A srác göndör hajjal

11. fejezet

Mary és Eric értetlenül kapkodták fejüket köztem és Finn között, és látszott, hogy nagyon keresik a szavakat.

- Terhes vagy? Mármint úgy isten igazából terhes? - ha nem rólam lenne szó még egy jót is mosolyogtam volna Mary kérdésén, de most az öröm helyett inkább éreztem magam roppant kellemetlenül és zavartan, így hát csak bólintottam egy aprót, válaszolva a kérdésre.

- És mégis ki az apa? Ne haragudj a kérdésért Millie, de nem szeretném ha Jake gyerekét a fiam nyakába varnád. - hát persze, végül is teljesen logikus lenne ha a gyerekem a legjobb barátomra tukmálnám. A gondolatra kissé könnyes lett a szemem, de igyekeztem tartani magam, elvégre nem azért jöttünk, hogy elbőgjem magam, na meg érthető ha nehezen hiszik el ezt az egészet, valószínűleg fordított esetben én se tudnám a legjobban lereagálni az ilyen helyzetet.

- Apa, nem Jake a gyerek apja... hanem én. - szólt közbe Finn kissé mogorván. Ahogy felé pillantottam láttam, hogy kezd ideges lenni és, hogy bántja őt az előbb tett kijelentés.

- De mégis hogy, meg mikor? Hiszen te nemrég még Jake-kel voltál? Biztos vagy benne, hogy a fiam a gyerek apja? - Eric még mindig kételkedett és ennek hangot is adott. Bár a kérdései jogosak voltak, én mégis azt éreztem, hogy meg szeretnék hátrálni ebből a helyzetből. Elvégre ki akar dicsekedni azzal, hogy a jelenlegi párjával csalta meg a volt párját és még terhes is lett.

- Jake és én már egy ideje nem vagyunk együtt. Ami azt illeti Finn és a baba miatt szakítottunk... pontosabban megcsaltam Jake-et.

- Velem. - szólt közbe Finn. - Nem teljesen úgy történtek a dolgok ahogy általában szoktak, hibáztunk mindketten... többször is, de ha szerettek engem akkor elfogadjátok ezeket a hibákat.

- Még olyan fiatalok vagytok gyerekek. Előtettek az egész élet, annyi minden várna még rátok! Biztosan kakis pelenkákra, büfikre és álmatlan éjszakákra akarjátok cserélni? - Mary egészen idáig csak csendben figyelt, de most szinte kétségbeesetten igyekezett meggyőzni minket arról, hogy amire készülünk az maga a megtestesült őrültség.

- Ez is egy formája az életeknek anya, egy nagyon jó formája. Nem így terveztem, nem gondoltam soha arra, hogy szeretnék gyereket, de amikor Millie elmondta, bennem valami megváltozott. Boldog voltam, és nyugodtság árasztott el. Olyan volt, mintha minden a helyére került volna ami eddig darabokban volt. Szeretem Mills-t és a babát is, és most már el sem tudom képzelni másképp az életem, csakis velük.

Ámultan ittam Finn minden szavát. Bár sokszor mondta, hogy milyen fontos vagyok, vagyunk neki, de eddig nem mondta egyszer sem, hogy szeret. Sőt arról sem beszélt, hogy ilyen nagy változás volt az életében az én jelenlétem. Akaratlanul is mosolyra húzódott a szám, és büszkeség járta át testem minden egyes porcikáját. A kócos kis srácból akit mindig magam előtt láttam, hirtelen tökéletes apa és társ vált.

- Ugyan már, ne legyetek ennyire befásultak. Nézzetek csak rájuk, boldogok, és nekem például ennyi bőven elég. Na meg legalább nem kell többet azt hallgatnunk, hogy „mikor vesz már észre Millie?" és „vajon ha elhívom randizni igent mond?".

- Nick, pofa be. Amúgy meg ne fényezd magad, egy darabig nagyon is ellenezted ezt az egészet! - Finn szúrósan nézett a testvérére, de én csak halkan kuncogtam és elképzeltem, ahogy a kis kamasz szerelmes Finn őrlődik itthon.

- Te tudtad? Tudtad, hogy az öcsédnek gyereke lesz és nem szóltál?

- Aj, anya ne már, valakivel meg kellett osztaniuk az örömhírt, na meg egyszer láttam őket kézen fogva. Amúgy meg nem az én dolgom, hogy beavassalak ilyen hírekbe.