Galamb és Feketerigó

4. fejezet

Nem tudom ki definiálná a sorsot egy fekete hajú és szemű szórakozóhely tulajjal, de eddig a pillanatig én se tettem volna így.

A kamera-monitorra néztem. A férfi, akinek jelenleg az irodájában bujkáltam, épp Josiffel beszélgetett a bárpultnál. Majd fejével intett egyet. Biztos voltam, hogy ide invitálja be.

Azt a kevés cuccom, amivel jöttem gyorsan összeszedtem a kanapéról és bebújtam az íróasztala alá. Szerencsére az úgy volt kialakítva, hogy három oldalról zárt volt az asztallaptól a földig. Próbáltam minél kisebbé összehúzni magam. Épp időben cselekedtem, mert szinte azonnal nyílt az ajtó. Tétova lépteket követett néhány biztos lépés.

-Valami nincs a helyén, hogy így jöttél be a saját irodádba Drozdov?- kérdezte cinikusan Josif.

-De, minden rendben van, csak nem emlékeztem, hogy bekapcsolva hagytam a monitort- hárított egyből.

-Akkor tudnál segíteni nekem Alexei? Fizetek is- tért rá a tárgyra.

-Az attól függ, ha cucc kell, akkor igen- mondta, majd kihúzta bőrszékét, ezzel meglátott engem. Majd mintha mi se történt volna, beleült a székébe. Lábait próbálta úgy tenni, hogy mindkettőnknek kényelmes legyen, de ne keltsen nagy feltűnést, hogy ott ülök.

-Nem cucc kell, hanem a kapcsolataid- semmi kertelés nélkül hagyták el száját a szavai.

-Na, az minek neked Josif Gusev?- dőlt hátra székében Alexei, mint megtudtam. A bőr egy kis nyikorgó hangot hallatott a mozdulat során.

-Keresek valakit. Bosszút akarok- mondta.

-Mégis kit?- kérdezte összeráncolt szemöldökét.

-A nőmet, aki azt hiszi, hogy elmenekülhet előlem. Beültetett a rácsok mögé a kis szajha, de ellátom majd a baját. Zhenya Golubevnek hívják, így néz ki- a nevem hallatán a levegővétel nem volt olyan egyszerű, mint eddig, a szívem őrült tempóban kalapált. Biztos voltam benne, hogy kiesik a helyéről. Egy papírt adott át gondolom Josif Alexeinek, aki, hogy elvegye tőle, előre hajolt. Szólásra nyitotta a száját, de ezt megelőztem azzal, hogy rámarkoltam a koronaékszerére. Élesen beszívta a levegőt az orrán. Egész teste megfeszült, majd egy kicsit megköszörülte a torkát.

-Nem tudok segíteni- mondta ki rekedtesen. Köhögött párat, hogy visszanyerje hangját. Ölébe ejtette kezeit, majd lefejtette ujjaim magáról, mindezt a legkisebb feltűnés nélkül.

-Hogyhogy nem segítesz? Ezért vagyok hű törzsvásárlód évek óta, hogy egy apró szívességet se tegyél értem?- kelt ki magából Josif.

-Hé! Hé! Kidobassalak, hogy lehűtsd magad, vagy, tegyek róla, hogy a tested magától hűljön le, vagy megoldod ezt egyedül is és végig hallgatsz Gusev?- kérdezte halál nyugodtan.

-Nem kell, lenyugszok, na!- vette lejjebb a hangerejét az őrült exem.

-Jelenleg, amint észre vehetted privát eseményem van, úgyhogy nem gondolok a munkára, majd, ha már nem leszek se részeg, se másnapos és nem vagyok beállva, mint az állat, újra tárgyaljuk ezt meg, mert, jelenleg nem tudok segíteni. És ez az állapot nagyjából két nap után érkezik. Egyébként a kapcsolataim adatai azok csakis az én kezemben lehetnek, máséba nem- ecsetelgette a tervét ellenem, ezzel nyugtatgatva Josifet.

Miért is hittem, hogy ő más lesz és ténylegesen megvéd?

-Két nap múlva itt, de ne feledd, hogy én nem felejtek és jönni fogok- mondta Josif miközben felállt a kanapéról. Lépteiből és az ajtó hangjából arra mertem következtetni, hogy elment, de semmi erő sem vett rá arra, hogy én kimásszak az íróasztal alól. Alexei egy szó nélkül kihúzott egy fiókot, és kivett belőle valamit, majd felállt és elsétált a kanapékig. Nem tudtam mit csinál, de úgy voltam vele nem is érdekel. Egy pittyegő hangra lettem figyelmes.

-Ezt az idiótát! Azt hiszi, hogy bepoloskázhat? Josif drágám, túl látványosan próbáltad eldugni ezt az izét!- nevetett fel Alexei. Az íróasztalának az egyik felső fiókjából elővett egy pisztolyt, majd a földre téve a lehallgató készüléket, melynek méretei alig haladták meg minden oldalról az egy centit, beleeresztett néhány golyót.

-A vendégeidre nem gondolsz? Ők meghallhatják a lövéseket, pánikot kelthetsz- figyelmeztettem, mire az asztalhoz lépett és leguggolt hozzám, egyik kezével belekapaszkodva az asztallapba, másik kezében a pisztolyt lógatva.

-Hangszigetelt a szoba- mondta elégedett félmosolyra húzva száját.

-A pánikhelyzet alatt magamat is beleszámítottam- mondtam kissé félénken.

-Pánikolsz?! Semmi okod nincs a pánikra, amíg nem feléd fordul a csöve. Nekem annál inkább nagyobb okom van rá. Fogalmad sincs milyen nagy áldozatot hoztam azzal, hogy nem mutattam rád egyből. Ez a fazon évek óta tőlem veszi a cuccot, törzsvásárlóm. Ezáltal úgy felnyomhat a hatóságoknak, hogy életem végéig a börtönben ülök, hiába vannak jó kapcsolataim. Úgyhogy nyuszika a terv a számodra a következő: elrepülsz Amerikába, Las Vegas közel van és ismerősök is vannak ott, beolvadsz az ottani életbe, ha kell, szerzel munkát és elutazol másik államba, ez engem már nem zavar. Oroszország hatalmas, de ha Josif meg akar találni, akkor irtózatosan kicsi. Néhány hétig, hónapig próbálom elterelni a figyelmét rólad, talán le is akad majd a témáról- monológja végén a nekem szánt terve egyszerre hangzott jó és borzalmas ötletnek.

-Las Vegas?- kérdeztem hitetlenkedve vissza.

-Igen, az. Egy ismerősöm segít majd újra a talpadra állni, addig megtanulsz angolul is annyira, hogy boldogulj Amerikában- mondta, majd a kezét nyújtotta nekem, hogy kisegítsen az asztala alól.

-Miből gondolod, hogy nem tudok angolul?- kérdeztem belekapaszkodva az alkarjába. Nehezen, de kimásztam az íróasztal alól.

-Ha tudsz, akkor még egyszerűbb lesz számodra- rántott egyet a vállán.

-Mennyire bízhatok meg benned, hogy nem küldöd utánam azt a vadállatot?- emeltem rá tekintetem.

-Miért, eddig arra adtam okot, hogy ne bízz bennem?- válaszolt kérdésemre kérdéssel.

-Sose lehet tudni- mondtam félénken.

-Ezen mit nem tudsz?- egy kissé ingerülten faggatott.

-Lényegtelen, köszönök mindent Alexei- fejem lehajtva feleltem neki.

-Én meg köszönöm a belém fektetett bizalmat- mondta szarkasztikusan, karjait széttárva.
-A vendégek már biztos várnak, most tényleg ne nyúlj semmihez- terelte a témát és ott is hagyott az irodában.

Az izgalom kifárasztott és úgy éreztem bárhol képes lennék elaludni, így a háromszemélyes kanapéra kuporodtam és perceken belül elaludtam.

Az álmomból egy laptop billentyűzetén folyamatos gépelés zaja keltett fel.

-Reggelt! Kávét, whiskyt, vagy valamit kérsz?- kérdezte fel se nézve a munkájából.

-Nem, köszi, így is túl sokat tettél értem- utasítottam vissza.

-Az igaz- válaszolt vissza ridegen, még mindig belemerülve a képernyőbe.
-Leleveleztem Zoyaval, hogy hadd maradhass ott nála egy ideig, úgysincs titkárnője jelenleg. A repjegyed lefoglaltam a délután három órakor induló gépre- darálta le nekem, végre rám emelve sötét szemeit.
-Egyéb kérdés?- tette fel a kérdést.

-Nincs, nagyon hálás vagyok- mondtam megkönnyebbülve, tudván, hogy ha csak egy kis ideig is, de nem kell félnem Josiftól.