Viharforgatag

V. - Kétségek között

Nem is értem, miért vagyok én most itt. Lehet, hiba volt belemennem ebbe a találkozásba... – Hanna nyugtalanul ült a zsúfolt kávézó egyetlen szabad asztalánál, miközben megállás nélkül az ujjait tördelte. Bár igaz, én bólintottam rá, hogy Szonja közbenjárjon nála, de valahogy most mégis azt érzem, nem is kívánom a jelenlétét... – A lány fél szemmel a pult felé pillantott, ahol az exbarátja már éppen a sor elején fizetett. Mindenesetre, kíváncsi leszek, milyen magyarázattal áll majd elő. Nem lesz egyszerű dolga, az biztos... – Hanna rögtön felocsúdott, amint Gábor egy határozott mozdulattal elé helyezte a kávéspoharat.

– Örülök, hogy igent mondtál a meghívásomra! Remélem, sikerül ma tisztáznom magamat! – A srác könnyedén levetette magát a lánnyal szemközti székre, majd lazán igazított egyet baseball sapkáján.

– Hát, akkor hallgatom kíváncsian! – válaszolt Hanna gunyorosan, azonban csak egy röpke pillanatra mert a fiú szemébe nézni. Hihetetlen, hogy ő ilyen magabiztos tud maradni, úgy látszik, csak engem visel meg ez az egész...

– Akkor kezdem is a legfontosabbal! Nem történt semmi olyan közöttünk ezzel a Melindával. Persze bevallom, nem sokon múlt, hogy ne csábuljak el neki, de aztán sikerült tartóztatnom magamat. – Gábor elégedetten hátradőlt, és kihúzta magát. – Csak írogattunk telefonon, meg beszélgettünk, de kizárólag barátilag, és még egy csók sem csattant el közöttünk, nemhogy annál bármi több is lett volna!

– És amiket küldött neked szíveket, meg hogy beindítottad, arra mi a magyarázatod? – ugrott be rögtön a kérdés a lánynak, ahogy kezdte magát nyeregben érezni a sráccal szemben.

– Ja, hát levakarhatatlan, és mindenféle hülyeséget ír... – A fiú szürcsölt egyet kávéjából, majd egy rövid torokköszörülés után tovább folytatta mondanivalóját, miközben a tekintetét Hannára szegezte. – Nagy bulizós csaj egyébként, és le merem fogadni, azon az éjszakán is már biztos be volt bambizva, azért írogatott mindenféle baromságot.

– Ennyivel nem sikerült meggyőznöd! – A lány ismét eleresztett egy cinikus mosolyt Gábor felé, és a szemkontaktust is már hosszabb ideig fenntartotta a sráccal. – Arról nem is beszélve, hogy a szakításunk hajnalán elszóltad magad, hogy befejezel vele mindent. Vagyis akkor valami mégiscsak van köztetek!

A fiú egy kis hatásszünetet tartva kevert egyet-kettőt a még meleg italán, de aztán összeszedte a gondolatait:

– Igazából egy görbe este volt ez az egész. Sajnos én is már sokat ittam a végére, ő meg szintén nem éppen józanul mozdult rám. Elismerem, eleinte nem ellenkeztem, de amikor már le akart smárolni, akkor... – Gábor váratlanul tüsszentett egyet, de utána rögtön folytatta. – Akkor magamhoz tértem, és nem hagytam, hogy tovább folytatódjanak a dolgok. Higgy nekem, nem tudtalak volna megcsalni, Hanna... – A fiú óvatosan megérintette a lány tenyerét, de ő erre csak elhúzta azt.

– Nehezen hiszem el ezt... – Hanna továbbra is szkepticizmussal fogadta a srác elbeszélését. – De viszont, azt már így nem tudod letagadni, hogy az elején igenis tetszett neked a közeledése – biggyedt le az ajka.

Egy pillanatig néma csönd lett közöttük: csak a háttérből hallatszódott a környező vendégek zsivaja, de aztán Gábor hamarosan úgy döntött, kiteregeti teljesen a lapjait.

– Nem tagadom, tényleg elméláztam egy kicsit a dolgon. De ilyen helyzetben, aki azt mondja, hogy nem jutnak eszébe bűnös gondolatok, az szerintem hazudik. – A srác egy lendületre megitta az utolsó korty kávéját is, majd beljebb húzta maga alatt a széket, hogy közelebb kerüljön a lányhoz. – Viszont józan ésszel hamar rájöttem, hogy csak egy röpke fellobbanás volt ez az egész. Mert én téged szeretlek, Hanna! Sajnos már csak akkor jöttem rá igazán, hogy mennyire fontos vagy számomra, amikor már késő volt. De bízom benne, hogy megbocsájtasz nekem...