𝑴𝒐𝒐𝒏𝒍𝒊𝒈𝒉𝒕 | 𝑲. 𝑻𝒐𝒃𝒊𝒐 𝒙 𝑹𝒆𝒂𝒅𝒆𝒓 | ✓

𝑭𝒐𝒖𝒓𝒕𝒉.

Elérkezett a szombat. A meleg miatt egy fekete, rövid farmert kaptam magamra és egy kék, spagetti pántos haspólót. [Hajszín] hajam szépen kifésültem és egyszerűen kiengedtem azt. Mivel jelenleg egyedül tartózkodtam a házban, nem kellett elköszönnöm senkitől, habár felmenőim tisztában voltak a mai programommal.

Yachi már a kapunkban várt, kinézetétől pedig leesett az állam. Egy fehér, combközépig érő, ujjatlan, feszülő ruhát viselt. Rövid haját ő is kiengedte, viszont feldobta azt egy szintén fehér hajpánttal, ezzel olyan ártatlanul aranyossá varázsolva őt, hogy még az én szavam is elakadt tőle.

- Túl toltam, igaz? - kérdezte feszengve, miután észlelte meglepődött arcom.

- Nem, egyáltalán nem! - nyugtattam meg. - Gyönyörű vagy! - mosolyogtam rá biztatóan, mire az ő ajkai is felfelé görbültek.

- Köszönöm, te is nagyon csinos vagy!

- Jaj, hagyjuk. Nem nekem lesz randim - könyököltem gyengéden oldalba, mire elpirult.

- Ha ez tényleg az lenne, te most nem lennél itt - sóhajtott.

- Majd eljön annak is az ideje!

Utunkat az iskola felé vettük, ahová megbeszéltük a találkozót. Szokás szerint sétálva tettük meg ezt a távolságot, én pedig élveztem a nyár adta hőséget, mely már csak pár hétig tartott. Büszke voltam magamra, ugyanis elég szépen sikerült lebarnulnom, és reménykedtem abban, hogy nem fakulok ki jövő év tavaszára. Velem ellentétben viszont Yachi fehér bőre szinte már világított, habár ez a mostani szettjéhez tökéletesen illett.

- Egyébként lehetséges, hogy elfelejtettem Hinatának megemlíteni, hogy jössz... - motyogta mellettem, mire meglepődve kaptam rá a fejem.

- Nem szóltál neki? Akkor fogadjunk még mindig a levegőben van az a téma is, hogy a barátját korrepetálni fogom - sóhajtottam.

Hogyan is lyukadtam ki Kageyamánál?

- Majd ma megbeszéljük azt is!

- Legyen úgy - hagytam rá.

Valahol kicsit megbántott a tény, hogy rólam elfeledkezett, de végső soron nem tudtam hibáztatni. Teljesen megértettem, hogy az a srác elcsavarta a fejét, hiszen ezalatt a két nap alatt előttem is egyre gyakrabban jelent meg az a bizonyos kék szempár.

Idegennek éreztem ezt az egészet. Eddig távol állt tőlem, hogy egy fiún gondolkozzak, erre tessék, váltottam vele két mondatot, és többször is rá gondolok. Viszont pont emiatt nem voltam biztos magamban. Igen, helyes, az nem kifejezés, de hol a személyiség? Nem ismerem még, ráadásul még ha meg is tetszene, mi a garancia rá, hogy én is tetszem neki?

Mennyivel jobb volt még a hét eleje, mikor éltem a saját kis életem...

Lassan kirajzolódott előttünk az iskola épülete, ezzel egy időben pedig Yachi is jobban idegeskedett. Halvány mosollyal az arcomon figyeltem haláltusáját az izgalmával, holott nekem is kissé megugrott a pulzusom, ha csak eszembe jutott a tekintete, vagy a hangja.

Az illatáról meg ne is beszéljünk...túl tökéletes.

- [Név], én ezt nem bírom! - állt meg zihálva mellettem legjobb barátnőm. - Ebbe bele fogok rokkanni!

Mit is mondott nekem anya, mikor a fiúkról beszéltünk? Ó, igen, hogy a szerelem megrövidíti az élettartalmat.

Igaza volt.

- Nyugodj meg, itt vagyok! - karoltam belé. - Nem lesz semmi baj. Elmegyünk fagyizni, dumcsizunk egyet és jól érezzük magunkat. Aztán a nap végén Hinata megkérdezi, hogy lennél-e-