Ez nem igazság "?"

Érzelmi kavalkádom.

Miután, olyan este félnyolckor haza sántikáltam, apukám rámüvötlött.

Apa - TE MERRE KÓSZÁLTÁL?! —

Már a feje gőzölgött. Ezért gyorsan választ adtam neki.

Én - Csak egy barátomnál voltam. —

Mondtam kissé megrémülve. Még sosem láttam ilyennek. Nem tudtam eldönteni, hogy rám mérges vagy van valami a háttérben. Ezért inkább rákérdeztem, hogyha már én nem kaptam meg a figyelmet tőle, akkor legalább ő megkapja tőlem.

Én - Esetleg valami baj van? —

Erre ő lyukat égetett a szemével az én szemembe. Sosem szeretett velem érzelgős dolgokról dumálni. Sőt, még abban is biztos vagyok, hogy egyáltalán nem szeret velem beszélgetni. Néha úgy tekintek rá, mint egy idegenre. Abban sem vagyok biztos, hogy ő az igazi apám.

Aztán mivel nem kaptam választ, fogtam és a vállamat felhúzva, majd leengedve elvánszorogtam a szobámba.

Átöltöztem a rózsaszín csillag mintás pizsamámba és elindultam a fürdőszobába.
Gyorsan fogat mostam és felgumiztam a hajam egy laza lófarokba. Langyos vízzel megmostam az arcomat. Aztán mikor a tükörbe néztem, észrevettem egy oda nem illő dolgot az arcomon. Igen, jóra gondolsz. Egy pattanás jelent meg a homlokom kellős közepén.
Én ott azt hittem elásom magam. Mi az, hogy a szinte tökéletes arcomon megjelenik egy nyavajás parazita?! Így, hogy mutatkozzak holnap az iskolában? Gyorsan próbáltam valami krémet keresni rá. Találtam egy 2 éves Nivea krémet anyukám polcán. Gondoltam bekenem vele, rosszabb már úgysem lehet. Majd szépen a szobámba mentem, és lefeküdtem az ágyamba.

Másnap reggel rögtön azzal kezdtem, hogy megnézzem a parazitát. Egy csoda folytán eltűnt. Na ez is az én szerencsém!

A szekrényemhez érve, felvettem egy fekete testhez feszülős pulóvert és hozzá egy fekete skinny jeans-t. (Természetesen egy szaggatott farmer volt.)
Még sosem öltöztem így iskolába, ott mindig úgy öltözködtem mint egy proli csöves. Pont azért, hogy ne rajtam legyen a többiek figyelme. Viszont most valamiért pont azt akartam, hogy rajtam legyen a figyelem. De én magam sem értettem miért. Egyszerűen csak a fejemben levő hang mondta nekem, én pedig tettem amit mondott.  Furának gondolsz? Megértem. Én is ugyan úgy gondolom ahogyan te. ;)

Hogy még azért se legyen elég az a szett amiben mentem, még szájfényt is kentem a számra. És a hajamat kontyba raktam, majd elindultam az iskolába.

Éppen beléptem az iskola ajtaján, mikor figyelmes lettem arra, hogy Luis és Samuel éppen egymással beszélgetnek a falnak dőlve.
Pont a termem mellett álltak úgyhogy muszáj volt arra mennem. Mikor
odaértem Luis intett egyet a kezével és beszélgetett tovább Samuellal. Ami meg ennél is rosszabbul esett az az volt, hogy Samuel rám sem nézett. Ami azt jelentette, hogy feleslegesen öltöztem ki. Onnantól a kedvem is a földalá vetette magát.

Bementem az osztálytermembe, ahol egyből megszólalt Mia.

Mia - csaknem tetszelegni akartál Samuelnak? — Mondta gúnyosan és elhajtott a többi lánnyal. Nem éreztem rosszabbul magamat miatta, hiszem csak féltékeny volt. Ami nálam legtöbb esetben bóknak számít. A tanítási órák után rögtön az iskola kijáratát vettem célba. Csakhogy Luis elém állt.

Luis - hova olyan sietős? —

Én - nem tudom. — Vontam meg a vállam a sértődés kimutatása képében.

Luis - Rub, ugye nem vagy megsértődve? —
És annak hallatára ahogyan az előbb nevezett lángolni kezdett a szívem. Nagyon tetszett, hogy már is volt egy cuki becenevm tőle. Aztán meglágyultam és folytattam a beszélgetést,

Én - Ami azt illeti, rosszul esett a reggeli... —
Luis - Ahhh! — sóhajtott egy nagyot és végig mért engem lentről felfelé haladva.
Luis - Jól nézel ki, ha erre akartál volna kilyukadni. — húzta száját félmosolyra.
Igen, tény, ezt akartam hallani csak, hogy nem tőle. De ami azt illeti, tőle is jó volt hallani.

Én - köszi Luz. — majd egy mosolyt virítottam a mondat végére. Ő pedig ugyanígy tett. Látszott rajta, hogy tetszett neki a becenév amit adtam neki. Majd fogta, és a zsebemből félig kilógott telefonomat kivette a zsebemből és pötyögni kezdett rajta valamit. Egy fél perc elteltével visszarakta a zsebembe és egy utolsó mosollyal faképnél hagyott.

A szívem már majdnem kigyulladt ami azt illeti. Nem tudtam mit érzek iránta. Nem tudtam, hogy tetszik-e vagy csak élvezem a társaságát. Nem gondolkoztam rajta sokáig mivel a portás néni rám szólt, hogy ne álljak az ajtóban mert nem tudnak tőlem elmenni. És ezzel el is hagytam az iskolát. Otthon rögtön az ágyamba borultam, és elkezdtem szorongatni a párnámat. Nem tudtam mit kezdeni magammal, és a hanggal a fejemben ami azt mondta, Luis sokkal törődőbb, mint Samuel.

Nyüglődtem vagy félórát mikor, apukám hívott, hogy menjek ki a nappaliba. Nem tudtam miért kér ilyet, hiszem sosem beszéltünk saját akaratunkból, főleg nem az övéből.  Ezért indultam is...