My dear ,,friend" [Min Yoongi ff] [SZÜNETEL]

8.

,,Fel is hívtam Yoongit, aki izgatottan hallgatta, amit mondtam.

-Ez nagyon jó! - lelkesedett. - Menni fog ez!

-Remélem... - mondtam."

Egy nap telt el mióta bent voltam interjún. Azóta próbáltam megbeszélni egy találkozót Yoongival, de valamért nem akar találkozni. Gondoltam, felhívok valakit a csapatból, hátha tudnak valamit. Először nem tudtam, kit hívjak, de aztán eldöntöttem. Hoseok viszonylag hamar fölvette a telefont.

-Sangmi! - szólt a telefonba boldogan.

-Szia oppa! - köszöntem neki.

-Mizu van veled? - kérdezte.

-Nincs semmi. Vagy hát....Mennyit tudsz?

-Hát hallottam, hogy behívtak interjúra. Többet nem tudok. - mondta.

-Oh...Hát még nem mondtak semmit, de szerintem jól sikerült.

-Nagyon jó lenne, ha felvennének. Sokkal többször találkoznánk.

-Igen... - sóhajtottam. - Egyébként Yoongiról tudsz valamit? - tértem végre a lényegre.

-Persze. Kicsit beteg. Miért? - kérdezte.

-Csak úgy.

-Neked nem mondta?

-Nem.

-Majd mondom neki, hogy hívjon fel. - mondta.

-Köszi. Na nem zavarlak tovább. Szia! - köszöntem el.

-Szia Sangmi!

Most nem tudom mi a baja, simán elmondhatta volna, hogy beteg. Majd talán holnap benézek hozzá.

-Másnap-

Reggel gyorsan írtam Jungkook-nak a tervemről, aki egyből lelkesedett. Mondta, hogy mikor lesz otthon Yoongi, én pedig időben elindultam, nehogy nagy legyen a forgalom. Egész jó időben értem. Yoongi szobájához érve bekopogtam.

-Mit akarsz Jimin?! Hagyj már! - hallottam meg a hangját bentről.

Ismételten kopogtattam.

-Nem érted, hogy menj el?! - üvöltött kicsit rekedten.

Már nem bírtam tovább így kinyitottam az ajtót. Legalábbis ki akartam, ugyanis az kulcsra volt zárva.

Megint kopogtam, pontosabban rávertem egyet az ajtóra.

-Idegbeteg vagy? Nem játszom veled! - üvöltött. Nem bírtam tovább, elnevettem magam.

-Nem Jimin vagyok. - mondtam, de megint nevetni kezdtem.

-Sangmi?! - a zár kattant és Yoongi jelent meg az ajtóban. - Mit keresel itt?

-Jöttelek meglátogatni. Mért vagy mérges Jiminre? - kérdeztem nevetve.

-Áh, nem hagy békén. Folyamatosan játszani akar.

-Ez a probléma? Akkor majd játszok vele én. - mondtam. - Mért nem mondtad, hogy beteg vagy? - kérdeztem.

-Ja, az....izé......szégyelltem.

-Micsoda?! Te?! Szégyellni?! - ismét nevetésben törtem ki. - Mégis mit szégyelltél rajta? Mindenki szokott beteg lenni.

-Féltem, hogy felvesznek és nem tudok veled ünnepelni. - mondta.

-Jaaj! Ez most komoly? - néztem olyan ne szórakozz fejjel. - Természetesen nem haragudtam volna. - sóhajtottam. - Amúgy bemehetek?

-Gyere...

-Mi van? - forgattam a szemeim.

-Most egyedül akarok lenni. - nézett a szemembe.

-Jó, akkor megyek. - mosolyodtam el csalódottan. Szerintem annyita erőltetett volt, hogy azt még a vak is észrevette volna. - Szia!

Hallottam a hátam mögül az ajtócsapódást, majd ahogy kattan a zár.
A nappaliba mentem, a kanapé mögé sétáltam.

-Park Jimin! - üvöltöttem el magam.

-Igen? - nézett fel rám a kanapéról.

-Zaklatod Yoongit? - kérdeztem.

-Nem zaklatom, csak megkértem, hogy játsszon velem. - vágott ártatlan arcot.

-Persze, elhiszem. Na mutasd, mivel kell játszani? - mondtam, mire ő lelkesen kapta fel a kontrollert, és nyújtotta felém. Ő is elvett egyet, és elindította a játékot. Egy órát játszottunk, utána felálltam.

-Ez nekem magas. - mondtam.

-Hát meg kell tanulni, utána nem nehéz.

-Attól tartok, velem sem fogsz gyakran ilyet játszani. - mondtam tettetett szomorúsággal.

-Na mindegy. - nézett mérgesen és összefonta a karjait maga előtt.

-Naa.....Velem amúgy sem jó. Nem megy. - mondtam.

-Igaz.... - nevetett fel.

-Na jó... - sóhajtottam - Én megyek. Sziasztok! - üvöltöttem, hogy mindenki meghallja. Bár nem hiszem, hogy mindenki hallotta.

Már a kocsiban ültem, amikor csörgött a telefonom.

-Szia Anya!

-Szia Sangmi! Areum nénikédék elutaznak egy hónap múlva és nincs senki, aki vigyázni tudna a gyerekre. Nem érsz rá véletlenül?

-Jöhet hozzám, megoldjuk.

-Akkor megmondom.

-Várj! Mennyi ideig kellene rá vigyázni?

-Egy hétig?

-Micsoda?! Mindegy, megoldom.

-Rendben, megmondom nekik. Jó lesz, régóta nem találkoztál az unokaöcséddel.

-Igen, tudom. Leteszem, mert vezetek. Szia Anya!

-Szia!

Az anyámnak van egy húga. Ő Areum. 10 év van köztük, ami azért nem olyan kevés. Már letett arról, hogy valaha is szüljön, ezért 6 éve örökbefogadott egy kisfiút. Most 8 éves, nagyon szeretem, nagyon aranyos. Simán mondhatom ezt, hiszen 19 évvel vagyok nála idősebb. Utoljára akkor láttam, amikor az első osztályt kezdte. Tehát régen. Most pedig egy hetet velem fog tölteni? Hát igen...Mint mondtam, megoldom.

Sziasztok!

Lehet, hogy már unjátok, hogy nem történik semmi izgalmas a történetben, de hamarosan beindul a story. Igyekszem, hogy minél jobbak és hosszabbak legyenek a részek. A fejemben már sokkal előrébb van a történet, de még nem volt időm leírni.
😅
Ez a rész pedig lehet, hogy nem lett valami jó, ezért bocsánat.
Csak ennyit akartam, további szép napot/estét mindenkinek!❤️