Titkos élet

6-fejezet

   Csak teltek és teltek a napok ,napok óta csak néztem ki a fejemből és gondolkodtam de hisz annak soha sincs jó vége ,mivel csak sírni fogok ,főleg ha vissza tekintek a múltba . Régen miért tűnt minden sokkal könnyebbnek ? Egy egyszerű mondattal meglehetett oldani a gondjainkat ,,anya,, .
   Semmi energiám sem volt ahhoz ,hogy felkeljek az ágyamból , ott akartam maradni életem végig de nem tehettem meg , ideje felkelni és iskolába menni.
    Nem készülődtem sokat ,csak gyorsan felkaptam valamit magamra ,valami egyszerűt úgysem azt fogják nézni.

   Mire megérkeztem már tíz perce becsengettek ,ezáltal siettem a tanterem felé , egy kemény mellkast éreztem magam előtt , felpillantottam és egy magas ,fekete hajú barna szemű fiú állt előttem .

-B..bocsánat! – motyogtam felfelé de a kábító szépségéről nem tudtam sokat mondani.

-Semmi baj- mosolygott rám . Ez hihetetlen még a mosolya is elkápráztató . – Hogy hívnak?

-Veronika , téged?  - próbáltam nem feltűnően nézni őt de van egy megérzésem, hogy nem nagyon sikerült.

-Valter vagyok , - nyújtotta felém eres kezeit.

-Örülök ,hogy megismertelek Valter ,de most már sietnem kell órára – köszöntem el és mentem az utamra.  Úristen ,hogy lehet valaki ennyire elbűvölő és udvarias egyben ?
Nem tudtam elhinni . Vajon csak beképzeltem magamnak ? Nem biztos nem azért ennyire hülye még éppen nem vagyok. Gondolom , remélem .
     A gondolataimnak a tanár hangja vetett véget amint be léptem az osztály terembe .

-Jó reggelt Veronika ! Merre voltál ma reggel? – nézett rám idegesen a matek tanárnő ,miközben én próbáltam kimagyarázni magam .

-Tetszik tudni ,ház am elaludtam és nem találtam a matek könyvemet ezért azt is meg kerestem – próbáltam magyarázkodni de csak Valter és a csodálatos vonásai jártak az eszembe , ezért persze elmosolyodtam .

-Rendben ,kérlek ülj le , - mutatott a helyemre a tanárnő .

   Miután el ültem ,elkezdtem kalandozni és nem figyeltem az órára . Gyorsan be is fejeződött ,ezáltal siettem a másik tanórára ami az iskola másik felében volt . Nem is volt kivel beszéljek ma ,hiszen Valentina ma nem volt iskolába ,az egész napot egyedül töltöttem Valteren gondolkodva , de természetesen Valentin sem ment ki a fejemből . Mind a két fiún gondolkoztam, szeretem Valentint de össze törte a szívemet. Még ha csak barátok is voltunk ,kezdtek érzéseim lenni iránta de most már nem számít, teljesen érthetővé tette ,hogy ő nem akar tőlem semmit. Bánt az a tudat , hogy valószínűleg már soha nem leszünk jóban de bennem még él a remény hátha minden jóra fordul majd .

Kifele felé az iskolából megláttam Valtert de nem mentem oda hozzá, viszont a szemem sarkából láttam ahogyan utánam jön majd elkezd mellettem sétálni.

-Szia Veronika – mosolygott rám kedvesen.

-Szia ,- ezt is aligha kitudtam ejteni a számon de a következő mondatára még az álmaimban sem gondoltam volna .

-Nem szeretnél el jönni velem egy randira holnap suli után ?- meredt rám reménykedő tekintete .

-Én ? Egy randira veled ? Igen szeretnék – vettem magamban a bátorságot ahhoz, hogy igent mondjak .

-Remek , holnap a kapu előtt várlak – vigyorgott boldogan miközben elviharzott mellőlem .

Valter most komolyan elhívott engem egy randira?  Engem ? Annyira boldog vagyok .