Ellenszer

Prológus

Három hónapja teljesen felborult az életünk Sierrával. Anthony autóbalesetet szenvedett és súlyos sérülései miatt életét vesztette. A lányom három hónapja nem festett semmit, pszichológushoz is csak ritka alkalmakkor tudom elvinni. Én csak pszichológus segítségével tudtam feldolgozni a történteket. Borzasztóan hiányzik Tony és bármit megtennék azért, hogy visszahozhassam őt.

- Sierra? - kopogtam be a szobája ajtaján, de nem jött válasz. Óvatosan benyitottam, de fel sem nézett a telefonjából.

- Kincsem mennünk kell a fogadóórára! - ültem le az ágya szélére.

- Nélkülem is mehetsz, akkor legalább tudsz bájologni a volt pasiddal! - köpte felém a szavakat.

- Na idefigyelj! Te kérdeztél engem az igaz szerelemről, én csak válaszoltam! Borzasztóan szerettem az apádat és nekem is hiányzik, nem csak neked! Belegondoltál már, hogy tizenöt éve volt mellettem és egyik pillanatról a másikra már nincs? Tudom, hogy fáj Sierra, de ne viselkedj velem úgy mintha nekem nem fájna! - néztem rá dühösen, mire láttam rajta, hogy elszégyellte magát. - Szedd össze magad, és induljunk. - fordítottam neki hátat és lementem az előszobába összekészülődni.

Már nyitottam az ajtót amikor hallottam, hogy Sierra robog le a lépcsőn. Ő is felvette a bakancsát mivel gyönyörű, seggfagyasztó február van.

- Sajnálom anya. - szólalt meg útközben, bocsánatot kérve tőlem. - Csak tudod létezni is fáj nélküle. Minden lépésemnél ott voltatok, de együtt. Most már csak te vagy és bele se merek gondolni mi lett volna, ha te is mellette ültél volna. - lábadt könnybe a szeme.

- Jaj drágám, ilyenre ne is gondolj. Itt vagyok és itt is leszek neked örökre. - simítottam meg az arcát egy halvány mosollyal. - Nem próbálnál meg újra festeni? Lehet hogyha lefested mit érzel, vagy a gondolataidat akkor könnyebb lenne egy kicsit. - mosolyogtam rá.

- Megpróbálom, ha otthon leszünk. - nézte az elsuhanó tájat.

- Nem erőltetek semmit, remélem tudod. - sóhajtottam.

- Tudom anya, tudom. - húzódott halvány mosoly arcára.

***

Leparkoltunk, és elindultunk a már jól ismert folyosókon. Megálltunk egy ajtó előtt amire aranyozott betűkkel volt kiírva, hogy Sebastian Miller. Egy mély levegőt véve bekopogtam az ajtón, mire ismerős hang szólt, hogy bemehetünk. Benyitottam és még a lélegzetem is elakadt, ahogy egymás szemébe néztünk, aztán intett, hogy leülhetünk. Sierra törte meg a csendet.

- Jó napot Mr. Miller! - ült le az egyik székre az asztal előtt.

- Jó napot Mr. Miller! Én Sierra édesanyja vagyok, Alexandra Davis. - nyújtottam felé a kezem, amit elfogadva megrázott.

-  Először is maguknak is jó napot, másodszor pedig én Sierra osztályfőnöke vagyok. Sebastian Miller. - húzodott huncut mosoly ajkaira.

- Anya? Mi lenne ha megmondanád neki, hogy nem kell megjátszani, hogy nem ismeritek egymást? - nézett ránk felváltva Sierra.

- Tudja? - hökkent meg Bastian, mire bólintottam.

- Rátérhetnénk a lányomra? - foglaltam én is helyet.

- Természetesen. Matematikából és irodalomból lenne egy-egy verseny számára, amit még a szaktanárok nem említettek neki, de ő a legesélyesebb a győzelemre. Fizikából és biológiából biszont bukásra áll. Három hónapja romlanak a jegyei, kivéve az első két tantárgyból amit említettem. - magyarázott, mire Sierra behúzta a nyakát.

- Veled még otthon számolok. - néztem le rá szigorúan, mire egy aprót bólintott. - Sierra megkérhetlek, hogy négyszemközt hagysz minket? Szeretnék vele beszélni egy dologról. - simítottam végig a haján. Tudta, hogy miről lesz szó és egy hang nélkül kiment az irodából.

- Figyelj Bastian.. - kezdtem bele egy nagyot sóhajtva. - El kell mondanom valamit. - hunytam le szemeim.

na hat itt is lennenk a mereg masodik evadaban. remelem elnyerte tetszeseteket a prologus :D