𝑴𝒐𝒐𝒏𝒍𝒊𝒈𝒉𝒕 | 𝑲. 𝑻𝒐𝒃𝒊𝒐 𝒙 𝑹𝒆𝒂𝒅𝒆𝒓 | ✓

𝑻𝒆𝒏𝒕𝒉.

- És mégis mit vegyek fel? - sóhajtottam kétségbeesetten legjobb barátnőmnek, aki a telefonom képernyőjén keresztül nézett vissza rám.

- Hát ne melegítőt és pólót. Azért ez mégiscsak egy randi. Még mindig nem hiszem el, hogy csak így elhívott - kapta arcára kezeit.

- Nekem mondod? - vontam fel a szemöldököm. - Nézd, ez jó? - mutattam felé egy fekete rövid ujjú egybe ruhát.

- Nem temetésre mész. Mutass valami mást.

- Akkor...legyen ez - vettem elő egy kék kötött pulcsit, majd a magamon feszülő fekete farmerhoz tartottam.

- Ez is olyan hétköznapi - húzta el a száját. - Tudom már! Van az a ruhád, amit nekem adtál kölcsön még tavaly! Tudod melyikről beszélek!

- A [kedvenc szín] csipkés ujjúról?

- Igen! Igen, az! - mosolyodott el.

- Az is itt van valahol...megvan! - vettem ki a vállfára akasztott anyagot.

- Akkor gyorsan bújj bele, nézzük meg milyen!

Úgy tettem ahogy mondta. Pillanatokkal később a telefonom kamerájának segítségével méregettem magam, Yachi pedig elismerő pillantásokkal díjazott.

Egy kezemen meg tudnám számolni, hányszor volt rajtam ez a ruha. Emlékszem, még anyukámtól kaptam és pont ezért tartogattam különleges alkalmakra...ám mostanság nem kellett hozzányúlnom. Mégis gondosan kivasalva tartottam a szekrényemben és el kellett ismernem, hogy legjobb barátnőm észjárása sokat segített most.

Ez pont egy olyan különleges alkalom, amiért megéri felvenni.

- Mintha teljesen másik ember lennék... - motyogtam a kamerába.

- Eszméletlenül gyönyörű vagy! Kageyama álla le fog esni, ebben biztos lehetsz! Mikor is jön?

- Még van körülbelül bő fél órám - pillantottam az órára.

Amint mindketten realizáltuk az idő rövidségét, elköszöntünk egymástól. Yachi még sok szerencsét kívánt - amire szükségem is lesz -, én pedig ezek után kapkodva kezdtem el készülődni.

Első dolgom volt, hogy [hajszín] hajam rendbe rakjam, ehhez segítségül hívtam a hajvasalóm. Többször is végigfutottam tincseimen, egyszer véletlenül bele is nyúltam a forró tárgyba, de végül úgy döntöttem, hogy egyszerűen csak kiengedve hagyom.

Utam a fürdőbe vezetett, ahol alaposan fogat mostam, illetve használtam egy kis szempillaspirált és szájfényt. Visszamentem a szobámba, hogy szekrényem aljáról kitúrjam az egyik magas sarkúm, ami életemben most lesz először rajtam.

Amint kész voltam, megszeppenve néztem végig magam a folyosó tükrében. Mintha egy teljesen másik ember állt volna előttem, holott egyáltalán nem vittem túlzásba semmit.

Ekkor kezdtem átgondolni, hogy pontosan mi is lesz, ettől pedig megremegtem. Soha nem voltam még randin, a tény pedig, hogy a kék szeművel megyek csak még inkább izgatottá tett. A kérdések tornádóként tomboltak a fejemben, miszerint miért pont én, mióta tervezte már ezt és a kis félelem, hogy biztosan viccelt én pedig készülök hülyét csinálni magamból.

Erre viszont rácáfolt a csengőm hangja, amitől nem kicsit ijedtem meg. Rögtön az ajtóhoz szaladtam - már amennyire ezt a magas sarkú engedte - és amint azt kinyitottam, a számomra imádott kék szempárral találkoztam össze.

Kageyama Tobio állt előttem, teljes életnagyságban, kinézetétől pedig tányér nagyságúra nőttek a szemeim.

Egy fekete, bő szárú nadrágot viselt, aminek oldalán ezüst színű lánc lógott le. Egy egyszerű, szürke pulóver feszített rajta, válláról egy szintén fekete kis táska keresztezte mellkasát. Vékony dzsekijét a kezében tartotta és mire felpillantottam a szemeibe, szembesültem azzal, hogy eltátott szájjal néz rám.