Viharforgatag

VI. - Rémálom

– Tényleg nem kapcsol be! De nincs gáz, hoztam a tápegységet, ahogy ígértem! – Kristóf rögtön neki is állt, hogy szétszerelje Márk számítógépét, ami egy nappal korábban adta meg magát. – Bár ez használt, de szerintem hirtelenjében megteszi most ez is, nekem meg úgysem kell. – A srác pikk-pakk el is távolította a szükséges csavarokat, hogy teljesen hozzáférhessen a gép belsejéhez.

– Tuti amúgy, hogy a táp a hibás? Néztem a telómon neten is, de ott mindenfélét írogatnak, hogy milyen baja lehet még... – Márk egy pillanatig aggodalmaskodott, de aztán nyugtázta, hogy profi szakemberrel van dolga a barátja személyében.

– Ezer százalék. Meglátod, menni fog, ahogy kell! – Kristóf hamarjában ki is kapta a gyanús alkatrészt, hogy aztán kicserélje a másikra.

Az informatikában jártas fiú még bíbelődött egy-két percig a kábelekkel, de aztán nem sokkal később már vissza is került a ház fémes oldala, hogy utána csak rá kelljen dugni az egészet a hálózatra.

– Zseni vagy! – Márk csak vigyorgott, mivel valóban első gombnyomásra be is indult a számítógépe, mintha azzal előző nap mi sem történt volna.

– Ugyan már, még csak nem is bonyolult! Szerintem te is ki tudtad volna cserélni, ha nagyon akarod! – Kristóf elégedetten felállt, de aztán arcának mimikái váratlanul gondterheltebbre változtak. – Viszont jó is, hogy most eljöttem ide hozzád, fontos dologról kell beszélnünk! – sóhajtott.

– Mert? Mi az? – nézett Márk gyanakvóan a haverjára.

– Ádám meg van kattanva teljesen! – A fekete hajú srác igazított egyet szemüvegén, majd egy kis szünet után tompább hangon folytatta. – Ilyet szól nekem, megálmodta, hogy egy hónap múlva meg fogok halni. Nem tudom, hogy...

– Ez most komoly? – Márk a barátja szavába vágott, miközben meghűlt a vér az ereiben.

– Komoly... Miért, neked is mondta ezt? – vonta fel Kristóf a szemöldökét.

– Nem éppen, illetve hát izé, hasonlót. – A meglepett fiú megköszörülte a torkát. – Nekem kábé bő egy hete azt mondta, hogy Hanna fog egy hónap múlva meghalni. Egészen pontosan június tizenharmadikán...

– Tényleg? – Kristóf megrázta a fejét, miközben sötétbarna szemével hunyorított. – Valami nagy gáz van vele. Bár nem ilyennek ismerem, de attól tartok, titokban valamilyen anyagot tolhat...

– És, mi van, ha mégis... Ha mégis neki van igaza? – Márk hangja egészen elvékonyodott.

– Ugyan már, ne röhögtess! Baromságokat beszél összevissza. Meg hogy higgyem el, ő előre látja, ahogy a kórházi ágyban hosszú küzdelem után végül feladja majd a szervezetem. – Kristóf elnevette magát morbidul, de aztán ismét komorabb hangulat ült ki az arcára. – Őszintén, nagyon aggódok Ádámért. Mire én odaértem a kocsmába, amikor találkoztunk, már lehetett látni rajta, hogy beütött nála a cucc. Valahogy el kell vele beszélgessünk, és visszahoznunk őt a valóságba! – A szemüveges srác szinte könyörgött Márknak, hogy legyen neki segítségére megoldani ezt a helyzetet.

– Én is iszogatni voltam vele, amikor nekem előállt ezzel, és akkor is ő már előbb ott volt, mint én... – Márkon egyszerre lett úrrá a megkönnyebbülés és a szomorúság. Szóval, akkor jó eséllyel Hannával nem fog történni semmi gubanc. Ádám helyzete viszont így aggasztó. Mert aki egyszer rászokik, az...

– Mielőbb értekeznünk kell vele. Talán ketten meg tudjuk győzni. Illetve hárman, mert Fannival is beszéltem már. Ő is azt mondta, hogy ez kurvára nem normális! – Kristóf csak mozdulatlanul merengett maga elé. – Mindegy, nekem lassan viszont mennem kell, rengeteg tanulnivalóm van még!