Hazbin Hotel: Arania Dark

1. Fejezet: Unalmas életem mindennapjai

A nevem Arania Dark, egyedül a pokol távoli részén, az elátkozott erdőn túl van egy kastély. Abban élek.
De egyszer se, tettem ki a lábam a kastélyból, talán ez most meg fog változni.

Egy hatalmas méretű mimic-ben lakom, igen ez elég furcsa, na de mindegy.
Éveken keresztül sokan megpróbálták át törni a mágiámat, de egyiküknek se sikerült át jutnia.

Nincsenek se barátaim se senkim, az egyetlen társaságom a teremtményeim, nekem ők a családom, lassan több mint 1000éve? Hmmm sajnos nem tudom meg mondani olyan régóta itt vagyok, megszámlálhatatlan tisztogatást már túléltem.

Folyosón sétálva lassan a gyertyák fel gyulladtak, és az ablakokon keresztül a esti hold fénye be szűrődött és láthatóvá vált Pentagram városa.

Ki nyitom az ablakot és felmászom az ablak párkányra, és csak nézem a vörös fényben táncoló eget.

- Oly egyedül és magányos vagyok, bár lenne valaki akivel beszélhetnék, akinek ki tárhatom a szívem. - csak bambultam magamban és aztán vissza a folyosóra ugrottam, az ablak magától vissza csukodott.

Plafonon egy hús szerű csáp képződmény le ereszkedett és meg simogatta fejem.

- Legalább te itt vagy nekem - mosolyogtam és viszonzásul meg simogattam a csápját - szerintem én most megyek vacsorázni, azt hiszem kevéske kis cápa húsika maradt még - mondtam és az étkező felé vettem az irányt.

Be léptem az étkező terembe ahol egy díszes hosszú asztal állt a középen és 10 szék sorakozott egymás melledt.

Meg simogattam gyengéden a székeket és az asztalt.
- Szervusztok drágáim - köszöntem nekik, az élettelen-nek tűnő tárgyak fel éledtek, ebben a kastélyban minden tárgy, bútor, mimic lényből áll. Na jó kivéve a fürdő része, azt meg hagytam úgy ahogy kell. Élettelenül.

Le ültem az egyik kedvenc fő székembe, az alakja olyan mint valami királyi trónus, a tapintása bársonyos és selymes volt.

Az asztal mimic-en tálalva volt az étel, az illata át járta az orrom, vágtam egy szelet húst és élvezettel enni keztem.
- Hmm ez eddig a legfinomabb démon hús amit valaha ettem - közbe bele kortyoltam az édes gyümölből készült boromba.

Eltekintve attól hogy nagyon utálom az alkoholt, de ez a bor isteni semmire se volt hasonlítható.
- Köszönöm, fenséges volt az étel - A vacsora végeztével meg töröltem a számat és fel álltam vagyis le csúsztam a székről, az asztalon cápa démon húsból még mindig maradt belőle.

- A tiétek, egyétek meg a maradékot.  - A lények neki is láttak eltakarítani a maradék húst - Na jó, én meg megyek és veszek egy kis forró fürdőtt.

Be mentem és forró vizet engedtem a kádba, le vettem a ruhám és mind a négy kezem segítségével a hosszú hajamat fel kötöttem s kontyba tettem a hajam, aztán be akartam szállni de kis méretem miatt nem értem fel.

- Pff! De utálom hogy kicsi vagyok - kicsit fújtattam - kellene egy kis segítség - szóltam a fő mimic-nek, elő jött a csápja és óvatosan körbe tekerte a derekamat és be emelt a meleg vízes kádba.
- Köszönöm - mosolyogtam rá - de most ha kérhetlek szeretnék egyedül lenni - a lény csápja vissza húzódott a falba és el is tünt.

Egy magamban elterülve áztattam a testem, s élveztem a meleg víz kellemes érzését, aztán elmélkedni kezdtem.

- Mindig ugyan az történik, mintha egy folyton ismétlődő időben ragadtam volna, minden egyes nap - mondtam és a vízet bámultam, aztán fel álltam a kádból.

- Na de most már elég az ön sajnálatomból ideje most már ki szállnom.

Pár perc múlva a szobámban:

- Kicsit unatkozom - mondtam miközben az ágyamba feküdtem és a plafont bámultam.

- Lehet hogy kicsit körül kell néznem, Pentagram városában és ismerkedni pár démonnal? Bár eddig csak meg ettem őket, akik eltévedtek a sötét erdőmben.

- Tudod mit? Megyek és körül nézek kicsit, talán meg ismerek pár jó fej démonnal, akivel össze barátkozhatok vagy esetleg meg ismerhetem álmaim pasiját, milyen érzés lehet egy csók? - teljesen el pirultam.

- Aahh nem akarok erről gondolkodni! De most megyek és meg nézem azt a híres Pentagram várost.

A szoba falai morgos hangot hallatott.
- Hé te most azt akarod hogy ne menjek? - kérdeztem. Egy ismeretlen nyelven beszélt hozzám, amit csak én értettem.

- Ah értem féltesz engem hogy esetleg valaki meg próbál meg ölni... Vagy meg akarnának... - ezt szöveget nem részletezem - fúj de hogy, sose engedném hogy úgy érjenek hozzám a perverz disznók, különben is - csípőre tettem a kezeimet - ha valaki erőszakoskodni merészel, úgy el verem hogy az anyja se ismeri fel! - mondtam és nevettem kicsit gonoszul aztán egy fekete köppeny szerűséget varázsoltam magamra.

- Na jól van, én most el megyek, majd jövök. Szerintem senki se tudja hogy én vagyok az a boszorkány, mintha bárki is tudná hogy ki is vagyok igazából - mikor éppen ki akarnék menni, az ajtó hírtelen bezáródott előttem.

- Hé! Ezt Ne jó!? - mérgesen rá szóltam, a házam falai is mérgesen mordult.

- Nyugi, nyugalom igérem hogy vigyázok magamra - le nyugtattam, aztán ki nyitottam az ajtót. Egy boszorkány sapka alakú mimic ugrott a fejemre.

- Nem, sajnálom most nem jöhetsz velem - le veszem magamról - figyelj, nem tudhatják hogy, ki is vagyok valójában, de igérem hogy vissza jövök - aztán fel vettem a csukját a fejemre, és ki sétáltam.