You Are My Sowlmate!

1.rész

A tornaterem és egy gyakorlómeccs kellős közepén. Bokuto egy nyitáshiba miatt kezdte elveszteni a fejét és nyugalmát, a labda felettem volt, épp feladni készültem.

-AKAASHI! -három lehetőségem van. Bokuto elüti a feladott labdát és akkor minden rendben lesz. Ha nem üti el, végleg elveszti a fejét. Ha viszont nem neki adom fel a labdát, nem fog együttműködni a továbbiakban. A harmadik a legidegesítőbb.

-Bokuto-san! -eközben a labda felém ért, az említett felé küldtem, aki elütötte, de blokkolva lett. A liberónk nem tétlenkedett, felszedte a labdát.

-Akaashi! Újra! -egy chh kiséretében újra feladtam neki, de a labda újra csattant és a mi térfelünkön ért földet.

Csend és mozdulatlanság.

Most jött el az ideje.
Ennyire korán?-mondhatták magukban a csapat tagjai.

-Akaashi... -szólított s hátra nézés nélkül fejezte be a mondatot. -...ne adj fel többet!

Itt is van. Bokuto-san sértődött énje.

Egy pillanatig hezitáltam, csakhogy legyen átgondolnia vajon mi lesz a válaszom.

-Rendben van. Nem adok fel neked, míg le nem nyugodsz. Próbálj nem láb alatt lenni! -mondtam hátat fordítva neki. Hátrapillanrás nélkül tudtam, hogy meglepődött arcot vág.

Ezután a csapat összhangba állt és próbáltuk a mi hangulatingadozásos ászunk hiányát pótolni. Hozzászoktunk már ehhez a viselkedéséhez, én leginkább. Sorban szedtük a pontokat, míg meccsponthoz nem értünk. Három támadó állt rendelkezésemre lecsapni a hamarosan feladt labdát, de az egész csapat tudta kinek megy majd, ellentétben az ellenséggel.

-Bokuto-san! -a labda elhagyta a kezeimet, egyenesen a háló elé repült.

Neked hagyjuk a legjobb részt!

Bokuto lendült, lassítva láttam a pillanatot, mikor az ugrás legmagasabb pontján a háta ívbe feszült s karjaival ütésre készült. A gerincemen végigfutott egy kellemes bizsergés, ami egészen addig tartott, míg el nem ütötte a labdát s az akkorát szólt, hogy a terem elnémulva figyelte őt. Köztük én is.

A csapat többi tagjára bólintottam amolyan "számítok rátok" mondandóval, mire visszabólintottak.

-Wow Bokuto-san!

-Így kell ezt csinálni!

-Nem a semmiért vagy a Fukurodani ásza! -öntelt mosollyal figyeltem, ahogy Bokuto kihúzta magát, majd erőltetett nevetéssel felénk fordult.

-Én vagyok a legjobb! Hey hey HEEEY! -visszakaptuk Bokuto-sant, amin továbbra is mosolyogtam.

A meccset megnyertük, annak ellenére, hogy megint közbeszólt Bokuto-san hangulat ingadozása. De már megszoktuk, mi nem olyan csapat vagyunk, ahol az ász húzza a többieket, hanem mi húzzuk az ászunkat, ami teljes mértékben megéri, mert mikor 100 százalékosan odaadja magát, eszméletlenül jó játékos és eszméletlenül jó érzés tölt el ilyenkor.

-Akaashi! Király vagyok nem igaz? Huh? Huh? -csapott a hátamra, amit én unott fejjel fogadtam.

-Persze Bokuto-san. -elég szarkasztimusan hangzott, pedig tényleg így gondolom.

-A te feladásaid nélkül nem menne! -tettetett szerénységgel engem kezdett dícsérni, mire én felé fordultam.

Magamban elpróbáltam, ahogy elmondom neki, hogy: Ezt csak is magadnak köszöheted, mert a világ legjobb és leghelyesebb ásza vagy!

-Gondolom. -nyögtem ki végül.

Ez megint csak nem jött össze.