A srác göndör hajjal

16. fejezet

Sziasztok! 

Először is szeretnék elnézést kérni, hogy megvárakoztattalak titeket! Bár nem lett egy extra hosszú ez a fejezet, de szerintem egészen kellemesre és érdekesre sikerült, szóval fogadjátok sok szeretettel. Ez az első olyan rész ahol nem csak Millie szemszöge van, és itt jegyezném meg, hogy nem igazán szoktam fiú szemszögből írni, így ha nem teljesen pasi hű és túlságosan lájtos lenne akkor azért elnézést kérek! :) Előre láthatólag körülbelül még olyan 5-6 fejezetre elég esemény van ebben a sztoriban, és igyekszem ezt a maradék pár részt nem sokáig húzni.

Köszönöm, hogy itt vagytok és olvassátok az írásomat, jó szórakozást! <3 

 

Finn szemszöge

- Finnn! – nevem hangos sikoltása pillanatok alatt kiverte az álmosságot szemeimből és úgy ugrottam ki az ágyból, mintha az életem múlna rajta.

Egyből a fürdő felé siettem, ahol Millie-t a vécén ülve, könnyes szemekkel találtam. Tekintetemmel igyekeztem feltérképezni, hogy mi is lehet a probléma, majd pár másodperc után felfigyeltem a lábainál heverő véres bugyira és jobb kezére, ami szintén csupa vér volt.

- Jézusom, mi történt? Jól vagy, fáj valahol? Megvágtad magad? – egyből elé térdeltem és arcát kezeim közé fogva kényszerítettem arra, hogy figyeljen rám, de egy szó sem hagyta el a száját. Testét csak úgy rázta a remegés, szemeiből pedig egyre jobban záporoztak a könnycseppek. – Millie! Mi történt?

Újabb percek teltek el úgy, hogy nem tudtam mi történt és a türelmem is fogytán volt.

- Az isten szerelmére, mond el kérlek, hogy mi történt, mert így nem tudok segíteni! – hangom élesen szelte a levegőt, amitől Millie zokogásba tört ki. – Bassza meg!

Ismét felmordultam, de már nem vártam választ, helyette felsegítettem Millie-t a vécéről, majd a gardróbhoz rohantam, ahonnan kikaptam egy tiszta bugyit és egy nadrágot. Miközben igyekeztem a láthatóan sokkos állapotban lévő barátnőmet felöltöztetni csak azon imádkoztam, hogy nehogy valami baja legyen, mert azt nem élném túl.

Ismét kirohanva a fürdőből gyorsan a zsebembe vágtam az iratainkat, és felkaptam egy vastag törölközőt, vissza érve pedig felemeltem Millie-t a karomba. A kocsihoz siettem, majd a hátsó ülésre terítettem a törölközőt, Millie-t pedig igyekeztem a lehető legóvatosabban oda ültetni. Bár éreztem, hogy kezd rajtam is egyre inkább eluralkodni a pánik, de kénytelen voltam összeszedni magam, hogy épségben eljussunk a kórházig.

A vezető ülésre ülve egyből elő kotortam a telefonomat és Sadie számát kezdtem hívni. A városban forgatott, így reménykedtem benne, hogy oda tud jönni a kórházhoz, mert egyszerűen azt éreztem, hogy én kevés vagyok most ide.

- Finn! Tudod az emberek ilyenkor aludni szoktak. – Sadie álmoskás hangon szólt bele a telefonba, de nem akartam az időt fecsérelni, így egyből közbe is vágtam.

- Millie... Millie-vel valami baj van. Vérzik, nagyon sok vér jön belőle. Most indultam el a St. Luke kórházba vele, de nem tudom mi történik. Kérlek Sadie! – szavaim összefüggéstelen katyvaszként záporoztak és csak reménykedni tudtam abban, hogy Sadie így is megérti mit akarok mondani.

- Hé, lassíts! Mi történt? Megvágta magát, vagy elesett? Meg egyáltalán mégis honnan jön a vér? – a lány hangja feszült, de mégis nyugalmat sugárzó volt, de én még sem tudtam mit is felelhetnék, elvégre csak halvány sejtésem volt arról, hogy honnan is jött az a rengeteg vér.