Golden years - George Weasley f.f.

15. fejezet

Hayley Arrow szemszöge

A téli szünet nem telt érdekesen. Alig emlékeztem valamire, hisz nincs mire emlékezni. Nem nyitottam ki egy ajándékot se. Nem írtam senkinek. Még a házi manókkal sem beszéltem. 

Azt sem tudtam milyen nap van, és eléggé meglepett amikor Rebeka jött be a nappaliba. 

- Hayley -suttogta, a szemében aggódás villant.-Mi történt? -nem tudtam semmit se mondani. Kiszáradt a torkom. Nem emlékeztem az utolsó alkalomra mikor ittam. 

- Nem tudom. -olyan halkan beszéltem, hogy nem voltam benne biztos ki-e mondtam a szavakat valaha. Ötletem sem volt mi történhetett, az egyik nap még semmi bajom aztán meg a kanapén fekszek napokig. Nem értettem honnan jött ez a hirtelen...szomorúság?

---

Egy virág volt előttem. Olyan volt mint egy tulipán és rózsa keveréke, de már haldokolt. A rózsaszín szírmai lefelé konyultak. Szára vékony volt, nem volt rajta sok levél. Nem voltam közel hozzá, közelebbről látni akartam. Kíváncsivá tett, de ahogy közelebb mentem szédülni kezdtem. Pánik fogott el. Nem értettem miért, de a lehető legmesszebb akartam menni a virágtól. Futottam. Majd zuhantam, sokat, sokat, sokat...

---

Aludtam, akkor nem kellett semmin gondolkoznom.

Fent voltam, úgy nem voltak rémálmaim. 

De bármit is csináltam Rebeka ott ült mellettem. Csak arra kelt fel ,hogy bepakoljon nekem. Nem volt energiám arra se. Azt mondta aludjak, de nem ment. 

- Beks...szerintem valami nincs rendben velem. -suttogtam neki a szavakat éjjel, amikor csak feküdtünk egymás mellett. 

- Nem érzed magad jól?-támasztotta meg magát a lány a könyökénél miközben az arcomat nézte. 

- Annyi ideig nem voltam egyedül, úgy teljesen egyedül a saját gondolataimmal, hogy amikor megtörtént túl sok mindenre gondoltam. Nem tudom mi váltotta ki ezt, de nem tetszik.

- Sajnálom ,hogy egyedül érezted magad. De amíg én élek, soha nem leszel egyedül.

---

Reggel korán keltünk ,hogy kimenjünk a vonatállomásra ahova szerencsére nem Matthias vitt minket.  A nagyapám még mindig nem ért haza, de megkérte az egyik régi barátját ,hogy vigyen ki minket. 

Felszálltunk a vontra és Sara rögtön hozzánk csapódott, beültünk egy fülkébe. Fél óra után Cedric nyitott be.

- Sziasztok. Beszélhetünk Hayley? 

- Persze. -mondtam és kimentünk a folyosóra. 

- Nem írtál a szünet alatt, egy kicsit aggódtam. 

- Sajnálom, a nagyapám nem volt otthon és sok dolgom volt. -nem akartam ,hogy tudja mi is az igazság. 

- Egyedül voltál?- nagyon meglepetnek tűnt. Még talán sajnálat is volt a szemében. 

---

Az állomáson vártak a fiúk és segítettek a csomagjainkal. 

- Na és milyen volt a karácsony? -kérdezte Theo miközben sétáltunk az iskola felé. 

- Csak a szokásos. -mondtam majd feljebb húztam a sálam ,hogy ne lássák annyira az arcom.

- Nekem valami elképesztő volt. -mondta Rebeka és megpördült örömében. Az út hátralevő részében Rebeka mesélt Sara szüleiről és arról miket csináltak. Nem sokat szóltam hozzá, nem is nagyon figyeltem.