Maradjunk annyiba hogy nem annyira rossz mint a hétfőről megmaradt bűzölgő kakaóm.
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
(Mellesleg azt még mindig nem takarítottam el. ) Ahány fiúval próbáltam beszélgetni annyival több kínos pillanatom lett.
Az első kuncsafttal egy évvel ezelőtt hetedikbe próbáltam beszélgetni. William egy elképesztően helyes fiú, szinte túl tökéletes volt ahhoz, hogy egyáltalán szóba álljon velem. Gyönyörű barna szemei voltak és arany barna haja. A haja jobban csillogott, mint a szomszéd Mari néninek a frissen naptejjel bekent háta. Vele az első találkozásom sem volt a legszerencsésebb. Mikor bemutatkoztam neki, véletlenül anyukám nevét mondtam a sajátom helyett. Most őszintén, ki lehetne ilyen béna, ha nem én? ( csak úgy megsúgom azóta is azt hiszi az a nevem. ) Úgyhogy őt el is engedtem inkább.
A második Kuncsaftom Dominic volt. Ő írtó jól focizik és nagyon dögös miközben a haja lobog futás közben. A sulink foci csapatában ő a legjobb játékos. Régebben a volt legjobb barátnőmmel egy hagyomány volt, hogy ebéd szünetben őt néztük miközben focizott. Csak egy problémám volt, MIÁNAK a is tetszett ezért elengedtem.
A harmadik Kuncsaftom Samuel volt. És akkor most had beszéljek nektek Samuelról egy "kicsit".
(Azt tudni kell hogy én egy olyan iskolába járok, ahol az általános iskola és a középiskola egyben van.)
Ő eggyel felettem jár, kilencedikes. Tehát ő most nagyon nagy szám az összes lány szemében. Főleg az enyémben. :) Ő tipik az a fiú akinek csak elég ránézni egy lányra, és máris az ujja köré csavarta. Velem is ez volt. :) Ahogyan rámnézett azzal a gyönyörű kék szemével... Istenem jajjj, az az érzés semmihez sem fogható. Azt kérdezed mikor tetszett meg? Háát... igazából nem is nagyon tudom. Valahogy, mindig is éreztem azt a furcsa érzés mikor a közelemben volt. De nem voltam rá nagy tekintéllyel. De ebben az elmúlt félévben, már majd kicsattanok a sok érzelemtől amit kivált belőlem. Nem mertem lépni, mert akárhányszor láttam mindig egy lánnyal volt. A lány az évfolyamtársa lehet. Az a lány gyönyörű, nagyon szép barna hosszú haja van, és az alakja is tökéletes. Esélyem sem volt.
Egyszer aztán eszembe jutott valami. Kiokoskodtam, hogy mikor beszélgetnek, közel megyek hozzájuk és elejtem "VÉLETLEN" a matek cuccom és ki hallgatom mit beszélnek. Jó ötlet nem?
Hát nem volt az... :/
Mikor a tervem megvalósítása kezdetét vette volna, megbotlottam egy fiúban. Ki volt az a fiú? Akkor még én sem tudtam. na mindegy is. Erről egy picit később írok. :) Az tény, a matek cuccom tényleg kiesett a kezemből de nem Samuel segített összeszedni, hanem az a fiú. Iszonyatosan szégyelltem magamat és bocsánatot kértem a fiútól.
- Úristen! Ne haragudj! Véletlen volt. — *az orra alatt halkan kuncogott* - Semmi baj, ez bárkivel megesik. —
Az arcom pirosabb volt, mint a legérettebb alma a fán. Nem tudtam ki lehetett az a fiú. Még sosem láttam az iskolában. Gondoltam új tanuló lehetett ezért rákérdeztem segíthetek-e neki bármiben.
-kárpótlásul tudok valamiben segíteni? Gondolom új tanuló vagy nemde? — - igen, új tanuló vagyok, ha esetleg elmondanád merre van a kilencedik B terme?... — *mondta elbizonytalanodva*
Természetesen én tudtam merre van, mivel abba az osztályba járt Samuel. Elvezettem oda. Mutató ujjammal mutattam rá a terem ajtajára. -Ez az a terem. Mondtam magabiztosan. Már indultam volna vissza a termembe, mikor megfogta a kezem és visszarántott. -köszönöm. — Mondta miközben a kezemet fogta. Bólintottam egyet a fejemmel jelezve, hogy semmiség volt számomra. És elmentem. Magamban nagyon boldog voltam,hogy szóba állt velem egy fiú. Ráadásul még helyes is volt. Gondoltam lehetnénk barátok, és mekkora szerencse, egy osztályba jár Samuellel! Még talán azt is kérhetném a fiútól... -basszus! *mondtam halkan.* még a nevét sem kérdeztem meg. Gondoltam, nem baj, mivel még úgysem ismer senkit, ezért majd én beszélgetek vele az ebédszünetben.
Így is lett, láttam, hogy egyedül ül ezért odaültem hozzá. - Szia! Emlékszel? Én botlottam meg benned regge. — *mondtam kicsit feszülten* izgultam,hogy lefog koptatni. -Szia! Igen emlékszem. Ezt nem hiszem, hogy könnyű lesz elfelejteni. Hiszem rögtön első nap megbotlik bennem egy lány. — mondta kicsit zavartan. Kínosan nevettem. Majd megkérdeztem, -Mi is a neved? Elfelejtettem reggel megkérdezni.— -Luis. És a tied? — - Ruby vagyok. — és kezet fogtam vele. Nem is értem miért. Ez olyan érett dolog. Márpedig én elég távol állok attól. Na mindegy is. A keze olyan puha volt, mint a kiskutyák szőre. Az egész testemen éreztem valami fura bizsergést. Lehet azért volt mert még nem érintett meg fiú. Főleg nem kétszer 1 nap. Lefagytam. Nem tudtam mit csinálni, a kezét nem engedtem el. Pontosabban nem tudtam elengedni. majd erősen a szemembe nézett és nyomott egy kis puszit a kezemre. Lehet azt hitte valami király családból származom és azt várom hogy csókot adjon kezemre. Nem tudtam eldönteni, hogy ez most inkább aranyos, vagy kínos volt. Inkább az utóbbi. Hosszas kínos csend után megszólalt. -Lenne kedved délután átjönni hozzánk? Nem tudtam mit mondani. Még sosem hívott el magához egy fiú sem. Nem tudtam mit akarhat. Elpirultam és csak hebegtem-habogtam. - M-ma? É-én nem... nem is tudom. Látta hogy zavarban vagyok, ezért folytatta mondandóját. - Még nem ismerek senkit, jó lenne ha legalább 1 barátom lenne. Na így már minden másabb volt mondtam neki boldogan, -igen,akkor ma átmegyek. — Megbeszéltük a dolgokat és elköszöntünk egymástól...
