Galamb és Feketerigó

5. fejezet

A repülőn ülve az egész kezdett ténylegesen valóssá válni és a tudat, hogy Josifnak át kell úszni egy óceánt, hogy utánam jöjjön boldogított engem. Vagy úszik, vagy összegyűjt egy kis pénzt a repjegyre, ami még több idő számomra, hisz az összes vagyonát nekem ítélte a bíróság. Amolyan bánatpénzként. A maradék meg a közös számlánkon volt, amit én áttetettem egy másik bankszámlára, aminek a hozzáférésére csak én vagyok jogosult, a közöset pedig letiltattam. Kisemmiztem, de megérdemelte.

Gondolataimból a pilóta beszéde zökkentett ki, hogy hamarosan megérkezünk. Amit alig vártam, két napja ugyanabban a ruhában voltam, egy kiadós zuhany is jólesett volna már. Vagy nem is zuhany, hanem egy fürdő.

A gép landolása után megfogtam a kézipoggyászom, hisz más dolgot nem hoztam és leszálltam a repülőről. Kiértem a közösségi térbe és körbe néztem.

Egy designer ruhákba öltözött, napszemüveges, középkorú nő karolt belém és meglepetésemre nem angolul, hanem oroszul szólt hozzám. Egy fekete bőszárú nadrágot, egy vajszínű ujjatlan, hátul megkötős felsőt és szintén fekete nagykarimájú kalapot viselt, fekete szandállal.

-Zoya Levedeva vagyok, Alexei hozzám küldött, aranyom- mosolygott rám bíztatóan.

-Örvendek Zoya! Én Zhenya Golubev vagyok, bár van egy olyan érzésem, hogy ezt már úgyis tudod- mutatkoztam be illedelmesen.

-Jól gondolod, tudom a neved. Viszont azt is tudom, hogy védtelen nő vagy. Ezért segítek neked a saját talpadra állni, nem függeni egy férfitól sem, mert Galambocskám, minket nem bánthat egy férfi sem. A szárnyaim alá veszlek, lefogadom, hogy jól megleszünk mi együtt- tartott szóval, amíg az autóhoz nem értünk. Egy nagy királykék BMW hátsó ülésére csusszantunk be, a sofőr megvárta, míg becsukjuk az ajtókat és becsatoljuk a biztonsági öveket, majd el is indult.

Halk zizegésre lettem figyelmes, majd az egyre erősödött, ahogy Zoya a kis ridiküljében kezdett el kutakodni. Alexei hívta. A nő kihangosította a hívást.

-Zoya! Ott van Zhenya veled?- kérdezte a férfi.

-Itt ül mellettem, jófej csajszi, ne aggódj, már jó helyen van az oldalamon, Drozdov- nyugtatgatta Alexeit a nő.

-Csak ne hagyd, hogy bántsák. Azt nem bírná már elviselni. Láttam a szemében a félelmet, a testén és a lelkén a sebeket. Nem érdemli ezt a sorsot, de te is tudod, aki egyszer bekerül, onnan nincs visszaút- mondandója végére elhalt a hangja.

-Ha rajtam múlik nem lesz baja. Nikolaj és Mikhail felváltva szemmel tartják majd, tényleg nincs miért aggódnod- győzködte Levedeva Drozdovot.

-Örülnék, ha igazad lenne- jött egy sóhaj a vonal másik végéről.

-Ugye most viccelsz?! Ezért repültem órákat, hogy azt közöld a telefonba, hogy itt se vagyok biztonságban?- keltem ki magamból.

-Ha nem rajtam múlt volna, már most temetnének- vitatkozott velem Alexei.

-Ha rajtad múlt volna, akkor nem is segítettél volna- harcoltam szóban vissza. Mivel igazam volt, nem tudott mit válaszolni, ezért letette inkább a hívást. Diadalittasan néztem rá Zoyára, akinek a mérges pillantására a mosolyom lefagyott az arcomról.

-Nem sokan mernek visszabeszélni neki. Veszélyes játékot játszol kislány. Az unokaöcsém keményen bánik mindenkivel, néha velem is. De nyilván ezt még tanulnod kell, hogy kinek jobb, ha nem szólunk vissza. Ő pont egy, az ezen emberek sorából. Főleg, hogy a szomszéd országban egy szerződött fele van, aki tényleg nem bánik kesztyűs kézzel, azzal, aki keresztbe tesz neki vagy a mellékágainak, egyszerűen és gyorsan likvidál, minden nyom nélkül- magyarázott nekem a nő. Hisz nem akartam még meghalni, így inkább megfogadtam Zoya tanácsát. Egy színes fénycsövekkel tarkított éjjeli bár/ kaszinó tárult a szemem elé, ahogy kinéztem az ablakon. A kocsi lassan lefékezett, majd a nő boldogan kicsatolta a biztonsági övét és kiszállt a járműből, követtem a példáját.

-Te komolyan a munkahelyeden laksz? Vagy ez nem a tied?- kérdeztem nem épp tapintatosan.

-Igen ez az enyém, de nem itt lakok. Egy kicsit feljebb nézz, ott a lakás- mutatott fel egy kisebb felhőkarcolóra.

-Szórakozol velem? Mi van, ha elromlik a lift?- tágult szemmel néztem a magas épületet.

-Napelemes generátorról működik, úgyhogy áramszünetről szó sem lehet, elromolni meg elromolhat, de háromhavonta ellenőrzik. Egyébként egyszer volt már ilyen, ha szerencséd van, akkor a lakásodban vagy, ha meg épp mennél haza, akkor sincs baj, mert három lift van- vont vállat a nő.

-És ha épp a liftben vagy?- tettem fel a kérdést.

-Ha klausztrofóbiás vagy, akkor nagy gond van- állapította meg, ezzel lezártnak tekintette a lift témát. Nem is akartam tovább firtatni erről. Lehúzott egy kártyát az ajtónál, ami búgó hanggal jelzett, hogy nyithatóvá vált.
-Te a vendégszobámban alszol az este, holnap délelőtt átadom a te apartmanod nyitókártyáját, kettővel alattam laksz majd. Jövő héttől kezdesz a bárban titkárnőként, a hűtőd és egyéb szükségleteid fel vannak töltve minimálisan, de a további utánpótlásról majd neked kell gondoskodni. Kérdésed van?- fordult felém, miután a liftben is lehúzta a kártyát és az már automatikusan vitt is minket fel.

-Nem, nincs- válaszoltam magam elé bámulva.