Izzasztó reggel

10.7K 98 3
                                    

Damien

Forró, mocskos, kurva jó. Leginkább ezzel tudnám leírni az utóbbi heteket. Szar volt a szülinapom, de nem is gondoltam, hogy mekkora ajándékot kapok, aki itt fekszik kinyúlva, elégedetten, pihegve és rúzs vörös arccal a mellkasomon eget rengető orgazmusok után. Nem is kaphattam volna ennél nagyobb ajándékot az élettől. Kis ártatlan lánynak látszik, meg első pillantásra annak is tűnik, de amint a dolgok felforrósodnak kinyílik képletesen, na meg szó szerint is.

Ennyire szűk punciban még soha nem jártam, de atya úristen nem fogom én ezt a nőt elengedni. Minden porcikája tökéletes. A pirospozsgás, sugárzó arca, gyönyörű tengerkék szemei, amik csillognak miközben mélyen belenyalok a zamatos nedves puncijába, vastag és a szopástól duzzadt rózsaszín ajkai amik csak úgy énekelnek a farkamon. A kezeim az ajkaira siklik és megsimogatom az érzékeny bőrt. Gyönyörködöm az arcában és az elégedettségben, ami sugárzik róla. Majd a lelkem lejjebb siklik. Nincsen a Kislányomnak nagy melle, de reagál minden érintésemre és pontosan illeszkedik a tenyerembe. Ujjaim a mellbimbóin játszanak, kicsit felnyüszít és beleszuszog a nyakamba amire a farkam rögtön reagál és elkezd keményedni. Azok az érzékeny bimbók... a halálom lesz. Tovább csodálom a testét, a hasát, ami gyönyörűen gömbölyödik. Szeretem azokat a nőket, akiken van mit fogni és meg tudom markolni a hasát is kicsit, mikor ugrál és élvezkedik rajtam ülve, a farkammal mélyen benne. Az ujjaim a melleiről lesiklanak a hasára és simogatom, meg belecsípek a bőrbe, rózsaszín nyomot hagyva magam után. Imádom a hasiját és végig fogom nyalni amint megint élénk lesz és harcra kész. A tekintetem végül csodás hosszú lábaira vándorol. Imádom, mikor körülölel és satuba fog, ahogy mélyen hatolok belé, vagy szétnyílik, mikor hátulról teszem a magamévá és mindenét kiélvezem. Csodás lábak, amik egy még csodásabb területet fognak közre, amivel nem tudok betelni. Az egyik kezem becsúszik a lábai közé és érzem, hogy rögtön reagál rám és nedvesedik az ujjam körül. Redői közt megtalálom a csiklóját és finoman simogatom. Egy álmos és lusta nyögés hagyja el a száját, már majdnem alszik, de még érzi, hogy izgatom a csiklóját és azt a reakciót váltom ki, amit el akarok érni nála.

Fáradtak vagyunk mindketten a sok menet után, de muszáj még éreznem. Átfordítom a másik oldalára, hátulról ölelem és a kemény farkam becsúszik érzékeny ajkai között. Felzihál és nyög, de elernyed amint teljesen benne vagyok.

Így alszunk el mindketten és hosszú álomba merülünk, miközben a legszerencsésebb pasinak érzem magam a világon.

Kamill

Arra ébredek, hogy Damien akarom mondani Apuci farka megrándul bennem. Lassan kinyitom a szemem és érzem az erős karokat körülöttem. A farka tovább lüktet bennem, életre keltve a testem és felvillanyozva az ingereimet.

Amilyen finoman csak tudok kimászom alóla és a hátára fektetem. Óvatosan ráülök a lábaira vigyázva, nehogy felébresszem.

Csodálom a testét. Markáns és férfias arca nyugodt, kipihent és elégedettséget sugároz. El sem hiszem néha még mindig, hogy az enyém. Akármennyire is ö az, aki irányít, térdre kényszerítem bármikor, amikor kérlelem és Apucizom. Azt gondoltam fura lesz Apucinak hívni, de eléggé izgat, ahogy csillog a szeme amikor kislányosan kérlelem és ezt lehelem neki. Látszik a tekintetén, hogy bármit megtenne. Ajkai finoman szétnyílnak és egy sóhaj szakad ki a mellkasából. Abból a kidolgozott és édesen duzzadó mellkasából. Mindig is a nagyobb termetű, mackósabb pasikat szerettem és Damien az volt, de még mennyire. Széles váll, kidolgozott mellkas, erős, de mégis puha has, ami tökéletes volt és olyan karok, amik között bárki biztonságban érezné magát. És hát nem csak testalkatban volt nagy. Az a méretes test egy méretes farkat is szolgált, ami most itt keményedett előttem, arra várva, hogy mélyen a torkomba mélyedjen.

A tekintetem még kicsit járt erős és szexi testén mielőtt finoman ráfontam az ujjaimat a szörnyetegére. Azonnal reagált, még álmában is. Megrándult és még keményebb lett, ahogy a kezem fel le járt rajta, majd könnyedén becsusszant a tegnapi menet óta is még mindig kissé duzzadt ajkaim közé. Bevettem félig a számba, a nyelvem járt a farka körül és szürcsölő hangokkal elkezdtem ki és be vezetni a számból, akárcsak ahogy ö járt a már most forró és csöpögő puncimban.

Fókuszáltam és ellazítottam magam, behunytam a szemem és élveztem, ahogy a duzzadt és kemény farok a forró és sikamlós bőrrel ki be járkál szűk torkomba, ahogy teljesen bevettem Apuci farkát.

Nem vettem észre, hogy más is felébredt a farkán kívül, csak akkor, amikor a kezei a hajamba túrtak és tövig belém nyomta a farkát, egy hangos nyögés kíséretében. Alig kaptam levegőt, de feltüzelődöttem és szoptam a farkát, ahogy csak bírtam.

Damien

Most álmodom, vagy mi a fasz? Az előbb még aludtam és azt képzeltem, ahogy a Kislányom fekszik rajtam és a farkammal játszik, most meg hirtelen nyitva a szemem és annyit látok, hogy a hajzuhatag, ami előttem van eltakarja a babámat, aki torkig vette a faszomat és bő nyállal szopja. Valaki csípjen meg, ha ez nem a mennyország akkor nem tudom mi.

Annyira felizgultam, hogy érzem, nem vagyok messze. Ujjaim becsúsznak a hajába és összefogják, majd teljesen rányomom a farkamra. Egy nyögést hallok, ami a farkamon rezonál, de ellazítja a torkát és bevesz teljesen. Nem tudok betelni ezzel a látvánnyal.

Ajkai jobban felduzzadtak, vöröslenek, pofija tele a kemény farkammal, zihál és annyira élvezi. Ahhh ilyen az én kis mocskos Kislányom. Szereti Apuci faszát szopni amíg meg nem ajándékozza a spermájával. Oh de még mennyire, hogy szereti.

Érzem, hogy jobban dolgozik rajta, ahogy engedek a szorításon és kijjebb csúszok. De nem sietek, visszanyomom teljesen és keményen elkezdem baszni a száját, nem hagyva neki időt, hogy tiltakozzon. A farkam jár ki be, ö pedig csodásan viseli és ellazul, átadja magát az élvezetnek.

Nem kell sok és a golyóim összehúzódnak, spermámat pedig belelövöm az édes kis torkába és félkemény farkam kicsusszan a szájából, lenyeli a spermám és még az utolsó cseppeket is kiszívja.

Oh te jó ég, kifújom magam és az álla alá téve a kezem magamhoz emelem fel, hogy a szemébe nézzek.

- Kislány, ez volt életem legjobb szopása. Mostantól minden nap úgy akarok ébredni, hogy a farkam vagy a puncidban, vagy a szádban van tövig.

Elpirul és kis félénk lesz, mintha nem most előbb szopta volna tövig a farkam.

- Nekem is tetszene ez Apuci. – lágy tekintetét rám emeli és szemeit rebegteti.

Ártatlan rajongó tekintetétöl megint kemény lesz a farkam és egy hirtelen mozdulattal megfordítom, az ágyra nyomom és felé mászok.

- Ha így nézel rám Kislány, addig foglak baszni, ameddig megint el nem ájulsz.

Elvigyorodik, rám emeli a tekintetét és varázsszavakat mondd.

- Akkor bassz meg Apuci.

Széjjelebb tárja a lábait és körém fonódik én pedig elveszek és tényleg addig baszom, ameddig nem dőlünk megint ájultan az ágyra. Hosszú lesz így ez a hétvége és még mindig nem mutattam meg mindent, ami a tarsolyomban van. Még mindig nem sejti a kis ártatlanom, milyen élvezetek várnak még rá. De teszek róla, hogy megismerje. Azt megígérhetem.

Első találkozás (novella)Where stories live. Discover now