You Are My Sowlmate!

20.rész

Reggel hamar ébredtem s kávézás után dolgozni is kezdtem. Kou még alszik, így csendben pötyögtem a laptopon.

A manga szerkesztője elég öntelt, így mindent bele kell adjak aszisztenseként, cserébe hogy elleshetek tőle pár dolgot az előléptetéshez.

Nem bírom sokáig, a gondolataim messze más témában kezdenek mozogni. Apám. Folyton ő jár az eszemben, mikor nem kéne. Rettenetesen hiányzik és nagyon nehéz elfogadni a tényt, hogy nem tudom neki megmutatni mennyire életrevalóvá váltam és büszke lehet rám.

A fejem az asztalra engedem s bámulni kezdem a lábamat.

Nem tudok koncentrálni. Pedig muszáj befejeznem. Sóhajtok egyet, majd mocorgást hallván hátrafordulok.
Bokuto-san felkelt, szemét dörzsölve ült fel az ágyból.

-Ohayo Kou. Csináltam neked kávét, az éjjeliszekrényen van.

-Ohayo Akaashi! -furcsa reggeli hangja van...imádnivaló.
Hallom, hogy morogva felül s kortyolni kezdi a kávéját.-Mit csinálsz?

-Dolgozom. Vagyis azt tenném, de nem tudok koncentrálni, pedig holnapra be kéne fejezzem. -hallottam, ahogy mocorog, lerakja a poharat, majd már át is karolt.

-Akaashi. Ugye nem ezért hagyod abba a röplabdát? Már nincs időd rá? -mennyit hallhatott a bejelentésemből?

-De igen. A röplabda csak hobbi, nekem viszont normális dologba kellene pazarolnom az időm. -elengedett, míg én szembefordultam vele a gurulósszékkel.

-Akaashi. Most Tsukkit utánozod, vagy mi van veled?

-Csak...nincs időm rá és kész. Dolgoznom kell. Elegem van a semmittevésből!

-Régen nem voltál ilyen.

-Azóta sok minden változott! -jött ki belőlem, majd ahogy láttam a felismerést Kou arcán miről beszéltem, visszafordultam a székkel a laptop elé.

-Akaashi. Tudom, hogy nehéz neked, de attól még ne hajszold magad túl, rendben?

-Nem hajszolom túl magam! Pont ezért hagyom abba a röplabdát.

-Akaashi! -hirtelen megfordított a székkel együtt s közel hajolva a szemembe nézett. -Nem hagyhatod abba! Ha te nem vagy, én semmit sem érek!

-Ez hülyeség Kou! Nélkülem is ugyanúgy az 5. legjobb ász vagy.

-Engem ez nem érdekel! Az egyetlen dolog amit szeretek a röplabdában, az az, hogy veled játszhatok! -a szemeim elkerekedtek. -Én nem akarok nélküled játszani! -nem tudtam mit mondani. Szóra nyitottam ugyan a szám, de csak egy apró hangra voltam képes, majd visszacsuktam a szám. Egy ideig csak néztem a szemébe.

-Kou. Azt akarod mondani, hogy nem röplabdázol tovább, csakmert én abbahagyom? -kis bolond azonnal el is gondolkodott. -Azt hiszed, hogy a kettőnk között lévő kapcsolat csak a röplabda? Régen talán így volt, de már nem! -elmosolyodott, akár egy kisgyerek a neki kínált nyalóka láttán.

-Akkor mi együtt vagyunk? -meglepődés miatt nyögtem egy aprót, majd elvörösödve elnéztem a szeméből. -Aka...Keiji...-csak tegnap hívott így először, ez eszembe juttatta mit is műveltünk. -...leszel a barátom? -a szemébe néztem, alig csak egy pillanatra, majd megint elnéztem róla.

-G-gondolom...-miért ilyen nehéz kimondanom? Ez elég flegmán hangzott. Rátekintettem, megint majdhogy elnyelt a csillogás a szemébe, majd rámvetette magát. Átölelt, míg én a vállába fúrva fejem markolgatni kezdtem a hátát. Imádom ezt a hátat...ez a hát mostantól...

Mostantól csak az enyém.