Jungkook lefedve fekete szárnyait belépett Busan egyik leghíresebb night clubjàba, a BangTan-ba.
Gyakran megfordult ezen a helyen, már törzs vendégnek számított. Ami azzal is járt, hogy külön privát helye volt, ahonnan a nyüzsgő, táncoló tömeget pásztázta végig ujjabb áldozatait keresve. Kiket az éjj leple alatt könnyűszerrel a bűnbe csábított.
Ezzel apja birodalmát is bővítette, aminek Lucifer nagyon is őrült.Jungkook lassan végig pásztázta a tömeget, mikor megakadt a szeme egy
25 - 30 as éveiben járó nőn, aki piros ruhát viselt, hozzá illő kiegészítőkkel.A nő a táncparket szélén állt és valakivel elég hevesen beszélgetett, ezután faképnél hagyta az illetőt, és lassú léptekkel a nyüzsgő tömeget átvágva a kijárathoz igyekezett. Pont az öt figyelő Jungkook mellett haladt el, mikor hirtelen megbotlott és az említett karjaiban landolt.
- Ne.. Ne haragudj.- kért bocsánatot a nő.
- Semmi gond szépségem - húzta perverz mosolyra száját, és gyengéden rásimitott hüvely ujjával a nő arcára, ki érintésétől megborzongott. Innen tudta, hogy nyert ügye van a mai áldozatával.Emellett érezte is rajta, hogy meg van keresztelve, ami így sokkal nagyobb bulinak számított. Hisz az ilyen emberek lelkei sokkal többet érnek a pokolban, mintha pogányokat csábítana a bűnbe.
A nő megigézett szemekkel fegyelte őt, ezután hirtelen birtokba vette ajkait, melyeket mohón és kiéhezetten falt, mint egy édes süteményt.
De abban a pillanatban mikor ajkaik összeértek egy különös vibrálást érzett a levegőben, amit eddig soha nem tapasztalt. Érezte, hogy ez nem démoni aura, hanem sokkalta más.
Ajkaik vad táncát megszakítva áldozatával, lassan végig nézet a tömegben, mikor összeakadt a ppillantásuk.Egyből felismerte őt, hisz kék szemei úgy ragyogtak mint a csiszolt gyémántok, bőre hófehér mint a frissen hullott hó, szőke haja göndör tincsekben keretezte szobor szépségű baba arcát. Emellett különleges arany fény vette körbe, s ezüst Gloria ragyogott a feje felett.
Eme lélegzetelállító szépséget bárki megirigyelné, ki fehér áttetsző blúzban és fehér nadrágban karbatett kezekkel, szigorú de egyben szomorú, könny áztatta szemekkel figyelte őt.
- Angyal.. - suttogta enyhe gúnnyal a hangjában.
ESTÁS LEYENDO
Démoni szenvedély (JiKook) (Szünetel)
FanficJungkook egy volt a Pokol démonai közül. Akit Lucifer azért teremtettet meg, mert vágyott egy olyan fiú gyermekre, aki pont ugyan olyan mint ő maga, a pokol királya. Mivel Jungkook elég gyakran unatkozott a Pokolban, így hát gyakran feljárt az ember...