56 nap

10. rész: 15. nap

Lisa és Harry kibékültek. Én már mindent tudtam az animékről, Japánról, a YGO-ról, és Harry összes hobbijáról. Azonban, míg Harryvel egyre inkább összemelegedtünk, addig Lisát és engem egy széles, mély szakadék választott el egymástól. Ez a szakadék pedig napról napra egyre csak nőtt. Nem tudtam, mit tehetnék ellene. Kérjek bocsánatot? De mégis miért? Legyek többet Lisával? Minek, ha alig beszél velem? Azt se tudtam, mi baja van velem.

A suliban pedig Charlotte elkezdte híresztelni, hogy Harryvel járok. Még ha igaz lett volna, nem zavartatom magam. De azzal, hogy tudom, nem járunk, és hogy erre semmi esély, ez a pletyka csak még egyet csavart a szívembe szúrt tőrön.

Mikor Lisával bementünk a suliba, láttam az osztálytársaink kíváncsi pillantásait. Harry nem jött, mert fogorvosnál volt. Talán a tudat, hogy egyedül, védtelenül és kiszolgáltatottan voltam, adta meg az első löketet a többiek számára. Először észre se vettem, hogy a többiek a terem sarkában összedugták a fejüket, és csendben sutyorogtak valamiről. Éppen Lisát hallgattam, aki valami számomra ismeretlen sorozatról áradozott. Az keltette fel egy kicsit a figyelmemet, amikor Charlotte megszólalt:

- Lisa, el van kenődve a szemfestéked!

Barátnőm rémülten ránézett:

- Úristen, nagyon?

- Igen, a bal szemednél.

- Fenébe, nem hoztam tükröt... Ana, mindjárt jövök és folytatom, de ezt muszáj elintéznem.

Felkapta a táskáját, és már sehol se volt. Meg se tudtam szólalni, hogy „Hé, Lisa, ez Charlotte, a legnagyobb ellenségünk, egy büdös ribanc, ne higgy neki! Amúgy sincs elkenődve a szemfestéked!"

Korábban, mikor jobb volt a kapcsolatunk, talán utánamentem volna. De akkor inkább maradtam. Rossz döntés volt.

Hirtelen körbevettek a többiek. Felnéztem, és egyenesen Charlotte arcába bámulhattam. Annyira elképedtem, hogy meg se tudtam szólalni.

- Valami baja van a pasidnak, Anastasia, hogy nem jött iskolába? – kérdezte Charlotte mézesmázos hangon.

- Kiről beszélsz? – kérdeztem vissza. Természetesen rögtön tudtam, hogy kiről van szó.

- Harry Smith. A barátnőd, Lisa Smith bátyja. És a te pasid. Nem igaz?

- Harry nem a barátom. De túl hülye vagy, hogy ezt felfogd, így inkább nem is próbálom megértetni veled – felálltam.

Hátulról megragadták a vállamat, és visszanyomtak a székembe.

- Hé! – néztem hátra, hogy megtudjam, ki volt az.

Charlotte megragadta az arcomat, és visszafordította a fejemet.

- Engedj el! – téptem ki magam a szorításából.

- Mégis, mit eszel rajta? A számára nagyra tartott japánok is megvetik a fajtáját.

- Miről beszélsz? – kérdeztem, miközben azon gondolkodtam, hogyan tudnék kiszabadulni.

- Ne játszd az eszed! Tudod te, miről beszélek!

- Fogalmam sincs, mi a francot akarsz tőlem, de most már kurvára elegem van belőled. Engedj ki! – álltam fel, azonban megint visszanyomtak.

- Az otakukról, te hülye ribanc! – fújtatott velem szemben Charlotte.

Mégis, mi baja van ennek az idiótának? Miért zavarja, hogy Harryvel lógok? Aztán hirtelen megvilágosodtam.

- Te... szerelmes vagy Harrybe? – szegeztem neki a kérdést.

Charlotte pipacsvörös lett, a többiek pedig rászegezték a pillantásaikat.

- Igaz ez?

- Komoly?

- Most, hogy mondod...

Mindenfelől a többiek elképedt hangja hallatszott.

- Nem igaz! Mégis, honnan szeded ezt? Csak el akarja terelni magáról a figyelmet! – Charlotte hangja egyre hisztérikusabbá vált.

Itt az időm – gondoltam, majd villámgyorsan felpattantam, és elrohantam sugdolózó osztálytársaim mellett.

- Elszökik! Kapjátok el! Hozzátok vissza! Büdös kurva, gyere vissza! Gyere vissza, ha mondom! Dögölj meg! – hangzott a teremből Charlotte hangja.

Diákok és tanárok özönlöttek a termünkhöz.

- Engedjetek át! Megölöm! Engedjetek el! Baszd meg!

Ez megőrült. Charlotte bekattant – gondoltam, miközben egy csendes zugot kerestem.

Végül bezárkóztam a lánymosdóba.

- Charlotte? – kérdezte Harry elgondolkozva.

- Igen. Charlotte Larson.

- Ja, az a csaj, akinek a múltkor beszóltam? Igen, szerelmes volt belém pár éve, miért kérdezed?

- Ma reggel majdnem széttépett. Azt akarja, hogy bevalljam, hogy járunk – az utolsó szót már csak suttogva, lesütött szemekkel tudtam kimondani.

- És, bevallottad, hogy járunk? – hajolt le Harry is, hogy a szemembe tudjon nézni. A következő pillanatban azonban elveszítette egyensúlyát, és az ölembe esett.

Felsikítottam, és összerázkódtam, mire felborultam a székkel. Harryt pedig a lendület hozta utánam. Arra eszméltem fel, hogy a földön fekszem, rajtam pedig Harry próbál magához térni a döbbenettől. 

- Mi a baj, Ana? – lépett be Lisa, majd ő is felsikított, és Harryre vetette magát – Szállj le róla! Megölöd! Meg akartad erőszakolni, te perverz disznó?

- Agyonnyomtok! – suttogtam elfúló hangon, miközben próbáltam levegő után kapkodni.

Harry le akart mászni rólam, Lisa azonban továbbra is a hátán csüngött.

- Lisa, ha nem jössz le rólam, hidd el, hogy Ana-chanból palacsintát csinálunk.

Lisa ráeszmélt, hogy csak rontott a helyzeten, és óvatosan lemászott testvéréről. Közben megtaposta egy kicsit a combomat is. Nemtetszésemnek hangot adva felültem, miközben Harry megpróbált felállni, ennek köszönhetően összekoppant a fejünk.

- Au! – kiáltottuk egyszerre.

Aztán a következő pillanatban mindhármunkból kitört a nevetés.