Miért ne?

11. rész

A fiúm valószínűleg segített kimenni a mosdóig, mert annyira ki voltam ütve, hogy nem emlékeztem nagyjából semmire. Amikor elkezdtem magamhoz térni, a wc-t átölelve zokogtam, csak azt nem tudtam, miért. Azon kívül, hogy rémesen zsongott a fejem, és még mindig émelyegtem.

Tomi kopogott az ajtón.

-Fanni, hogy vagy? Kérsz egy pohár vizet?

Már a pohár gondolatától is hánynom kellett.

-Köszi, nem kérek - utasítottam el udvariasan az ajánlatot.

-Nem lenne jobb, ha kicsit kijönnél onnan? Már két órája bent vagy. Talán a friss levegő jót tenne.

Szerettem volna felkelni, de nem bírtam. A barátom végül benyitott. Az arcán aggodalom és szomorúság tükröződött.

-Kérlek bocsáss meg, nem akartam mindent tönkretenni - nyafogtam.

A fiúm leült mellém a földre.

-Nem haragszom, inkább elszomorít, amiket mondtál. Jobb lett volna megbeszélni a problémákat időben - megállt bennem az ütő. Mit kotyogtam ki? MI a bánatot műveltem?!

-Teljesen igazad van. Elcsesztem.

-Nem, nem csak a te hibád. Nem figyeltem oda rád eléggé én sem - mondta beismerően.

Nahát, eléggé jól fogadta, a hírt, hogy megcsaltam. Még azt is belátta, hogy valamilyen szinten része volt a dologban. Ez nagyon meglepett, mert igazából jóformán bele se gondoltam ebbe, csak önmagamat vádoltam.

-Van bármi, amivel jóvá tehetem? Akármi?

Kis csend...

Annyira undorítónak éreztem magam, bűzlöttem, és szét voltam esve. Már csípte a szemeimet a könnyezés.

Tomi a combomra tette a kezét, és rám nézett.

-Nem kell, hogy jóvá tedd, csak ígérd meg, hogy mostantól őszinte leszel velem. Akkor is, ha fáj. Tudnom kell, mi jár a fejedben - a barátom maga volt a földi angyalok helytartója ezzel a hozzáállással. Miért mindig a jók szívják meg?! Miért bántottam egy ilyen csodálatos embert?!

-Megígérem. Ezek után még együtt akarsz velem maradni?

Láttam az arcán, hogy már nagyon kimerült a hülyeségeimtől.

-Nem tudnék nélküled létezni sem. Eszem ágában sincs szakítani veled. De ugye te sem vagy dühös rám? - kérdezte bűnbánóan.

Mi van? Miért is? Mit csinálhatott? Biztos, hogy nem művelt olyan mocskosságot, mint én.

-Hogy én, haragudni rád? Most viccelsz? Életedben nem csináltál még semmi rosszat sem! - végre sikerült felülnöm. Meg akartam ölelni, viszont én se örültem volna ennek fordított helyzetben. - Elmegyek fogat mosni.

Miután kicsivel jobb állapotba hoztam magam a fürdőben, csörgött a mobilom. Hanna hívott. Felvettem.

-Na, mizu? Mit csináltok, csajszi? Már többször próbáltalak elérni, nem vetted fel - lökte a szöveget a szokásos lelkesedéssel a barátnőm.

Mély levegőt vettem.

-Hanna, elmondtam neki. Bevallottam, mit tettem.

-Ez komoly? És mit szólt? Nem borult ki?

-Nem, épp ellenkezőleg. Totál megértő volt, és... - nem tudtam, hogyan fejezzem be a mondatot.

-És? Tűkön ülök, Fanni, ne ködösíts már!!

-Azt említette, hogy ő is elmondott valamit.

-De mit? Miért nem beszélsz érthetőbben? Totál összezavarsz.

-Nagyon berúgtam, és kiesett vagy két óra a fejemből, nem tudom, mi történt - csattantam fel. Bosszantott, hogy nem emlékeztem semmire sem. - Ott vagy még?

-Igen, itt. Csak gondolkodom. Ha jól értem, fogalmad sincs, mit fecsegtél ki, és ugyanez a helyzet azzal, hogy Tomi mit vallott be - eléggé pontosan vázolta a helyzetet Hanna.

-Igen, valahogy úgy - erősítettem meg lemondóan. - Segíts! Nem tudom,mit csináljak?

Teljesen pánikba estem már megint. Olyan indulatossá váltam, hogy szívem szerint összetörtem volna a nagy, puccos fürdőszoba tükröt.

-Fanni, csak nyugodj meg, Egyszerűen kérdezz rá, hogy mégis mit mondtál el Tomi meg fogja érteni a zavarodat, és minden rendben lesz - érvelt a barátnőm.

Kínosan éreztem magam. Mégis hogyan puhatoljam ki, mi is volt anélkül, hogy lebuknék, ha még nem történt meg a dolog?!