2.rész

6 0 0
                                    

-Elnézést a késésért Mrs. Harrison!- kezdek bele a magyarázkodásba.

-Jajj fogd már be és üljetek már le a seggetekre!- vágta hozzánk egy srác akit még nem ismertem. Áh! Ő lesz az az új gyerek akiről Lily beszélt. Hát nem túl szimpi!

-Irwin kérem viselkedjen! Maguk pedig üljenek le!- mutat a mondandója végén felénk.

Inkább nem mondtunk semmit csak leültünk a helyünkre.

-Na most, hogy a későink is megérkeztek- két mondat között bosszúsan felénk pillantott. -Elkezdhetem az órát- folytatta

Bevallom nem igazán figyeltem az órán. Ha így belegondolunk azt sem tudtam, hogy milyen órán ülök éppen. De valljuk be azért. A strébereken kívül ki figyel még oda órán? Hát senki.

Amíg ezen gondolkoztam ki is csengettek. Óra után Lilynek valami dolga akadt ezért egyedül sétáltam a folyosón el a szekrényemig. Mikor odaértem kivettem a következő órára szükséges könyveket és becsuktam a szekrény ajtaját. Azonban majdnem szívrohamot kaptam. Na találjátok ki. Persze hogy Irwin volt ott a mellettem levő szekrénynek támaszkodva.

-Ilyet többet ne csinálj!- kezdtem egyből a kioktatását, közben a szívemre tettem a kezem.

-Miért? Talán megijedtél?- kérdezte közben pedig elnevette magát.

-Nem bazdmeg. Szerinted?- mondtam neki lenézően. Lehet, hogy kicsit bunkó voltam de őszintén nem érdekel. Nem szimpatikus a srác.
-Egyébként mit akarsz?- folytattam.

-Csak tudod bemutatkozni akartam de ha nem akkor nem. Na szia!- hozta megint a bunkó énjét. Ezután csak úgy elsétált. Nem kiáltottam utána mert a végén még azt gondolná, hogy érdekel a feje. És mint tudjuk ez nem igaz.

Ezek után a napom további részében szerencsére nem volt semmi érdekes. Mikor hazaértem már éreztem, hogy készül az ebéd. Bementem a konyhába és anyukám tényleg ott ügyeskedett a főzőlap felett.

-Szia anyu- köszöntem rá.

- Szia kicsim- köszönt és egy rövid pillantás után megint a készülő ételre fordította a figyelmét.

A párbeszéd után gyorsan feliszkoltam a kis kuckómba. Amint felértem belevetettem magam az ágyba. Nem volt sokáig nyugtom ugyanis pittyegett egyet a telefonom. Cal írt.

-Szia hugi! Csak emlékeztetni akarlak, hogy ma jönnek át a haverjaim.

Úristen! Teljesen elfelejtettem. Mielőtt jöttek Cal haverjai gyorsan megebédeltem és megcsináltam a már szanaszét álló hajamat. Nem maradtam sokáig nyugiban ugyanis fél óra múlva a bátyám csörtetett be a szobámba.

-Angel nemsokára itt lesznek a vendégeink.- mondta és már benn sem volt a szobámban.

Gyorsan megnéztem magam az egész alakos tükrömben, hogy azért elfogadhatóan nézzek ki és már mentem is le a nappaliba. Calum azt mondta, hogy hárman jönnek. Ahogy láttam már ketten itt is vannak. Nagyszerű. Akkor most szépen menjünk be és mutatkozzunk is be nekik.

-Sziasztok Angel vagyok- léptem be a nappaliba.

Sziasztoook!!! Mint látjátok meghoztam a 2.részt remélem tetszik! További szép napot kívánok!🥰



Good Girls /a.f.i. ff.Where stories live. Discover now