Galamb és Feketerigó

1. fejezet

Az ügyvédem hívott késő délután. Kint már javában sötét volt.

-Josifet elengedték, mert nem találták veszélyesnek- mondatára a gyomrom görcsbe rándult. Legszívesebben eltűntem volna a föld felszínéről. Legfőképp Josif elől. A telefonom fekete képernyőjéről visszatükröződő arcomra néztem. A piros, már-már liluló tenyérfolt az előbb elhangzottak ellentétét állította.

Féltem tőle. Féltem, hogy újra bántani fog. Mind lelkileg és testileg okozott fájdalmat nekem. Annak a férfinak a puszta gondolatától is kirázott a hideg.

Az ügyvédem mondata pedig erre az egész feszítő érzésre rátett egy lapáttal. Hiába jelentettem fel Josifet, valahogy megúszta ez a becstelen. Tudtam, hogy meg fog keresni, azért, mert a bíróságon ellene indítottam pert. A lakásomban pedig nem bujkálhatok örökké, hisz úgy előbb-utóbb éhen halnék.

-Szóval bármelyik pillanatban betoppanhat ez a vadbarom?- szólaltam meg, miután a gondolataim elcsendesedtek.

-Attól tartok- jött a válasz a vonal túlsó végéből, egy nagy sóhaj kíséretében. Ekkor a félelmem úgy eluralkodott rajtam, hogy halk zokogásba kezdtem, a sós könnyeim az államra csordultak.

Miközben próbáltam visszafojtani a sírást, egy kis hátizsákba pakoltam néhány váltás ruhát. A házban eldugott pénzeimet összegyűjtöttem, majd amilyen gyorsan tudtam elindultam a vonatállomás felé. Erős hideg szél fújt, ami a hajamat teljesen összekócolta. Az orosz telek elég hidegek, sok a hó és jég. Kabátomat összehúztam magam előtt, hogy megvédjem magam a tél viszontagságai elől.

-A Kamcsatka felé tartó járat hóvihar miatt törölve lett!-üvöltötte a hangosbemondó.

Zseniális. Ez azt jelenti, hogy ma este valahol meg kell húznom magam. Másra nem tudtam gondolni, csak a belvárosban egy éjjeli szórakozóhelyre, így felszálltam egy arra tartó buszra.

Zhenya Golubev vagyok.Egy nem elég erős orosz fiatal nő, aki az ex barátja elől próbál elmenekülni.