Romház/BEFEJEZETT/

R

„A viták a háborúk kezdetei és reményeink tagadói"

Égig érve látom mik a városban folynak. Kislények kik építettek dúlnak, fúlnak. Nincsen nevetés, egy szép hang se. Hiszen az elmúlt időkben a remény is le lett verve. A kegyelem mára elfogyott, elment világgá és csak az ismeri ki a földön jár. Ez az örök kérdés válaszra vár.Annak is ki holtan, holton szál.
Mennyboltozat urai néha rám szállnak és onnan figyelik a megfogyatkozó tájat. A barátaim előttük a járhatatlan utak, mik végtelenek, vagy visszahoznak. Folytonos nyüzsgés sosemarad abba, de ha mégis az csakis bajt, csakis azt tartogathat számunkra. Napis alig süt le ránk, nem keres már minket, mert ha feljön, tudja nem láthat sehol se egy lelket. Lassan a fák is hajlanak a lombkoronájuk elveszett a ködben és a biztonság lett a cél e létben. Talán mit otthonnak neveztek egykora lények, az most búvóhely lett egy kisegérnek. Pedig szükség lenne melegségre,szeretetre, arra a vágyakozó tekintetre. Székek, tányérok nyikorognak villák, kezek mozognak szájak, fülek hallgatnak, de mégis boldogok voltak. Az utcán két lény egymásba borulva, bolondulva csillagok alatt táncoltak. Mostanra egymásra borulva kapaszkodnak a reményt adó egyetlen sugárba. A sötétet megtörő szerkezet feléledt és társamban Barokkban megszűnt minden lélek. Csönd honolt mindenütt, még a szél is hangosnak tűnt, ám messziről jött egy ütemes hang,amitől féltem, féltünk. Két árnyék szaladt be hozzám és történetünk itt vette kezdetét a jövő rögös útján. A szívem a torkomban dobog a lépéseink hangja óriásokéhoz lohol. Legféltettebb kincsemnek a kezecskéjét fogva rátalálok cseppet a mennyei nyugalomra. A hegyet közben tovább másztuk,minek tetején megtaláltuk az igaz bársonyt. Belépve a szobába ajtót magunkra zártam, de ezt nem éreztem elégnek, így figyelve álltam. Egy asztalka mellette kiságy, majd fordulva nyitott szekrény nézett ránk. Párnákat, mit találtam, az aljára tettem, a takaróinkat magunkra terítettem, majd belebújtunk, mint régen a puha ágyba. Lehajtottam szárnyait, mint szemeimet álmomba és csak vártunk ketten a megbújó csodára. Azonban Ádámkám halkan megszólal vékony hangján és kezeivel kutatva keress a fény apró útján.