Démoni szenvedély (JiKook) (Szünetel)

17. Fejezet

,, Az angyal teste elernyedt, s mint egy rongy baba úgy dőlt el az ágyon melyet vér és rózsa szirmok borítottak.
Karjai között még mindig szorosan ölelte szerelme élettelen testét.

Jimin úgy érezte, hogy a szíve daragokra tört Jungkook lelkével együtt, amikor a penge célba ért.

Az univerzum kereke hangosan, csikorogva gördült a másik keréken.
Ez az a vas csiga, amely az időt is hajtja, megszámlálhatatlan ideig kattogott hangosan.

Tik- tak.., tik- tak...

Az angyal minden egyes ütésre egyre jobban érezte az elviselhetetlen fájdalmat a szívében.

De mikor újra magához tért, nem abban a panel lakásban találta magát, ahol az elmúlt szörnyű események történtek.

Egy fehér, hideg márvány padlóm ébredt, ami körül fehér köd lebegett.

- Hol vagyok? Jungkook?! - nézet körbe riadtan. - Atyám mit tettem! - orditott fel zokogva.
Elméjét eldöntötték az előbb történt borzalom képei.

Még mindig látta szemei előtt, ahogyan szerelme előtte fekszik , testét vér borítja, s mellkasán egy hatalmas szúrt seb van..

Amit ő okozott..

- Miért?! Miért?! - ordította tovább - Elárultam.... Elárultam őt! - zokogott tovább kinykeservesen.

Zokogása, s fájdalmas ordítása víszhangként szólt vissza a helységben ahol most volt.

A szűnni nem akaró fájdalom, melyet a mellkasába érzet egyre csak erősödött.

De nem csak ott érzet fájdalmat, a lelke is fájt.
Melyet úgy érzet, mint ha lassan kitéptnék belőle a szívével együtt.

Óráknak tűnő fájdalmás jaj veszékelését egy fénysugár csíllappitotta le, mely orcájára vetült.

S mikor a mennyei fényhez hasonló fátyolból kinyúlt egy gyermekdet kéz, s letörölte könnyeit félve hátra húzódott.

- Ki?... ki vagy te? - remegett meg a hangja.

A fény egyre nagyobb lett, s egy kislány lépet ki rajta.

A gyermeknek fején arany gloria csiloggott, hosszú derékig erő fekete- göndör haja volt, ruhája fehér csipkés fekete szegéllyel, úgy nézett ki mint egy kis angyal kik az éjjeli éneket éneklik a templomok fölött.

De ez a gyermek más volt, mikor kitárta Jimin előtt szárnyait, azok feketék voltak, s a szemei vörösen izzottak mint egy démonnak.

Valahonnan ismerős volt Jimin-nek a gyermek arcvonása...

Valakire emlékeztette, de vajon kire?

- Ne félj tőlem.. Nem bántalak - szólalt meg a gyermek csilingelő hangon.

- Ki?? Ki vagy te? - kérdezte tőle Jimin újra. - S mi ez a hely?

- Az most nem fontos, hogy ki vagyok - kuncogott a kislány - Hogy mi ez a hely.. Azt én sem tudom pontosan. De miért sírsz? Valaki bántott?

- Nem... - sütötte le Jimin szomorúan a fejét, s könnyei el eredtek újra - Valami rosszat tettem...

- Biztos vagy te abban? - kuncogott a kislány vidáman. - Mármint abban hogy, rosszat tettél..

- Bántottam azt akit a világon a legjobban szerettek...

A kislány hangosan felkacagot erre, s oda lépve Jimin-hez felemelte a fejét, s megpöckölte az orrát - Ne keresd az előtt a halottak között...

Miután a kislány kimondta eme szavakat hirtelen mindent vakító fény vett körül...

Jimin- nek el kellett takarnia a szemeit a Naptól is erősebb fény- özöntől...

Érzete, hogy teste megremeg...

S szemei lassan lecsukodnak...

A mellkasába tomboló fájdalom szempillantás alatt megszűnt...

A fájdalom helyét melegség vette át...

S lassan elsötétül minden előtte"

Jimin mikor újra kinyitotta a szemeit hangosan felfordított, s talpába éles fájdalom nyilalt...

- Hol vagyok? Mi történt? - nézet szét a szobájában...

( Ha valamelyikőtök nem érti az elmúlt eseményeket, akkor szívesen válaszolok minden kérdésetekre.)