Enjoy

Part VI

Kinyitottam a szemem, és az első akit megláttam az William volt. Körbe néztem lassan, aztán felpattantam.

- Hol van Noah? – néztem rá Williamre halálra sápadt arccal.

- Nyugodj le, feküdj vissza. – fogta meg a homlokom, és visszanyomta a fejem a párnába.

- Hol van a testvérem? – akadtam ki.

- Oscarral van. – sütötte le a szemét.

- Jól vannak? – faggattam tovább.

- Igen, ők jól, de te annál kevésbé. Mi történt? – kérdezte, miközben leült mellém az ágy szélére.

- Kigyulladt a tömb baszki. – fogtam a fejem.

- Azt tudom, de ki okozta tüzet?

- Honnan a picsából kéne tudnom? Te vagy a nagy Sherlock, oldd meg. – forgattam szemem.

- Ne legyél szemtelen Catherine!

Olyan rég nevezett a teljes nevemen, hogy mikor kiejtette, kirázott a hideg.

- Tényleg nem tudom. – tártam szét a karom. – Viszont, mielőtt elveszítettem az eszméletemet, valami női hang beszélt hozzám, de nem tudtam akkor se, és most se hova tenni.

- Érdekes. Egy nő? – kérdezett vissza.
- Igen, egy nő.

- Honnan tudod, hogy nő, ha nem tudod, hogy ki?
Ismerned kellett. Csak úgy nem csinálnak ilyet valakivel.

- Hogy honnan tudom, hogy nő? Hogy nő hangja volt baszki, ne már Will.. Ez már nekem fáj.

- Kimegyek beszélni a dokival, aztán együtt megkeressük ezt a titokzatos nőt. – viharzott ki a kórteremből.

Vissza már a ruháimmal jött, rá dobta az ágyamra, arra utasított, hogy gyorsan öltözzek fel, és a kórház bejáratánál várni fog. Így is tettem.

- Rendben. Hol is kezdjük. Mióta ilyen vagy mostanába.. – nézett végig rajtam – Azóta nem szereztél ellenséget?

- Na várjunk csak. Mire érted, hogy ilyen vagyok? Milyen vagyok? – húztam fel a szemöldököm.

- Nem csinálod a dolgodat Cat. – válaszolt. Újra Cat vagyok. Már kezdett hiányozni.

- Azért, mert egy kicsit próbálok ember maradni? Ugyan Will. Ezt te sem gondolod komolyan, hogy ekkora bűn az én tettem.

- Elmondtam már neked, hogy te nem teheted ezt meg. Cat. Nem tudod megérteni? – emelte fel a hangját. Dühös lett kissé.

- Én értem, de még is kicsit élni akarok! Érzem, ahogy az élet megfújt, érzem, hogy nem vagyok jól. Hogy kell a kikapcsolódás. Mert megfulladok a saját szaromban Will! – fakadtam ki.

- Én ezt mind megértem, de nem akarom ismételgetni magamat. Meg kéne próbálnod olyan elfoglaltságot találni, ami biztonságos. Dílerekkel bandáztál előttem, akik a véredet akarják egy elrejtett sikátor betonján. Hullazsákban akarod végezni egy gettó negyedben? – nézett rám egy pillanatra.

- Nem.

Végig gondoltam azt, amit mondott. Igaza van. Fáj belátni, de igaza van. Lehajtottam a fejemet. Látta rajtam, hogy túl durva volt. Ezért normálisabb hangnembe váltott.

- Szóval. Szereztél mostanában ellenséget? – tért vissza a témára.

- Nem hiszem. – kacagtam kínosan. – Ha nem számít ellenségnek Liam felesége. – jutott eszembe.

- Liam felesége?!?!?! – nézett rám hosszabb pillanatra, de észbe kapott, hogy vezet, vissza fordult.

- Igen, egy bárban találkoztunk, és kicsit összekapott velem a hölgyike. Csak vele volt veszekedésem. Mással nem igazán.