You Are My Sowlmate!

21.rész

Megint ugyanitt, a pálya és egy gyakorlómeccs közepén. Ugyanaz a helyzet, mégis teljesen más.
Annyi minden történt.

Végül Kou....Bokuto-san.....

Szóval Bokuto rávett, míg harmadéves, ne hagyjam abba a röplabdát. Elmondása szerint szeretne minden hátralévő percet kiélvezni a közös játékból, amit elég láthatóan meg is valósít. Ugyanis a lecsapásai verhetetlenek.

-Akaashi! -ordítja a nevem feladásért könyörögve, amit meg is kap amint felém ér a labda. Amióta elkezdődött a meccs, csak az én nevem ordítja. A többieknek biztosan nem tetszik, hogy nem válogatok a támadóim között és kiszámíthatóvá teszem magunkat az ellenség számára, de addig nem szólnak semmit, míg Bokuto így képes kicselezni a blokkolókat és még a fogadók sem tudnak mit csinálni.

-Hey hey heeey! -üvölti el magát, míg az ellenfeleink, főleg a kis vörös, csillogó szemekkel figyeli őt.

Mikor ő játszik, még az ellenfelei is neki szurkolnak. Ez az ő ereje.

Amint kiörjöngi magát rám tekint, majd elindul felém. Legszívesebben rá vetném magam és ezt az ő szemében is látom, mégis csak egy ököl összeérintés történik.

A labda a levegőben, Kageyama pedig egy isteni gyorsat használva pontot szerez. Hinata azonnal Bokuto-sanra tekint, várta az elismerését, amit meg is kapott.

-Whooa ez az isteni gyors tényleg nem semmi! -lelkesedett, majd felém fordult. -Akaashi, ez nekünk is menne? -azonnal rávágtam egy nemet, meg sem próbálnám, hisz ilyesmire csak egy Kageyama féle zseni képes és láthatóan csak a naranccsal képes ezt a támadást megvalósítani.

A meccs egyre szorosabbá vált, ahogy a meccspont felé közeledtünk. A Karasuno elkomolyodott és láthatóan összeszedte magát. A liberójuk a pálya másik végében is képes volt felszedni Bokuto labdáját, míg ő a sok ugrándozás miatt kezdett fáradni.

A Karasuno szélső ütőjük lecsapással próbálkozott, de sikeresen felszedtük a labdát, amit felém küldtek.

Gondolkodni kezdtem azon, hogy kinek kellene adnom a labdát. Bokuto elfáradt, viszon meccslabdánál vagyunk...

-KEIJII! -Azonnal felkaptam a fejem, mintha érezte volna, hogy kételkedem. A fejem kitisztult és...

-Kou! -...egyenesen felé küldtem a labdát. Várt egy pillanatot. Majd tett egy nagy lépést, lendült a keze és olyan hirtelen ugrott fel, hogy beleremegett a testem. A háta még sosem feszült ennyire ívbe és a megérzéseim nem csaltak, ugyanis akkorát csattant a labda, hogy egy pillanatra mindenki elfelejtett levegőt venni. Kou fellelkesedett és egy újabb csatakiáltással püfölni kezdte a levegőt.

-Milyen voltam Akaashi? -akár egy kisgyerek, úgy nézett rám. Alig bírtam tartani a fapofát és csak annyit mondtam.

-Elképesztő Bokuto-san! -azonnal felnevetett s a szerénykedő tekintetével nézett félre.

-Ugyan, a feladásaid nélkül ez nem ment volna! -csapott hátba, de valamiért sokkal érzékenyebben érintett, pedig szokása ezt tennie.

Egyszerűen ettől a kis érintéstől az egész testem felforrósodott.

-Most komolyan úgy tesznek, mintha mi sem történt volna?

-Pedig mindenki tisztán hallotta, hogy egymás keresztnevén szólítják egymást! -Lehetséges, hogy kicsúszott a számon..

-Ráadásul Akaashi Kou-nak nevezte Bokuto-sant.

-Mikor tanuljátok már meg rendesen kibeszélni az embereket anélkül, hogy hallanák? -fordultam feléjük, míg Komi elnevette magát.