Sárkány suttogó

1.

- Lyla! Lyla! - kopogtak az ajtómon. - Lyla, még nem keltél ki az ágyból? - nyitott be hozzám a nagynéném.
- Későn aludtam el - motyogtam, majd a fejemre húzva a lepedőmet, megfordultam.
- Megint lent rajzoltál a konyhába?
- Mhm - helyeseltem félálomban.
- Esküszöm olyan vagy, mint Aegon - kapta le rólam a vékony anyagot, így a nap pont belesütött a szemembe.
De vidám erre ébredni. Aztán leesett, hogy kihez hasonlított és sértve ültem fel.
- Ezt vond vissza - néztem rá durcásan, mire csak elégedetten elmosolyodott - Csak azért mondtad, hogy felkelts, ugye?
- Részben. Részben pedig néha tényleg olyan vagy reggel, mint a fiam.
- Ha már a gyermekeidhez hasonlítasz, én inkább olyan vagyok, mint Aemond - szegtem fel az államat.
Válaszolni már nem tudott, mivel kopogtak.
- Szabad - szóltam ki.
- Remélem már kész vagy Lyla - nyitott be a szobámba a fiatalabb Targaryen fiú.
- Az említett sárkány - vidultam fel amikor megláttam.
- Anyám - köszönt Alicentnek, mikor észrevette, hogy ő is a szobában tartózkodik.
- Lyla vehetnél példát Aemondról. Úgy látom éppen kardvívásról jössz - címezte a második mondatát a fiának.
- Igen, rendesen megizzasztottam Cole-t - dicsekedett, mire csak a szememet forgattam.
- Néném, ha megengeded, fel kell öltöznöm, mert már elég késő van és a herceggel mennünk kell - vettem elő a legédesebb mosolyomat.
- Hová? - intézte a kérdését hozzám.
- Lovagolni - válaszoltam tömören.
- De ugye nem Vhagarral?
- Csak kilovagolunk. Lovakon - nyomta meg Aemond az utolsó szót.
- Akkor rendben van. Jó szórakozást hozzá - mosolygott ránk melegen, majd elhagyta a szobát.
- Ugye Vhagarral megyünk? - néztem vigyorogva az ajtóban álló fiúra.
- Ez csak természetes.
- Imádok sárkányon lovagolni. Szeretnék egy sajátot - ábrándoztam.
- Ahhoz Targaryennek kéne lenned. De ha az emlékezetem nem csal, Hightower vagy - lombozott le.
- Tegyél ellene - néztem rá kihívóan, de rögtön meg is bántam és az ajkamba harapva elpirultam.
- Megártott neked a reggeli nap - fonta karba a kezét.
- Nem - ráztam meg a fejemet - Komolyan mondtam - fúrtam a tekintetemet az övébe.
Pár másodpercig némán vizslalta az arcomat, hogy nem viccelek-e.
- Hmm. Skorȳso koston daor vestraon daor jeme? (Miért nem tudok nemet mondani neked*) - dörmögte.
- Ez mit jelentett? - kérdeztem.
- Öltözz fel. Kint megvárlak - mondta végül, majd eltűnt az ajtó másik oldalán.
- Áhh - dőltem hanyatt az ágyon.
Eddig sem tagadtam, hogy szívesen hozzámennék, de így, hogy nyíltan utaltam rá, lehet elijesztettem. De azzal a szexi hümmögésével egyszer még tutira megöl.

-°-

- Hölgyeké az elsőbbség - engedett előre, mint általában.
Belekapaszkodtam a kötelekbe és tíz húzódzkodás után már bele is ültem a kétszemélyes nyereg elejébe. Pár pillanat múlva Aemond is követett. Felpattant mögém és két oldalt előre nyúlva megfogta a köteleket. Ahogy előrehajolt megcsapott az illata, amitől az arcom felvette az élénk vörös csizmám színét.
- Sōvēs, Vagus! - kiáltotta el magát, mire alattunk a hatalmas állat kitárta a szárnyait és elrugaszkodott a földtől.
Mikor már a magasban voltunk Aemond lazított a gyeplő szorításán, de nem húzódott el, hanem izmos mellkasával a hátamnak dőlt és az állát a vállamra rakta. Hát, ha eddig nem vette volna észre, hogy mennyire dobog a szívem, most biztosan megérezte.
- Hmm - a lehelete megcsapta a nyakamat, amibe bele borzongtam.
- Min gondolkozol? - kérdeztem, miközben elengedtem magam, és belesimultam az ölelésébe.
- Koston daor mīvojughaon skorion vestā. (Nem tudom kiverni a fejemből amit mondtál*.)
- Shifang. (Érdekes) Iotāpon ao ȳdra daor shifangō. (Azt hittem nem érdekel*) - néztem rá féloldalasan és próbáltam nem elnevetni magam, meglepődött arcát látva.
- Te mióta beszéled a Nemes Valyr nyelvet?
- Akkor kezdtem el tanulni amikor meguntam, hogy nem értem mit beszéltek, mivel ti Targaryenek szíves örömest használjátok a mindennapokban.
- Mióta?
- Nagyjából másfél éve.
- Nagyon jól titkoltad.
- Gīmīn. (Tudom)
- Szóval mindent értettél amit előtted mondtunk.
- Mármint arra gondolsz, hogy ellenállhatatlan vagyok? - húztam diadalmas mosolyra a számat.
Úgy látszik Vhagar megérezte lovasa feszengését, mert fészkelődni kezdett. Annyira nem figyeltem, hogy nem kapaszkodtam rendesen, így egy kanyarnál éppen hogy csak nem csúsztam le. De ezt is csak Aemond erős karjának köszönhetem. Viszont még akkor sem vette le a kezét a derekamról mikor Vhagar már ismét egyenesbe repült.
Lehunyt szemmel élveztem, ahogy a felkelő nap fénye simogatja az arcomat. Hirtelen az egész testemet elöntötte a forróság, de nem a nap, hanem Aemond ajka miatt, ami finoman a nyakamra csusszant. Ó te jó ég. A fejemet hátradöntve adtam neki nagyobb teret. Aztán mikor már nem bírtam tétlenül ülni, egy macska ügyességével megfordultam a nyeregben, így szembe kerültem vele. Lábaimat a csípője köré fontam, ő pedig a derekamnál fogva húzott közelebb magához. Jobb, ép, lila szeme csak úgy csillogott a vágytól.
- Ugye tudja hercegem, hogy ez nem illendő - suttogtam.
- Hmm. Ezt önnek is mondhatnám úrnőm.
- Ha még egyszer hümmögsz - haraptam be az alsó ajkamat.
- Hmm - villantott egy huncut mosolyt én pedig válaszként az ajkamat az övéhez nyomtam.
Úgy csókolt vissza, hogy abba konkrétan beleszédültem.
- Mōris, iotāpaon ziry dōrī gaomagon bisa. (Végre, már azt hittem soha nem teszi meg*.)
Olyan váratlanul jött a hang, hogy ijedtemben ismét majdnem leestem.
- Mi az? - vonta össze a szemöldökét Aemond.
- Te nem hallottad? - forgolódtam a hang forrását keresve.
- Mit?
- Az előbb hallottam egy női hangot.
- Még mindig sárkányháton ülünk és repülünk. Kicsi az esélye, hogy bárkit is hallhattál.
- Valyrt beszélt - bizonygattam tovább.
- Arra meg még kevesebb az esély. Biztos minden rendben? - fürkészett áthatolóan.
- Iksis mirtys kesīr? (Van itt valaki*?)
- Īlon sōvī sapár hāre hen īlva iksis kesīr. (Hármunkon kívül az ég világon senki nincs, épp repülünk*) - hallottam meg ismét.
- Vagus? Kimívaghō ȳrgoti iksā? (Te beszélsz velem?) - néztem le a sárkányra zavartan.
- Hakossiarzy issá? (Megőrültél?) Zaldrīzer ydragon kostas daor. (A sárkányok nem tudnak beszélni) - nézett rám Aemond hitetlenkedve.
- Pritaiksātaoba urnes, mēre laehossa. (Ebben el vagy tájolva, apró, félszemű fiú*) - mondta, amiből már biztosra vettem, hogy Vhagart hallottam.
- Úgy látszik mégis.
- Rendben, akkor mit mondott ő sárkány ladysége? - viccelte el a dolgot.
- Csak annyit, hogy el vagy tájolva és apró, félszemű fiúnak hívott - próbáltam nem kuncogni.
- Várj. Ezt most halálosan komolyan mondod? - kerekedett el a szeme.
- Persz. Miért viccelnék ilyennel? - vontam meg a vállamat.
- De ez lehetetlen.
- De mégis lehetséges.
- Amúgy is ő az én sárkányom. Miért nem hozzám beszél?
- Talán, a néha elviselhetetlen modorod miatt - nyújtottam rá a nyelvem játékosan.
- Most gúnyolódsz rajtam? - vonta fel a szemöldökét vádlón.
- Soha nem mernék ilyet tenni, drága kuzinom - mosolyodtam el, mire felém hajolva meg akart csókolni, de én azzal a lendülettel visszafordultam menetirányba.
Nagyjából még egy órán keresztül repültünk ide-oda, aztán Aemon visszakormányozta Vhagart a vörös erődhöz.
- Ez aztán felemelő volt - nyújtóztattam ki elgémberedett tagjaimat.
- Szó szerint - helyeselt - Figyelj csak - fogta halkabbra a hangját, miközben a vár felé sétáltunk - Azt, hogy beszéltél Vhagarral, ne mondd el senkinek.
- Ó, pedig éppen most akartam világgá kürtölni a hírt - mondtam fapofával.
- Lyla, ez nem vicces. Nem tudjuk mi ez. Egyenlőre maradjon köztünk.
- Rendben, de akkor is utána kell járnunk a dolognak.
- Mindenképpen.
- Csak nem most. Megígértem Helaenának, hogy benézek hozzá és lekötöm a figyelmét. Kicsit megviselte a terhesség. Még mindig lábadozik. Többet beszél rébuszokba, mint általában.
- Sajnálattal hallom. Kérlek add át a jókívánságaimat a húgomnak.
- Ez csak természetes - érintettem meg a karját finoman, majd nagy léptekkel besiettem a kastélyba.
Ahogy Helaena szobájához értem, hármat kopogtam és benyitottam.
- Lyla - derült fel kuzinom arca amikor meglátott.
- Megígértem, hogy benézek hozzád - csuktam be magam mögött az ajtót, és a lány mellé lépve leültem.
- Sárkány bűzt árasztasz - húzta fel az orrát és kissé hátrébb hajolt. - Megint Aemonddal repültél?
- Hát persze, Vhagar imád engem. Nem foszthatom meg bájos személyiségemtől - vigyorogtam.
- Milyen kedves, hogy megjegyezte.
- Mármint ki? - zavarodtam össze.
- Vhagar - mosolygott rám, kedvesen, mintha tök természetes lenne.
- Honnan tudod? - képedtem el.
- Mikor a sárkány elnyeri kedvese csókját, a lány végre megérti nyelvét, és beteljesíti feladatát - esett egy pillanatba transzba, mint mindig, amikor rébuszokba beszél, majd mintha mi sem történt volna mosolyogva rám nézett.
- Azt hiszem, hogy ezentúl jobban odafigyelek arra amit mondasz.
Ekkor villant a fejembe, hogy ezt már egyszer hallottam tőle, előző nap, csak éppen nem kerítettem neki nagy jelentőséget.
Annyira belefeledkeztem a gondolataimba, hogy nem vettem észre, hogy Alicent az ajtóban áll és minket figyel. A szemében mintha szomorúság csillant volna.
- Néném - mosolyogtam rá, és rimánkodtam, hogy ne jöjjön beljebb, mert megérzi a sárkány szagot.
- Tudjátok, nagyon hasonlítotok két emberre akiket fiatal koromban ismertem. Remélem a ti barátságotok örökre szól - mosolyodott el szomorúan, majd ott is hagyott minket.
- Ez kicsit furcsa volt - jegyeztem meg. - Vajon kikre gondolhatott?
- Magára és a nővéremre. Anya egyszer mesélte, hogy legjobb barátnők voltak, mielőtt hozzáment volna a királyhoz - magyarázta Helaena.
- Ó - értettem meg. - Elhiszem, hogy nem lehetett kellemes érzés Rhaenyra hercegnőnek - húztam el a számat. - De tudod, hogy szól a legenda. Ha apád elveszi a legjobb barátnődet, menj hozzá az öccséhez - vontam meg a vállamat, mire mindketten elnevettük magunkat.