Viharforgatag

VII. - Múlt vagy jövő?

Márk komótosan tekert két keréken a jól járható erdei úton, a macskajaj azonban továbbra is gyötörte őt annak ellenére, hogy kellemes, friss szellő cirógatta a testét. A fiút a képzelgései is megállás nélkül kínozták: más sem járt az eszében, mint hogy rémálma két hét múlva szörnyű valósággá válhat. Hihetetlennek tűnik. Egyáltalán kialakulhat ilyen erősségű forgószél errefelé? Ez Magyarország, nem Texas vagy Oklahoma – tűnődött magában, de nem tudott választ adni a kérdésére. Visszagondolt a korábbi évekre: gyengébb tornádók persze minden évben előfordultak a Kárpát-medence szívében, melyeket mindig pontosan meg is jósolt korábban. Az a tény valamennyire el is borzasztotta, hogy a viharkárok miatt jelezhette volna ezeket előre a hivatalos szerveknek, de aztán mindig azzal nyugtatta magát, hogy a történéseket ettől függetlenül úgysem tudta volna befolyásolni, képességét pedig egyszer sem szerette volna felfedni a nagy nyilvánosság előtt.

A srác rövidesen meg is érkezett úti céljához: biciklijét letámasztotta, majd nyugodt léptekkel megindult felfelé a lépcsőn, hogy hamarosan már a kilátó tetejéről gyönyörködhessen a panorámában. Csak egymaga volt és a természet: minden adott volt hozzá, hogy ki tudja szellőztetni a fejét. Viszont így már lehet, összeáll a kép? – elmélkedett tovább, miközben tekintete megállapodott a horizont vonalában. Szóval, itt ez a vihar, meg Hanna és Kristóf halála. Mindhárom jóslatban az a közös, hogy június tizenharmadikán történne. – Márknak ismét bevillant egy pillanatra, ahogy Hannát magába szívta álmában az örvény. Bassza meg! Beszélnem kell a többiekkel! Bár nem tudom, hogyan adjam elő ezt nekik, mert Ádámot leszámítva hülyének fognak nézni. Na meg a tudásomat sem szabadna felfednem, de attól tartok, most az egyszer lehet, nem lesz más választásom... – A fiú erősen szorongatta a korlátot. Valami tervet viszont tényleg ki kellene dolgozni! – Azonban semmi értelmes ötlet nem jutott az eszébe, helyette csak a gondterheltség temette őt egyre inkább maga alá.

A srác, miután kibámészkodta magát, az indulás mellett döntött, ekkor viszont ráeszmélt, hogy percek óta csak Hanna jár az eszében. Így hogy fogom megmenteni? Bár meg sem érdemelné, de azért itt most mégiscsak az életéről van szó... – A lány iránt érzett haragja továbbra sem szállt ki belőle teljesen, másrészről a szíve még mindig húzta vissza hozzá. Hirtelen bűntudatot érzett: talán mégsem kellett volna felemelnie a hangját, hanem inkább őrizte volna meg a higgadtságát, és akkor lehet, valamilyen kompromisszumra jutottak volna. Ugyanakkor nehezen viselte, hogy csorba esett a férfiasságán, és arra nem is látott lehetőséget, hogy ezzel csak úgy meg tudjon békélni. Mi a francot tudhat ez a Gábor, amit én nem? Egyet csettint, és már ugrik is neki? Nem akarom elhinni, hogy egyáltalán nem voltak érzései irántam! – Márk mérgében belerúgott a lábával a porzó földbe, amint már a felszínen az ösvényt járta. Egy hirtelen ötlettől vezérelve úgy döntött, elgyalogol a magaslesig is, amit még Hanna mutatott meg neki, és amelynek tetején felejthetetlen szexuális élményben részesült vele.

A fiú néhány percen belül, még ha az egyenetlen talajon bukdácsolva is, de megérkezett az objektumhoz: titkon reménykedett benne, hátha ott találja Hannát, de rajta kívül az égvilágon senki sem volt ott. Bár még mindig jobb, mintha ezzel a fasszal együtt lett volna itt... – Keze ökölbe szorult arra a gondolatra, hogy a lányt immáron Gábor kezelgeti őhelyette, de aztán megpróbált úrrá lenni a féltékenységén, mivel a tét annál sokkalta nagyobbnak mutatkozott. Muszáj leszek Hannát kimenteni valahogy, nem csak ennek a fazonnak a szorításából, hanem a halálból is! Csak hogyan? Az ide iszonyat kevés, hogy a lelkem legmélyén még mindig szeretem...

A srác már éppen készült felmászni a létrán, amikor a tákolmány alatt a rekettyésben egy aprócska tárgyat vélt felfedezni, amin megcsillant a nap fénye a magasles árnyéka mellett. Márkot hajtotta a kíváncsiság, és bemászott a deszkák alá: a tövisek véresre szurkálták a lábát, de ez nem tántorította el őt, és hamarosan már a kezében fogta a csillogó, szív alakú fülbevalót. Miután sikerült kikászálódnia a dzsumbujból, alaposabban szemügyre vette a zsákmányt. Vajon ez igazi arany lenne, vagy csak valami olcsóbb fém? – A fiú, mivel nem értett az ékszerekhez, hamar annyiban is hagyta a dolgot. Visszanézett, hátha megtalálja a fülbevaló párját is, de hamar feladta a keresést, mivel a nyomozás alatt csak újabb sebeket szerzett.