Sárkány suttogó

8.

Adryval a nyomomban léptem be a trónterembe, ami teljesen megtelt emberekkel. Nagyapám a vastrón mellett állt, nem messze tőle Alicent helyezkedett el Aegonnal, Aemonddal és Helaenával. Velük szemben állt a hercegnő családjával körülvéve. Jace-szel összeakadt a tekintetem és egy bátorító mosolyt küldtem felé, amit viszonzott.
Viszont patthelyzetbe kerültem. Vagyis inkább két tűz közé. Mert ha a nénikém oldalára állok furcsán venné ki magát, hogy miért nem a jegyesemmel vagyok. Viszont, ha Jace mellett vagyok akkor a kuzinjaim fognak ferde szemmel nézni rám. Szerencsémre a segítségemre siettek.
Rhaena hercegnő lépett mellém és belém karolva magával húzott.
- Köszönöm - hálálkodtam suttogva, mire csak egy aprót biccentett.
A tárgyalás elkezdődött. Először Vaemond Velaryon érvelt, miért neki kéne lennie Hullámtörő örökösének. Ezután Rhaenys hercegnő biztosította Rhaenyrát a támogatásáról. Utoljára pedig maga a trónörökös beszélt volna, csakhogy amint Rhaenyra előrelépett kinyílt a főajtó és megszólalt az egyik őr.
- Viserys király a Targaryen-házból, első ezen a néven, az andalok, a rhoyne-iak és az Elsők királya, a Hét Királyság ura és a Birodalom védelmezője - jelentette be, miközben a király bebotorkált a terembe.
Mindenki, engem is beleértve, megdöbbenve nézte, ahogy Viserys király a botjára támaszkodva lassan araszol a trón felé. Bár az őrök segítségét elutasította, Daemonét készségesen elfogadta.
Ezután az események kissé gyorsan történtek. A király kijelentette, hogy Luke törvényesen Hullámtörő örököse, amihez Vaemond gyűlölködve sok, nem éppen tiszteletteljes megjegyzést fűzött. A következő pillanatban pedig Daemon a Sötét Nővérrel, kettévágta a férfi fejét, aki holtan esett össze a padlón.
- Az istenekre! - kaptam a szám elé a kezem, de a tekintetemet képtelen voltam elfordítani.
Mintha nem éreztem volna az időt, az egyik pillanatban még ott álltam nem messze a hullától, aztán hirtelen Adry húz a folyosón a szobám felé. Megrázó élmény volt, és sokáig fog majd kísérteni.
-°-
- Nem hiszem el, hogy ezek mindenhol ott vannak. Hogy a Mások vinnék el őket - toppant be a szobámba Aegon, kopogás nélkül, mint minden harmadik napon, pontban öt órakor és ledobta magát az egyik székre.
- Kedves kuzinom, én is örülök, hogy látlak. Fáradj be - "invitáltam be", és intettem Adrynak, hogy hozzon nekünk frissítőket.
- Komolyan, mintha több tucatnyian lenne belőlük - hagyta figyelmen kívül a hozzászólásomat és tovább mondta a magáét. - Lemegyek vívni, ott vannak. Sétálok a folyosón, ott vannak. Ne agyj isten bemegyek a könyvtárba, ott vannak. Hogy? - nézett rám széttárt karokkal.
- Megértem az álláspontodat, de egy kicsit még ki kell bírnod. Nem sokáig maradnak. Miért nem töltesz több időt most a húgoddal és a gyermekeitekkel - próbálkoztam, de csak fújtatva megrázta a fejét.
Közben Adry visszatért a mézes tejekkel és elénk rakva távozott is. Aegon fintorogva nézett az italokra.
- Nem lehetne..? - kezdte.
- Nem! Amikor itt vagy nálam, józanul fogsz beszélgetni. De eltértél a tárgytól.
- Próbáltam - vette el végül az egyik poharat -, de Helaena teljesen elzárkózik előlem. Tudom, hogy nem vagyok egy mintaférj, sem egy minta báty, de az elmúlt időszakban próbálkoztam vele. Aemondot mindig is jobban szerette nálam, pont úgy mint az anyám. Számukra alkoholista, érzelmi csődtömeg vagyok. És akkor apámat még szóba sem hoztam. Tényleg nem ihatnék valami erősebbet? - nézett rám szenvedve.
- Nem! Vacsoránál úgy is vedelni fogsz - forgattam meg a szememet.
- Máshogy nem lehet kibírni a családunkat - "magyarázta meg".
- Szerintem már csak egy kicsit vagy csődtömeg - tértem vissza a beszélgetésünk eredeti fonalára. - Látom rajtad, hogy próbálkozol, ezért nem teljesen értem Helaena vagy a nénikém miért nem.
- Azért, mert ők már rég lemondtak rólam.
- Én nem - ráztam meg a fejemet, mire féloldalasan elmosolyodott.
- Említettem már, hogy te vagy a kedvenc kuzinom?
- Megtiszteltetés - viszonoztam a mosolyát.
- És? Felkészültél a házaséletre? Tanúsítani tudom, nem egyszerű. Főleg, hogy neked ahhoz a fattyúhoz kell hozzá menned - horkantott.
- Aegon! - pirítottam rá.
- Most mit mondtam? Csak a színtiszta igazságot - tárta szét a kezét, majd összehúzott szemekkel nézett rám. - Mióta probléma ez neked? Tegnap még te is ezen szórakoztál - tette le a poharát, miközben én megigazítottam a szoknyáim redőit.
- Csak rájöttem, hogy ha gyorsan ítélkezünk valaki felett, akkor azt még később megbánhatjuk - fogalmaztam ködösen.
- Ennek van bármi köze a tegnap estéhez? - vonta fel a szemöldökét.
- Mire gondolsz? - harapdálam belülről a számat, nehogy észrevegye a zavaromat.
- Aemond a ma reggeli edzésnél megemlítette, hogy tegnap este látta amint Jacaerys távozik a szobádból.  Persze azt mondtam, hogy ez képtelenség, de ő állítja, hogy így van.
Válasz helyett, csak a poharamat tologattam az asztalon.
- Szóval igaz - nézett rám Aegon elkerekedett szemekkel, majd felhorkan. - Nem hiszem el. Már rád is vetette magát?
- Mi? Nem! Dehogy is! Hova gondolsz! - tiltakoztam rögtön. - Azért még nekem is van tartásom - szegtem fel az államat. - Csak beszélgettünk.
Aegon csak megforgatta a szemét.
- Ne csináld ezt. Hozzá fogok menni. Nem akarok egy olyan emberhez hozzámenni akivel egy szót sem váltottam.
- Nem ér fel a szintedre, nem is értem anyám hogy gondolta ezt.
- Herceg, és Alicent úgy gondolta jót tenne egy házassági szövetség a család másik részével, hogy kedvezőbb jövőtök legyen, amikor Rhaenyra trónra lép. Egyáltalán belegondoltál már abba, hogy mi fog történni veled vagy Aemonddal amikor a nővéred királynő lesz?
A hallgatásával mindent elmondott.
- Talán jobban örültél volna, ha Haelenát adják Jacehez?
- Nyilvan nem. A fiú fattyú és kiszúrta az öcsém szemét.
- Egy, nem ő volt hanem Lucerys, kettő neked is volt hozzá némi közöd.
- Ott sem voltam - tárta szét a karját.
- De Aemond főleg miattad érezte, hogy egy senki sárkány nélkül - vágtam a fejéhez, mire elhallgatott.
- Legalább most már tudom, hogy mit gondolsz rólam igazából - állt fel.
- Aegon! - pattantam fel én is. - Sajnálom ha fáj az igazság, de nem tudok rajta változtatni. Tudod mennyit gondolkodtam rajta, hogy mi lett volna ha előbb ide kerülök? Talán megfékezhettem volna.
- De nem voltál itt, én viszont igen, de nem fékeztem meg - szemében könnyek csillogtak.
- Nem tudtad, hogy mi történik - enyhült meg a hangom.
- Pontosan, mert atom részegre ittam magam. Mint mindig.
- Magadat hibáztatod?
- Magamat, Aemondot, mindenkit. De legfőképpen apánkat. Mert nem állt ki a saját fia mellett, annyiban hagyta a dolgot, amint meghallotta, hogy a kedvenc gyermekének gyerekeit fattyúnak nevezték. Mert ő az első szülötte, aki sosem hibázhat és tökéletes. Miután megtette Rhaenyrát örökösnek, eszébe se jutott, hogy majd ha mégis születik fia, őt nevezze meg következő királynak. Rég megtehette volna, akár a születésem pillanatában, de ő nem tette. Én pedig minden cselekedetemmel azon voltam, hogy ne gondolja meg magát. Mert nem akarok király lenni. De most is melléjük állt. Évek óta nem kelt fel az ágyából. És most hirtelen mégis volt elég ereje ahhoz, hogy kiálljon Lucerys mellett - zihálva fejezte be a gondolatmenetét.
- Sajnálom, nem akartam neked rontani. Csak ha nem mondjátok el, mit éreztek, nem tudom sem megérteni, sem segíteni nem tudok - fogtam meg a kezét.
Aegon sóhajtva közelebb húzott és átölelt.
- Sajnálom, hogy kiabáltam - mondta bűnbánóan.
- Csak ki kellett adnod magadból, ez normális - kócoltam össze a haját.
- Most jobb ha megyek. Fel kell készülnöm az esti közös vacsorára - forgatta meg a szemét.
- Ne igyál előre - kérleltem.
- Rendben - bólintott, majd mielőtt kisétált volna a szobámból utána szóltam.
- Visszajössz a vacsora előtt? Mehetnénk együtt, nem szeretnék egyedül érkezni - ferdítettem egy kicsit, hogy belemenjen.
- Ahogy óhajtja hölgyem - hajolt meg színpadiasan, aztán magamra hagyott.