𝑴𝒐𝒐𝒏𝒍𝒊𝒈𝒉𝒕 | 𝑲. 𝑻𝒐𝒃𝒊𝒐 𝒙 𝑹𝒆𝒂𝒅𝒆𝒓 | ✓

𝑻𝒉𝒊𝒓𝒕𝒆𝒆𝒏𝒕𝒉.

Alig vártam már, hogy végre ebédszünet legyen. A lábam a pad alatt folyamatosan járt izgalmamban. A lány csak a következő órára tért vissza, de levegőnek nézett az elmúlt pár órában. Nem igazán foglalkoztam vele, az jobban érdekelt, hogy elmeséljem ezt a történetet Kageyamának, aki biztosan fetrengeni fog a nevetéstől.

Amint megszólalt az ebédszünetet jelző csengő, villámgyorsasággal pakoltam el a cuccaimat és vettem magamhoz az ebédem, majd az ajtó felé fordulva vártam a kék szeműt. Időközben Yachi is lelépett, ezek után pedig a percek óráknak tűntek. Lassan mindenki elhagyta a termet, de a barátom még mindig nem volt sehol. A telefonomon néztem meg a pontos időt, végül úgy döntöttem, hogy én keresem meg őt.

Legnagyobb meglepetésemre azonban nem kellett olyan hosszú távot megtennem. Kageyama a terme ajtaja előtt ragadt le, beszélgető partnere láttán rögtön ökölbe szorult a kezem. Nem gondolkodtam, rögtön megindultam feléjük, de mielőtt még a látótávolságukba kerültem volna, két kéz berántott a lépcsőfordulóba.

- Mi a- - kiáltottam volna fel, de szőke barátnőm tenyere rögtön a számra tapadt.

- Maradj csendben! Csak hallgasd... - pillantott ki a folyosóra.

A harmadik emberre pillantottam, azaz Hinatára, aki szokás szerint vigyorgott, mint a vadalma. Fülemet én is hegyezni kezdtem, de dühöm még pillanatnyi ijedtségem ellenére sem múlt el.

- Csak ennyit szeretnék! Egyetlen esélyt adj, hogy megmutassam, én lennék számodra az ideális barátnő! - hallottam meg a lány hangját.

- Várd ki a végét - fogott le Yachi, ugyanis már ki akartam bújni búvóhelyünk takarásából.

- Mondtam már! Van barátnőm, szóval nem lehet, sajnálom - a kék szemű hangja sem volt a legnyugodtabb.

Ki tudja, mióta tarthatott ez, én pedig úgy vártam a teremben őt, mint egy rakás szerencsétlenség.

- D-De én biztosan jobb vagyok, mint ő! - próbálkozott tovább.

- Hiszen még a nevedet sem tudom!

- Majd megismerkedünk!

- Mi hasznom lenne nekem ebből egyáltalán? Annyira rám akarod tukmálni magad, mintha különlegesebb lennél bárkinél is.

- H-Hát... - remegett meg a hangja. - Gondolj arra, hogy milyen jól mutatnánk, kéz a kézben! A suli leghelyesebb fiúja és a legszebb lány a városban! Híresek lennénk!

- Én nem ilyenfajta hírnévre vágyok. Már megkaptam a legszebb lányt az egész földön, és éppen hozzá tartok...szóval, ha megbocsátasz... - indult volna el, de terve csúnyán keresztül lett húzva.

Pedig annyira szépen beszélt rólam, kezdtem meghatódni...

- Miért? Mivel különb [Név], mint én? Teljesen átlagos!

- Neked, de nekem nem. Egyszerűen gyönyörű. Nem tudok betelni a nézésével. Nem kell azon aggódnom, hogy okosabb nálam, mert tudom, hogy az, mégsem hánytorgatja fel nekem. Vicces, de sosem kímél, ha úgy van. Szeretem őt...szerencsés vagyok, hogy szerethetem.

Hinata és Yachi elkerekedett szemmel kapták rám a fejüket, de én is pont ilyen ábrázattal meredtem magam elé. Még sosem hallottam Kageyamát, ahogy rólam beszél...ez egy kicsit megindított. Soha nem is hallottam igazán a véleményét, ahogy hangosan kimondja, pont emiatt ért most ez így hirtelen. Egyszerűen képtelen voltam ekkora súlyú szavakat felfogni, viszont nem is hagytak rá időt.

Osztálytársam hajthatatlan volt.

- De biztos vagyok benne, hogy rólam is ezt mondanád!

Pár órával ezelőtt mérges voltam, mikor ingének gallérjánál fogva rántottam magamhoz.