𝑴𝒐𝒐𝒏𝒍𝒊𝒈𝒉𝒕 | 𝑲. 𝑻𝒐𝒃𝒊𝒐 𝒙 𝑹𝒆𝒂𝒅𝒆𝒓 | ✓

𝑺𝒆𝒗𝒆𝒏𝒕𝒉.

A megbeszéltekkel összhangban, ezen a szép csütörtöki napon pakoltam a szobámban. Minden héten szerdán, illetve csütörtökön jön át hozzánk Kageyama, illetve én fogok átmenni két hetente szombaton. A szüleim egy kérdés nélkül beleegyeztek abba, hogy korrepetáljam a fiút, csupán annyi kikötésük volt, hogy ne legyen hatással az én jegyeimre. Ezt először nem értettem teljesen, de végül annyiban hagytam a dolgot, hiszen ha vele tanulok, azzal magamnak is jót teszek.

Yachi a héten magamra hagyott, mivel sikeresen lebetegedett. Hétfőn alig tudtam magam kimagyarázni nála, az osztályban történtekkel, de szerencsére nem értett félre semmit. Habár, furcsállta viselkedésem, hiszen tudja, hogy nem ilyen szoktam lenni.

Viszont helyetteseként a fiúk minden edzésén jelen voltam. Az új elsőévesek is jól teljesítenek, ahogy elnéztem, hamar befognak illeszkedni a csapatba. Hinata és Kageyama elképesztően jól játszanak, minden alkalommal az ő párosukat figyeltem, ugyanis a labdát képtelen voltam követni. Persze tekintetem egyértelműen többet időzött a kék szeműn, akivel kapcsolatom pozitív irányba terelődött. Hozzá képest elég sokat beszél velem, én pedig egyre jobban feloldódok a közelében.

Habár, az az érzés még mindig nem hagy nyugodni, ami csak akkor jön elő, mikor vele vagyok...de legalább már jól kezelem, sőt, élvezem azt a szorongást, amit kivált belőlem.

Éppen a lépcsőkön lefelé tartottam, mikor megszólalt a csengő. Rögtön elmosolyodtam, ugyanis az ajtó mögött a már várt kék szemű nézett vissza rám. Kitártam előtte ajtónkat, majd miután azon bement, rögtön vendéglátó üzemmódba kapcsoltam.

- Hozhatok neked esetleg valami üdítőt? Vizet? Bármit? - érdeklődtem.

- Víz...víz jó lesz - motyogta, miután levette a cipőjét.

Bólintva indultam a konyhába, hogy a kért folyadékot odaadhassam neki, majd miután ez megtörtént, a szobámba vettük az irányt. Bevallom, kissé izgultam, ugyanis eddig még nem lépett hímnemű a privát terembe, viszont vele kivételt tettem. Tanulhattunk volna akár a nappaliban is, nem is értem, miért éppen a szobámba tartunk.

- Helyezd csak magad kényelembe! - mutattam végig a helyiségen, melyre olyannyira büszke voltam.

Kicsi koromtól kezdve ilyen szobára vágytam, a szüleim pedig készségesen segítettek személyre szabni számomra ezt a helyet.

Két személyes ágyam egészen a falig van tolva, ahonnan falevél díszek és lámpafüzérek lógnak le végig, a fejtámla részéig. Egy apró, fehér, bolyhos szőnyegem van, mely az ágy mellett kezdődik, majd az íróasztalom túlsó részén végződik, hogy ne fázzon a lábam, ha huzamosabb ideig kell ott ülnöm. A barack színű szekrénysorom egy egész oldalt elfoglal a szobámban, de főként, mert rengeteg díszt tartok otthon, amikhez kell a hely. Plüssök, családi-baráti fotók és tanszerek tömkelege terül el a polcokon, míg a szekrényekben a ruháim tárolom.

Mivel az asztalom közvetlenül az ablakom alatt helyezkedik el, így csak fel kellett húznom a redőnyöm, és máris világosság töltötte be a helyiséget. Az égőket kikapcsoltam, majd visszaléptem az ámuló fiúhoz.

Boldog vagyok, amiért neki is tetszik a kis személyes barlangom...

- Foglalj csak helyet az ágyamon - mutattam a tárgyra, viszont kijelentésem után fülig vörösödtem. - Vagy ha neked a szék komfortosabb, a-akkor ülj oda nyugodtan - kezdtem el magyarázkodni, viszont Kageyama csak elhaladt előttem, hogy a fehér takaróval borított ágyamra tegye le magát.

- Mivel kezdünk? - nézett rám érzelemmentesen, mire zavartan kezdtem el piszkálni fekete melegítőm madzagját.

- H-Hát...talán kezdjük azzal, amiből házink is van, így azt már letudjuk! - javasoltam, mire bólintva vette elő tanszereit.