Magányos lelkek - Drarry

Második korty szeretet

Munkájából haza érve már a terített asztal várta a vacsorára. Eléggé elhúzódtak a teendők az irodában és a vártnál később érkezett, így csak remélte, hogy nem kap a fejére emiatt.

– Megjöttem Ginny!

– Harry, hol voltál eddig? Már kezdtem aggódni! – rohant elé felesége, mire ő kérdő pillantások közepette ölelte magához.

Mi a fene?

– Anyáék már egy órája itt vannak és várják, hogy ehessünk – magyarázta.

Á szóval Mrs Weasley és Mr Weasley itt vannak – csodálta is, hogy most ilyen kedvesen fogadja. Sajnos egyre jobban elhidegültek egymástól mióta rendesen munkába állt és a nő is elkezdett tanítani.

– Harry drágám! Hát megjöttél! Milyen volt a napod? – ölelte magához az idősödő asszony, s miután elengedte kezet rázott Mr Weasleyvel.

– Harry hallottad mi történt? – kérdezte feleségére licitálva a férfi.

– A balesetre gondol...

– Hihetetlen nem? – kérdezte gúnyosan Ginny. – Nem tudom, hogy miért van úgy meglepve mindenki, megérdemelték.

Mind a hárman rámeredtek. A barna hajú férfi nagyokat pislogott, úgy próbálta felfogni a hallottakat, azonban az anya gyorsabb volt.

– Hogy mondhatsz ilyet drágám!?

– Összefutottam ma Minervával – vágott közbe Harry gépiesen, mind ránéztek. – épp a gyerek ügyében intézkedett, felajánlottam magam nevelőszülőnek. – jelentette ki ellenkezést nem tűrő hangon.

Úgy volt megbeszéli feleségével, de így már kérdéses sem volt, hogy jobb belátásra kell őt bírnia egyszer és mindenkorra.

– Hogy mit csináltál!? – förmedt rá egyből a lány, míg vele egy időben Mrs Weasley sírva fakadt.

– Jaj, kis drágám, olyan jó szíved van!

– Felejtsd el! Nem jöhet ide az a gyerek! – csattant fel – James jövőre megy iskolába, van így is elég bajunk!

– Gyermekem ne légy ilyen! Biztos csak egy kis időről van szó!

– Amíg az apja rendbe jön – bólint Harry, mélyen belül szórakoztatja, ahogyan felesége kiakad, rég volt már erőfölényben.

Hát igen, ha a süvegen múlott volna... – mosolyogta meg magában. Tudta, hogy nem szép dolog, hogy örül mérges felesége látványának, azonban már régen megromlott a házasságuk és ezt mind a ketten érezték, csak a külvilág felé nem mutatták. Nem tudták mitévők lehetnének, hiszen abból lenne csak az igazán nagy botrány. Azt pedig nem akarták, hogy a gyerekek legyenek az elszenvedői ennek az egésznek, így csendben (többnyire) várakoztak a megoldásra, hátha meghozza egyik nap a bagoly.

– Rendben – morogta Ginny, bár nem volt ínyére a dolog, de maga is belátta, hogy csak egy gyerek és csak remélte, hogy nem olyan, mint az apja.