Romház/BEFEJEZETT/

Á

a Romház.
- Romház? Anya, ezt érted?
- Kincsem, csak hallgasd! Mondjad, Samu, bátran!
A Romház címet azért adnom neki, mert, akármennyire is le van súlytva vagy szét van bombázva, már majdnem összedől. Ő kitart, fennmarad és tudja, hogy a jelen a rossz nem tart örökké. A jövő ott van és ott lesz egyúttal mi rajtunk múlik, hogy a jelenbe ragadunk vagy állva maradunk és változtatunk a helyzeten. A mi helyzetünkön. Anyummal mi sajnos napról-napra éltünk. Így a jövő meg sem fordult a fejemben. Egy olyan hely, ahol kötöttségek és ilyen borzalmas szabályok nélkül, olyan életet élhetsz, mint egy igazi álom. Remélem előbb-utóbb a világunk az emberek olyan hellyé válik, ahol tiszteljük egymást.
-Samu szerinted lehet változtatni ezen a világon?
- Persze a történetem is erről szól. Amikor az utcán bujdostunk anyukámmal az ellenség elől, egy olyan dolognak lehettem a része, amiről nem gondoltam, hogy most lehetséges. Ott voltunk a lépcső alatt és hallottuk, hogy mennek az utcán azonban azt nem, hogy felénk is jön valaki. Ahogy anyával észrevettük a katonát, teljesen ledermedtünk. Neki riasztania kellett volna, de mégse tette. Pedig megtehette volna, ez volt a kötelessége. Helyette elszomorodott és mondta, hogy nem láttam semmit és nem kell magyarázkodni. Megértettem. Majd félmosolyra húzta száját és elment. Ezzel a cselekedettel változott meg minden. Reményt adott nem csak nekem, hanem mindenkinek.
-Samu ez csodálatos volt, mi több, nagyon szép gondolatok.
- Köszönöm. Remélem egyszer másnak is el tudom mesélni és érezni fogja szavaim súlyát.
- Biztosan. Ekkor Samu arcán megjelentek a könnycseppek, de nem azért, mert szomorú, hanem mert leírhatatlanul boldog. Csakhogy még én nem lehetek az, mert a változásnak most jön a java. Telnek, a hónapok, az évek szépen. Én is még lassan gyógyulok a télben. Napsugár kezd lesütni, az éj eltűnni és bennem lévő rosszat lapáttal félve kitenni. A virágok nyílnak, a fákon levelek képződnek és az eget ellepik az égnek mondott urai. Újra látok valamit mi még nem biztos, mert állnak a kerítések, viszont belül pusztított. Ezt Barokkal megérteni valójában nem tudjuk viszont, ahol egy ideig a lét is megtört, majd abból újra éledt. Ott olyan történt, mi bevésődött a kőbe végleg.

Szárnyrakelt Aggodalmak

Nekünk, harcosoknak,
ütött végre a nagyóra
A felszabadító öröm
többé nem állhat utunkba.

Szavaim érni fognak,
Számításba vesznek,
Kik eddig azt mondták,
esélyem se lehet.

A Nap végre feljön.
Meglátogat minket.
S álmaimat hordozza,
mit egyszer otthagytam végleg.

Kételyes jövőmet
markomba szorítottam.
Kút aljáról néztem,
mikor húz fel valaki onnan.

Nem volt ott senki,
sosem várt
Ezért önmagam
építettem egy várt

S a hűlt Földet.
Többé ne kelljen érezni.
A kőbe vésett sorsunkat
meghagytuk az utókornak létezni.