ugyan olyan mint ő maga, a pokol királya. Mivel Jungkook elég gyakran unatkozott a Pokolban, így hát gyakran feljárt az ember...