Első találkozás (novella)

Látogatás és merengés

Kamill

Remeg a gyomrom, ahogyan befordulunk a kőfaragású kapu elé. A temető kovácsoltvas kapui nyitva vannak, bent sorakoznak a sírok. Mindegyik különbözik, néhánynál éppen tevékenykednek a családtagot, tiszteletüket teszik, megtisztítják és feldíszítik a nyughelyét olyan sok jó embernek.

Veszünk egy gyönyörű fehéres átlátszó mécses tartót és kiveszem a csokrot, amit összeállítottam. Ahogy belépünk a kapukon, megérzem a frissen nyírt fű illatát. Éppen kicsivel odébb rendezik a sírok körül a túlnőtt füvet. Szép fehér márvány sírok sorakoznak azon a részen, ahol a kertészek dolgoznak. A legtöbb sír már több mint 50 éves mégis mind olyannak tűnik, mintha most állították volna fel. Melegséggel tölt el, hogy így törődnek az eltávozottak emlékével. Nehéz idejönni, szembenézni minden egyes alkalommal apum sírjával, de most egy másfajta feszültséget érzek.

Samantha, Damien volt menyasszonya és a kislányuk Emma itt nyugszik. Képtelenség belegondolni abba, hogy mégis mit érezhet, mit élhetett át. Elszakította az élet tőle a két legfontosabb személyt, azokat, akiket teljes szívéből szeretett. Összetört a szíve és bár sikerült összeforrnia, mindig lesz rajta egy törés. Az a törés szimbolizálja a szeretetét Samantha irányába.

Eltöprengtem, hogy milyen lehetett. A képeken, amiket Damien mutatott, egy gyönyörű élettel teli nőt láttam, aki ragyogott. Életvidám szemeit rögtön fel lehetett fedezni és a közös képeiken látszott az egymás iránti elkötelezetlen szerelmük. Ez egy szinte megismételhetetlen, sőt megismételhetetlen kapocs. Látszott azokon a képeken.

A mi szerelmünk is lángol és izzik. Mély és forró, tüzes. Megvan benne az a csodálat és odaadás, ami nekik megvolt valamikor, de sose lesz olyan. Nem is kell. Samantha Damien múltja, ö miatta áll előttem ez a férfi, akit én teljes szívemből szeretek. Ö volt az, aki azzá tette amilyen most és az ö halála formálta egy olyan emberré, aki talán soha nem gondolta volna, hogy lesz még valaki az életében. Ö maga mondta, hogy nem volt szerethető, senki, aki Samantha után volt, nem tudott megmaradni mellette, mert nem bírta őket befogadni. A negativitása és az életutálata mindenkit elüldözött. Aztán jöttem én. Belibbentem az életébe és mintha meglátta volna a fényt. Maga se tudja megmondani, de megérezte, hogy én más vagyok. Talán azért, mert mindkettőnkben megvan a gyász sötétsége. Talán a veszteségeink kiegészítik és kiegyenlítik egymást. A szerelmünk gyógyír mind a kettőnk számára.

Szótlanul ballagunk el impozáns, magas sírkövek mellett, hátrahagyva a zsúfoltabb területét a temetőnek. A másik fele parkosított, van lehetőség kicsit többet együtt lenni a már nem köztünk járó szeretteinkkel.

Gyerekek szaladgálnak és viháncolnak, ahogy kéz a kézben elérjük az 54-es parcellát. Egy közepes, fehér márvány sírkő áll ott, fekete gránit táblával kiegészítve.

Samantha Colin

Emma Campbell

Könny szökik a szemembe. A gyomrom még jobban összezsugorodik és a sírás ki akar törni. Minden erőmre szükség van, hogy visszatartsam.

Rápillantva Damienre a perzselő tekintetével találom szemben magam.

- Azt gondoltam, hogy Samantha után nem lesz már senki, aki megdobogtatja a szívem. Tudod, olyan volt, mintha megfagyott volna. De ezt már meséltem. Talán csak most realizálom, hogy milyen szerencsés ember vagyok. Látva téged itt, a jövőm a múltam mellett. A most már négy legjobban szeretett személy az életemben. Könny áztatja a szemed, pedig nem ismered személyesen, mégis alig bírod ki. A csillagok tényleg jól álltak azon az éjszakán, mikor találkoztunk abban a bárban, mert megkaptam mindazt, amire vágytam és amit elvettek tőlem. Én csak... – elcsuklik a hangja. – Csak köszönöm, hogy vagy nekem és hogy megértesz.

Összeölelkezve sírdogálunk, míg a könnyeink fel nem száradnak.

- Damien, maradhatnék kicsit egyedül a sír mellett? Elmerengenék, ha nem gond.

- Persze drágám, addig megnézem, hogy a nagymamám sírja rendben van e. Nemsokára visszajövök.

Gyors csók után elindul egy másik parcella felé. Míg eltávolodik én leülök a sír mellé a padra és nagyot sóhajtok.

- Szia Samantha. Kicsit furcsa így beszélni hozzád. De ezt azóta meg akartam tenni, mióta Damien elmondta a múltját. Én csak... ez egy kicsit tényleg furcsa. Csak... köszönöm, hogy ott voltál Damiennek. Hogy volt egy ilyen személy, mint te az életében, aki bearanyozta. Csillog a szeme mindig, mikor rólad mesél. Ha életben volnál biztos vagyok benne, hogy legjobb barátnők lennénk, mert csodálatos nő voltál, aki úgy szerette Damient, mint ahogy ö téged. Én nem olyan vagyok mint te, de teljes szívemből szeretem öt. A boldogságáért mindent megadnék. A szívem alatt hordom a gyermekét és tudom, hogy nem fogja pótolni Emmát, bárcsak a kezébe foghatta volna és láthatta volna felnőni. De azt megígérhetem, hogy tudni fogja, hogy van két őrangyala, akik fentről figyelnek és árasztják el szeretettel. Ahogy te is tetted Damiennel. Megígérem, hogy vigyázni és szeretni fogom és megőrzőm az emléked, mert te tetted azé a csodás emberré, aki ma itt előtted volt. Te miattad tudja, milyen a szeretet és a szerelem és remélem, hogy örülsz, hogy boldog. Mindent megadok neki, amit csak tudok és sose fogom hagyni, hogy a sötét napok ne vegyék át az uralmat. Köszönöm, hogy voltál neki.

Damien

A nagymamám sírja patyolat tiszta volt, még csak egy fia porszem sem volt rajta. Gyorsan végeztem, vissza is indultam Kamillhoz. Nem messze van a két sír, de még mielött túl közel értem volna, megcsapta a fülem Kamill hangja.

- ... Megígérem, hogy vigyázni és szeretni fogom és megőrzőm az emléked, mert te tetted azé a csodás emberré, aki ma itt előtted volt. Te miattad tudja, milyen a szeretet és a szerelem és remélem, hogy örülsz, hogy boldog. Mindent megadok neki, amit csak tudok és sose fogom hagyni, hogy a sötét napok ne vegyék át az uralmat. Köszönöm, hogy voltál neki.

Összeszorul a szívem és majdnem elesek, mert olyan, mintha lebegnék. Őszintén szólva azt se tudom mit tegyek. Elindulok közelebb és hátrafordulva észrevesz. Széles mosoly táncol az arcán.

- Hát itt vagy, pont most végeztem a merengéssel. Díszítsük fel a sírt, gyújtsuk meg a gyertyát és aztán menjünk, a szüleid már biztos várnak.

Némán bólintok és reszkető kézzel gyújtom meg a mécsest. Elrendezzük a csokrot, még egy utolsó pillantást vetek a sírra, majd visszasétálunk az autóhoz.

Mielőtt még Kamill beszállna, magamhoz húzom, beletemetem az arcom az alma illatú hajzuhatagába és mormolok.

- Annyira nagyon Szeretlek.