Tomioka Giyuu tanítványa (Demon slayer fanfiction)

7. fejezet (E/1)

Reggel Shinobu-san keltett.
– Jó reggelt Shouta-kun! – kiáltott fel, közben odahajolt hozzám. Tomioka-Sensei bosszúsan pillantott rá, majd ezeket mondta;
– Kochou, 1 órája keltegetem ezt a lusta kölyköt. Ordítottam vele, de meg sem mozdult. Gondolod, hogy ennyitől majd… – de én belevágtam a szavába;
– Fent vagyok – kiáltottam fel hirtelen és gyorsan.
– Na ne szórakozz velem – forgatta a szemét Tomioka-sensei.
– Biztos kifárasztottad tegnap és azért ilyen – mondta törődően Shinobu.
– De azért remélem elég élénk még ahhoz, hogy eljöjjön velem a laborba – tette hozzá cselesen, aminek meg is volt az eredménye;
– Indulhatunk is! – vágtam rá határozottan. Ezt vártam amióta csak megemlítette.
Shinobu-san felnevetett.
– Viszlát Tomioka-san! – köszönt el Shinobu-san.
– Viszlát sensei! – én is elköszöntem, majd útnak indultunk.
A kissé sötét házból kilépve, sokkal jobban láttam Shinobu-sant. Nagyon szép és kecses.
– Nagyon különleges… – mondta Shinobu-san.
– Micsoda? – kérdeztem.
– Te, Shouta-kun!
– Én? – kérdeztem meglepődve, valószínűleg el is pirultam.
– Igen. Gondolj bele! Oyakata-sama kért fel egy pillért, hogy téged tanítson. Annak ellenére, hogy nem vagy a Démonölő Hadtest tagja. Kivételes vagy Shouta-kun. Bár azt nem értem, hogy miért nem csatlakozol.
Néma csend lett. El kellene mondanom neki.
– Az az igazság, hogy nem minden démonölő önzetlen védelmező. Vannak akik emberi szörnyetegek. Akik hagyják meghalni az ártatlan embereket. – rémes volt belegondolni ebbe. Legszívesebben sírtam volna.
– Shinobu-san és Tomioka-sensei nem ilyenek. Ezt nagyon jól tudom. Érzem az emberek lelkét. Azt, hogy tiszta vagy sem. Tudom, hogy ti nem tennétek azt, amit azok a démonölők, akik… – képtelen voltam folytatni.
– Nem akarok olyan emberek közé tartozni, akik veszni hagyják a démonok áldozatait. Nem próbálnak meg segíteni rajtuk. A hadtest teli van ilyenekkel. Ha nem lennének ezek az emberek, akkor a szüleim még mindig élnének.
Shinobu-san a vállamra tette a kezét.
– Sajnálom Shouta-kun. A Démonölő Hadtest tagjai a saját életüket kockáztatják másokért, de van, hogy nem tudnak mindenkit megmenteni. Mi is csak emberek vagyunk.
– Te ezt nem értheted! – tört ki belőlem.
– Megölték a szüleimet és úgy állították be mintha a démonok tették volna. Így történt, de senki sem hisz nekem!
– Én hiszek neked. – szólt Shinobu.
Csendben mentünk tovább. Shinobu-san mosolygott, mint mindig, de nem volt boldog.