56 nap

13. rész: 21. nap

Másnap, bár esett az eső, az egész világot színesben és vidáman láttam. Az órákon alig tudtam figyelni, annyira vártam a délutánt.

Szeret... tényleg szeret – gondoltam felvillanyozva.

A boldogságtól teljesen elvakultan sétáltam a folyosón.

- Mi van veled? – kérdezte a szekrénynél Lisa.

- Harry nem mondta? – néztem rá meglepetten, miközben a könyveimet pakoltam.

- Nem beszél már velem napok óta... - válaszolta durcásan Lisa.

- Értem – válaszoltam szórakozottan.

- Nehéz volt a doga, nem? – kérdezte Lisa erőltetett nevetéssel.

- Szerintem nem – néztem rá.

Ki vagy te, és mit csináltál a barátnőmmel? Lisa sose szokott aggódni a dolgozatok miatt.

Bár szorgalmasan tanultam én is, meg sem közelítettem Lisa szintjét, aki mindenféle erőfeszítés nélkül hozta a jó jegyeket. Kitűnő tanuló volt, ráadásul élsportoló.

Megint belém mart a féltékenység. Én ugyanis hiába tanultam, négyes-ötös tanuló voltam. A sportoknál közepesen teljesítettem világéletemben. Ráadásul Lisa sokkal csinosabb is...

Csendet, te ördögi hang, húzz vissza a rejtekhelyedre. Majd máskor ráérsz féltékenykedni – gondoltam.

- Lehet, életedben először jobb dolgozatot írsz, mint én – mondta Lisa, továbbra is erőltetetten nevetve.

- Mi a baj, Lisa? – kérdeztem aggódva, miközben becsaptam a szekrényem ajtaját.

- Semmi. Mi bajom lenne? Furcsa vagy, Ana – válaszolta Lisa hadarva.

- Itt te vagy a furcsa.

- Sziasztok! – hallottam meg mögöttem Harry hangját.

- Szia! – válaszoltuk egyszerre. Én lelkesen, Lisa idegesen.

Harry tekintete Lisa és köztem vándorolt. Valószínűleg érezte a feszültséget kettőnk között.

- Megzavartam valamit? – kérdezte.

- Nem, dehogy! – csapta be a szekrényét Lisa, majd sietve elindult a folyosón.

- Hova mész? – kiáltottam utána.

- A mosdóba. Menjetek haza nélkülem! – még csak hátra sem nézett.

Harry kérdő tekintetére válaszul megvontam a vállamat.

Hazafele már sütött a nap, az őszi napsugarak cirógatták a bőrömet.

- Azt mondják, a hétvégére visszatér egy kicsit a nyár – mondta Harry.

- Tényleg? Az jó – válaszoltam szórakozottan.

- Anyáékkal azon gondolkoztunk, hogy elmegyünk egy utolsó strandolásra.

- Szuper!

- Nem lenne kedved... - megállt, így én is megtorpantam.

Harry felnézett a kék égboltra.

- Igen? – biztattam.

- Nem lenne kedved velünk jönni? Ha ráérnek a szüleid, ők is jöhetnének.

- Nem hiszem, hogy a szüleim ráérnek. Meg amúgy is drágák a strandok.

- A pénz miatt nem kell aggódni, kifizetjük – mondta Harry kedvesen.

Hiába próbált kedves lenni, a szavaival a szívembe gázolt.

- El tudjuk tartani magunkat, nincs szükségünk a segítségetekre – válaszoltam halkan.

Harry elfehéredett.

- Sajnálom, nem akartalak megbántani! – hebegte.

- Én sajnálom – hajtottam le a fejemet szégyenemben – nem a te hibád.

- Azért, ha el tudnátok jönni, örülnék.

- Megkérdezem anyáékat erről – rámosolyogtam, hogy megnyugodjon.

Zavartan visszamosolygott rá. Kicsit félszegebben viselkedett, mint korábban.

- Én vagyok az első barátnőd? – kérdeztem tőle, mire zavarában felnevetett.

- Igen. Nem igazán tudok mit kezdeni a helyzettel. Igazából, mostanában kezdtem rájönni, hogy szeretlek. Neked gondolom már volt barátod.

- Nem, még nekem se volt kapcsolatom – felnevettem. Ugyanis végig csak egy fiúra vártam...

Ettől még jobban zavarba jött, és egész úton szótlan lett.