15. Fejezet

136 26 18
                                    

Jimin lassan ébredezni kezdett, s mikor kinyitotta szemeit, éles fájdalom  hasított  a fejébe. Hirtelen nem tudta hol van, forgott körülötte a szoba, gyomra összerándult, hányinger kerülgette.

Pár öklendezés után, szájára támasztotta a kezét, és mintha puskából lőtték volna ki, villámgyorsan futott a fürdőszobába, ezután a WC fölé görnyedve adta ki gyomra tartalmát.

A keserű folyadék, többször távozott belőle, mely végigmarta nyelőcsővét, így enyhe fájdalmat okozva neki.

Miután úgy érezte, hogy nem tud többet hányni, lassan feltápászkodott a hideg csempéről,  elbotorkált a csapig, s azt megnyitva kezdte el megmosni arcát hideg vízzel. Utolsóként mielőtt elzárta volna a csapot kiöblítette és megmosta száját, hogy elttüntesse azt a keserű szájízt, amit az előbbi többszöri hányás okozott.

Enyhén szédelegve belenézett a saját tükör képébe, de amit ott látott megdöbbentette.

Alig ismert fel magára, hibába hogy rosszul érezte magát.
Arca makulátlan fehér volt, mint egy porcelánbabának, ami enyhén ki volt pirulva.

Szemei úgy csiloggtak mint az est hajnal csillaga, vagy még fényesebben.
Az arurája mely körbelengte, s a gloria a fején, ami most látható volt, jobban ragyogott mint a frissen csiszolt gyémánt.

Egyszerűen nem értette, hogy mi történhetett vele, hogyan lehetséges ez.

Erősen koncentrálni kezdett, hogy vajon mi is történhetett, miután hazaérkezett a szerelmétől, de csak annyira emlékszik, hogy belépett a kis felhő házába.
Ezután pedig kép szakadás.

Még mindig enyhén szédelegve kibotorkált a nappaliba, de ami ott fogadta, enyhén lesokkolta.

Egy üzenet volt a kis asztalán, egy arany-fekete díszítésű ladikával, amiből negatív energia áramlott felé.

Megbabonázva nézte a ládikát, lassan kezébe fogta s amikor kinyitotta, megtalálta benne Azrael törét, ami nem más mint a Halál Pengélye.

Ez az a tőr, amely a legveszélyesebb dolog a világon, hiszen oly nagy ereje van, hogy még Istent is el lehet vele pusztítani.

Ha bárkit halálosan megsebesítenek vele, az sem a mennybe, sem pedig a pokolba nem jut.
Teljesen ellesz törölve a létből.

Legyen az a személy lélekel rendelkező vagy lélektelen, mivolta porrá ég, s örökre elenyész.


Lassan kezébe vette az üzenetet, amin csak ennyi ált.

,,Tudod mi a dolgod Jimin"

Miután elolvasta az üzenetet, a fejébe éles fájdalom nyilalt, mire a földre esett, kezét a fejére szorította, s fájdalmasan fel üvöltött. - Kérlek ne!! Könyörgöm!!! Elég!!! Hagyd abba!!

Folyamatosan Michael hangját halotta a fejében.

,, Tedd meg!! Őld meg!! A Fatyúnak vesznie kell ! "

Szemében könnyek gyűltek, próbált küzdeni, fájdalmas zokogásba kezdett.

De lassan minden el homályosult a szeme előtt, de mielőtt végképp elnyelte volna a sötétség,  érezte hogy valami megszúrta a mezítelen talpát, ezzel kiserkentve vérét.

Ezután teljes sötétség....



( A wattpad valamiért nem enged képet hozzá tenni, mihelyt helyreál a rendszer javítom a fejezetet).

¡Ay! Esta imagen no sigue nuestras pautas de contenido. Para continuar la publicación, intente quitarla o subir otra.



Azrael  tőre

¡Ay! Esta imagen no sigue nuestras pautas de contenido. Para continuar la publicación, intente quitarla o subir otra.

Azrael  tőre

Démoni szenvedély (JiKook) (Szünetel) Donde viven las historias. Descúbrelo ahora